NB II

Csertői: Nem foglalkozom a Győrrel!

Bajnokságot szeretne nyerni másodosztályú csapatával.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Korábban a Győri ETO FC játékosa és vezetőedzője volt Csertői Aurél, aki jelenleg az NB II Nyugati-csoportjában szereplő Duna FC Tatabánya vezetőedzője. Kiprich Józsefet váltotta idén nyáron a kispadon, s hét forduló után a tabella negyedik helyén áll együttesével, mindössze négy ponttal lemaradva a listavezető Puskás Akadémia együttesétől. Csertői legénysége a hétvégi fordulóban a Veszprémet verte hazai pályán 4-2-re, így továbbra is tapad az élmezőnyhöz. A szakember a Rangadó.hu érdeklődésére mesélt a hétvégi meccsről, illetve együttese eddigi szerepléséről.

– Helyenként jól játszottunk, sok gólhelyzetet tudtunk kialakítani – mesélte Csertői Aurél. – A négy rúgott gól magáért beszél, persze azért a két bekapott találatnak nem örültem. Úgy érzem, hogy egy sima mérkőzésen szereztük meg a három pontot.

–Hogyan látja a Tatabánya eddigi szereplését?
– Van bennem hiányérzet az eddigi találkozóink kapcsán. Akár több pontot is szerezhettünk volna. Az eddigieknél jobban kell teljesítenünk, hogy maradjunk az élmezőnyben. Nincs nagy lemaradásunk az elsőhöz képest, szeretnénk továbbra is tartani a pozíciónkat. Ehhez azonban jobb szereplésre lesz szükségünk annál, mint amit a bajnokság eddigi szakaszában nyújtottunk.

– Milyen célokkal vágtak neki az idei szezonnak?
– Egyértelműen a bajnoki cím megszerzésére szeretnénk törni.

– Volt csapata, a Győri ETO vezeti a tabellát az NB I-ben, mit szól a győriek szerepléséhez?
– Nem igazán foglalkozom a Győrrel. Jelenleg a Tatabánya edzője vagyok, minden erőmmel a mostani csapatomra koncentrálok. Úgy gondolom, hogy ez így is van rendjén.

– A hétvégén pedig korábbi sikerei helyszínére, Szombathelyre látogatnak, a Haladás második csapatával mérik össze tudásukat. Mit vár ettől a találkozótól?
– Tudni kell, hogy Szombathelyen hétről hétre nagyon tehetséges fiatalok játékosok lépnek pályára. Az utánpótlás-válogatottnak is rengeteg labdarúgót adnak a vasiak. Kiváló utánpótlásbázis működik a klubnál. Jó meccseket vívnak otthon, játsszák a focit. Nehéz meccsre számítok, nekünk száz százalékot kell nyújtanunk ahhoz, hogy tudjunk nyerni Szombathelyen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.