nb2

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Szigetszentmiklós hazai pályán 3-1-re nyert a BKV Előre ellen az NB II Nyugati-csoportjának hetedik fordulójában. Gólokat, kapufákat és sok helyzetet hozott a mérkőzés. A vasárnapi találkozón Márkus Tibor góljával szerzett vezetést az SzTK, ám ezt még ki tudta egyenlíteni az ellenfél. Ezt követően azonban Csiszár Zoltán és Bali Péter is eredményes volt, így magabiztos győzelmet aratott a házigazda. A gólok kívül három kapufa is jelezte a nyertes csapat fölényét. A találkozó összefoglalóját követően az egyik gól szerzője Csiszár Zoltán, valamint a megbízott, ám azóta Kecskemétre távozó edző, Szamosi Tamás értékelte a látottakat.
2012. 10. 03. 14:22
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Zalaegerszeg hazai pályán 2-0-ra nyert a Kaposvári Rákóczi II ellen az NB II Nyugati-csoportjának hetedik fordulójában. Az első negyedóra az ismerkedés jegyében telt, a ZTE enyhe mezőnyfölényben játszott, majd a félidő közepén egy szép fejessel megszerezte a vezetést. Budovinszky hibája után csak a kapufa mentette meg a hazai csapatot a góltól. A zalaiak nem tudtak felpörögni, igaz, a Kaposvár sem volt acélos. Unalmas mezőnyjátékkal teltek a percek, mindkét csapat rengeteg hibával játszott. A szünet után a csereként beállt Tóth II Péter góljával növelte előnyét a ZTE, s húsz percig jól is játszott. Utána a vendégek birtokolták többet a labdát, helyzeteik is adódtak, amelyek azonban kimaradtak. Igaz, Grbics is óriási helyzetben hibázott. Összességében erősen közepes színvonalú mérkőzésen megérdemelten nyert a Zalaegerszeg.
2012. 10. 01. 20:33
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Az Újpest FC B hazai pályán 3-2-re nyert a Dunakanyar-Vác ellen az NB II Keleti-csoportjának hetedik fordulójában. A fordulatos mérkőzésen Szabó Bence hosszabbításban szerzett tizenegyes-góljával tartotta otthon a három pontot a fővárosi együttes az élmezőnybe igyekvő riválisa ellen. Az U21-válogatott szövetségi edzője, Róth Antal is a helyszínen látta, ahogy az újpestiek negyedik hazai meccsükön harmadik győzelmüket aratták.
2012. 10. 01. 18:47
Olvasói sztorik