NB I

MTK-siker, 56 nap után

A Paks 2-0-s legyőzésével megszakadt a fővárosi kék-fehérek hosszú nyeretlenségi sorozata.

Kapcsolódó cikkek

OTP Bank Liga, 8. forduló
MTK – MVM Paks 2-0 (0-0)
Hidegkuti-stadion, 800 néző. Játékvezető: Bognár T.
MTK: Hegedüs L. – Poór, Vukmir, Fejes, Kálnoki Kis – Batik, Pölöskei Zs., Vass P., Kanta J. – Eppel (Horváth P., 74.), Ladányi (Hajdú Á., 92.). Edző: Garami József
Paks: Molnár P. – Bori, Éger, Horváth G., Báló – Fiola (Kovács G., 82.), Kecskés, Windecker – Bartha (Tököli, 70.), Hullám (Délczeg, 64.) – Simon A. Edző: Horváth Ferenc
Gólszerzők: Kanta J. (48.), Pölöskei Zs. (88.)

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A paksiaknál először lépett pályára bajnoki meccsen a korábbi válogatott védő, Horváth Gábor, aki korábban a Videoton játékosa volt, aztán Hollandiában szerepelt, de az elmúlt egy évben sérült volt, és a műtéte miatt sok időt kihagyott. Az MTK-ban pályára lépett Eppel Márton is, akit éppen a Paks adott kölcsön a fővárosiaknak.

A kilencedik percben egy hazai szöglet után Fejes András fejelt nagy helyzetben a kapu mellé. Három perccel később Windecker távoli lövése épphogy mellé ment. A 24. percben Bori Gábor szabadrúgása centikkel a léc fölött suhant el. A 32. percben Fiola Attila próbálkozott távolról, de ő is célt tévesztett. A 38. percben Simon Attila veszélyeztetett, de a kapuba hosszú sérülése után visszatérő Hegedüs Lajos védett.

A vendégek valamivel aktívabbak voltak, többet birtokolták a labdát, komoly helyzetig azonban nem jutottak. Az első félidő a védekezésről szólt, mindkét együttes szervezetten és fegyelmezetten visszazárt. A paksiak minden labdaszerzés után igyekeztek agresszívan visszatámadni, de a komoly ziccerek elmaradtak.

A második félidő legelején Kanta József szabadrúgásgóljával vezetést szerzett az MTK (1-0). Az 54. percben Bori Gábor is szabadrúgást lőhetett, de a labda centikkel elkerülte a kapufát. Három perc múlva Vass Patrik beadása után már Eppel Márton is gólt szerezhetett volna, de a labda Fejes elé került, az ő ziccerét viszont bravúrral védte Molnár Péter. A 64. percben Vass Patrik lövése csupán centikkel a léc fölött szállt el.

A hajrában a küzdelem és a paksi nyomás fokozódott, de a hazaiak sem húzódtak vissza saját kapujuk elé. A nyolcvanadik percben Ladányi lövését Molnár vetődve kiütötte, Vass Patrik pedig az üres kapu fölé lőtt. Két perccel később egy szögletet követően Simon Attila lőtt a kapu mellé. A 83. percben Horváth Péter lőtt a léc fölé.

A 88. percben eldőlt: Pölöskei Zsolt passzára vártak a társak, ő viszont távolról lőtt, s mivel a labda megpattant egy vendégvédőn, Molnár Péternek nem volt esélye védeni (2-0). Az utolsó percek nyomását is elviselte, és kihúzta gól nélkül az MTK, amely az első fordulót követően tudott ismét győzni a bajnokságban.

A mérkőzést a Rangadó.hu állandó szakértője, a magyar futball iszonyait és viszonyait egyaránt kiválóan ismerő Sport Zoltán elemezte:

A legjobb élvonalbeli rajtját produkáló Paks a mély hullámvölgyben lévő MTK-hoz látogatott, amely nem sok jóra számíthatott. Az első félidő alapján soha nem mondtam volna meg, hogy a fővárosiak a második felvonás alapján megérdemelten és magabiztosan nyernek.

Az első játékrészben labdabirtoklásban és játékban is a Paks dominált. Gyorsan, dinamikusan építették a támadásaikat, egészen a saját tizenhatosuktól, de ezeknek az akcióknak nem volt soha végük, mert Simon Attila gyenge napot fogott ki. Az MTK kereste önmagát, pillanatokig sem volt nála a labda. Fejes András fejese és Windecker József átlövése után egyik oldalon sem adódott ziccer, csak paksi mezőnyfölény, ezt a labdabirtokláson kívül a párharcok megnyerése és a második labdák megszerzése mutatta. Az első félidő hajtós, küzdelmes, de gyenge színvonalú volt, ettől függetlenül a Paks egy osztállyal a hazaiak fölé kerekedett.

A második felvonás elején a vendégek bennmaradtak az öltözőben, és egy szabadrúgásgóllal vezetést szerzett az MTK. Ezután a házigazda már a saját játékát tudta produkálni, a paksiak viszont csak erőlködtek. Horváth Ferenc sok támadót rakott a pályára, de azok elzárták egymás elől a területeket, és nem volt helyzetük. A hazaiak a kontráiknak köszönhetően kiüthették volna ellenfelüket.

Hihetetlen javulás kellett az MTK feltámadáshoz, de a gól biztosan önbizalmat adott a játékosoknak. Vass Patrik és Kanta József jó napot fogott ki, és a többiek is hasznosan tették a dolgukat. Hatalmas kontraszt volt a két félidő között, és a második játékrész alapján a hazaiak megérdemelten nyerték meg a küzdelmes, de közepes színvonalú meccset.

Olvasói sztorik