paks

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Ismét nem nyert, csak döntetlent játszott a Videoton a bajnokságban. Mindez aktuálisan a kilencedik fordulóban, a Paks otthonában történt. Gyors góllal kezdett a Paks, Vayer Gábor mesteri passzából Tököli Attila használta ki a székesfehérvári védelem figyelmetlenségét. Az első félidőben a Videoton nem tudott mit kezdeni a szervezetten játszó házigazdával. A szünet után javultak a fehérváriak, percekre beszorították a Paksot, nagy erőkkel rohamoztak az egyenlítésért, de csak az egyenlítésre futotta az erejükből, a csereember Kovács István szemfüles találatával. Több gól már nem esett, pedig a ráadásban kétszer is helyzetbe kerültek a vendégek.
2012. 09. 30. 06:18
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Bajai LSE-Kalo-Méh hazai pályán 4-0-ra nyert az MVM Paks II ellen az NB II Nyugati-csoportjának hatodik fordulójában. Ez volt a bajaiak első sikere az idei bajnoki szezonban. A hazai csapat támadólag lépett fel, akár az első percekben meg is szerezhette volna a vezetést, de ezek a helyzetek még kimaradtak. Az első játékrészben a bajaiak irányítottak, több lehetőséget is kidolgoztak, azonban egyszer a paksiak is eltalálták a kapufát. Amikor már mindenki azt hitte, hogy gól nélküli eredménnyel mennek szünetre a csapatok, Deszpotovics szöglete után Lógó a paksi kapuba fejelt. A második játékrész nem is kezdődhetett volna jobban, hiszen Szöllősi, miután kicselezett két védőt, okosan a kapuba helyezett. A csapat nem állt le, továbbra is támadásban maradt, és lemásolta az első gólt, annyi különbséggel, hogy Deszpotovics ezúttal jobbról adta be remekül a szögletet, amit Lógó ismét befejelt. A végeredményt Szöllősi 18 méteres remek lövéssel állította be.
2012. 09. 27. 15:41
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójában a Diósgyőri VTK hazai pályán 1-0-ra nyert a Paks ellen. Hamar gólt szerzett a Diósgyőr, a negyedik percben Fernando labdaügyessége és Bacsa Patrik gyorsasága, erőszakossága eredményezett vezetést a hazaiaknak. A mérkőzés jó színvonalú volt, a vendégek a középpályán jól építkeztek, és voltak veszélyes akcióik, de a borsodi védelem sokkal stabilabbnak tűnt, mint az ellenfél hátsó alakzat. A paksiak több bakit elkövettek hátul, de szerencséjük volt, mert ezekből a DVTK nem szerezett újabb gólt. Fordulás után a Paks felvonult a hazaiak térfelére, és hosszú perceken át próbálkozott azzal, hogy helyzetet alakítson ki. Ez azonban nem igazán akart sikerülni, a láthatón kontrákra alapozó Diósgyőr viszont hiába várta a lehetőséget, nem tudott megugrani. Komoly helyzetek nem voltak, de a meccs hajrája azért hozott néhány szép eseményt, gólhelyzetet, ám végül az eredmény nem változott, az ezúttal is jó védőmunkával előrukkoló DVTK begyűjtötte mindhárom pontot.
2012. 09. 22. 13:34
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Paks az egyaránt csereként beálló Vayer Gábor egy-, illetve Simon Attila három góljának köszönhetően 4-1-re legyőzte az egyedüliként nyeretlen Siófok együttesét az OTP Bank Ligahetedik fordulójának szombati játéknapján. Az első félidő rendkívül gyenge futballt hozott, a Paks erőlködött, de a siófoki védelem könnyedén hárította a próbálkozásokat. Sőt, a vendégek néhány veszélyes kontrát is vezettek. A szünet után sokáig nem változott a játék képe, aztán a csereként beállt Vayer Gábor egy remek átlövéssel vezetéshez juttatta a Paksot. Nem sokkal később a másik cserejátékos, Simon Attila is betalált, majd még kétszer bevette a kaput. A végén a Siófok büntetőből szépített. Tomiszlav Szivics irányításával második bajnokiját is megnyerte a Paks.
2012. 09. 16. 11:50
Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk A mérkőzés nagy részében emberhátrányban futballozott az NB II-es Vasas, mégis 1-0-ra nyert hazai pályán az élvonalbeli Paks ellen a Ligakupa második fordulójában. A meccs első szakaszában kisebb helyzetek adódtak mindkét oldalon, az egyik végén Katona Máté az alapvonal közeléből a kapufa külső élét találta el. A félidő közepén Tóth Máténak három percen belül sikerült két sárga lapot begyűjtenie, így megfogyatkozott létszámmal volt kénytelen folytatni a találkozót a fővárosi együttes. Ezután a vendégek kerültek fölénybe, de nem tudtak betalálni. A szünet után Deyvison beállása sokat lendített a Vasas játékunkán, az 51. percben mindjárt egy szép szabadrúgással tette le névjegyét, amely a kapufán csattant. Pár perc múlva aztán egy szöglet utáni kavarodás végén büntetőhöz jutott a házigazda, amelyet Füredi Ádám értékesített. Innentől kifejezetten élvezetessé vált a játék, az emberhátrány ellenére sem kényszerült alárendelt szerepre a Vasas, mindkét kapu előtt szép számmal alakultak ki helyzetek, ám újabb gól már nem született.
2012. 09. 13. 15:35
Olvasói sztorik