magyarország

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Nem csak a hivatásos labdarúgók világbajnokságát rendezik idén nyáron Brazíliában, hanem az orvosok is összemérik futballtudásukat Dél-Amerikában. A hagyományosan évente megrendezendő torna tizenhatos mezőnyében ezúttal is ott volt a magyar csapat. A mérkőzéseket a világbajnokság több összecsapásának is otthont adó Natalban rendezik. A magyarok az A-csoportba kerültek Venezuelával, Ausztriával és Spanyolországgal – utóbbitól a tavalyi, magyarországi világbajnokságon a negyeddöntőben vereséget szenvedtek a mieink. A július hatodikán rajtoló torna első csoportmeccsén magyar rögtön Spanyolországgal találkoztak, és revánsot vettek a tavalyi vereségért, 3-1-es győzelmet arattak. A második csoportmérkőzésen a szomszédos Ausztria következett, amelyen egy könnyed, 4-0-s győzelemmel lépett túl a magyar csapat, ezzel biztosította helyét a negyeddöntőben. Az utolsó csoportmeccsen az elsőség volt a tét, a Venezuela elleni 1-1-es döntetlennel ez meg is lett, így honfitársaink veretlenül jutottak a negyeddöntőbe. A csoportkör legnagyobb diadalát Anglia aratta, mely 14-0-ra kiütötte Fehéroroszországot. A negyeddöntőben a magyar doktorok Svédországgal csaptak össze. A bravúr nem sikerült, az elődöntőbe jutás elmaradt, a mieink 4-0-s vereséget szenvedtek, így a helyosztókon folytathatják szereplésüket Brazíliában. A magyar csapat ellenfele Németország lesz. Orvosok labdarúgó-világbajnoksága, 2014, Brazília Negyeddöntő Svédország–Magyarország 4-0 A-csoport, a végeredmény 1. Magyarország 7 pont (8-2), 2. Venezuela 4 pont (5-4), 3. Spanyolország 3 pont (2-5), 4. Ausztria 3 pont (3-7)
2014. 07. 11. 19:49
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Kiállítás nyílt az 1954-es svájci világbajnokság berni döntőjének hatvanadik évfordulója alkalmából a berlini magyar nagykövetségen. A Nemzeti Sportközpontok (NSK) keddi közleménye szerint a Vesztesek és győztesek című, fotókból és dokumentumokból álló tárlat a történelmi jelentőségű finálét dolgozza fel, amelyben Németország 3-2-re nyert a korszak – még a németek által is – legjobbjának tartott magyar válogatott ellen. A kiállítást Czukor József nagykövet nyitotta meg, az eseményen részt vett a német hadügyi államtitkár és több Bundestag-képviselő is. Szabó Lajos sporttörténész, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója, a tárlat kurátora az NSK közleménye szerint az évforduló napján tartott megnyitón kiemelte, hogy az 1954-es vébédöntő mindkét országban komoly társadalmi folyamatokat indított el. – Németországban sokan úgy tartják, hogy hárman tettek a legtöbbet a második világháború után a német újjászületésért: Konrad Adenauer politikailag, Ludwig Erhard gazdaságilag, a győztes gól szerzője, Fritz Walter pedig mentálisan – mondta Szabó, és hozzátette, Magyarországon viszont az elveszített finálé után utcai megmozdulásokra került sor, s ezek tulajdonképpen 1956 eseményeit készítették elő. Szabó Lajos kitért rá, hogy a svájci világbajnokság All Star-csapatába hat magyar és csak két német játékos került, így a magyar válogatott értékét a döntőben elszenvedett vereség sem csökkentette. – A legjobb játékos Puskás Ferenc, a legjobb kapus Grosics Gyula, a legjobb góllövő Kocsis Sándor lett, tehát egyértelmű volt a magyar csapat fölénye, ugyanakkor a magyar válogatott játékosai soha nem vonták kétségbe a pályán született eredményt, ez pedig kilencven után összehozta a két csapat túlélőit, több barátság is szövődött közöttük – emlékeztetett rá Szabó Lajos. A kiállítást szeptember 3-ig lehet megtekinteni a nagykövetségen, a tárlat anyaga ezután a tervek szerint a Stuttgarti Magyar Intézetbe, illetve Passauba kerül.
2014. 07. 08. 11:33
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A magyar női válogatott 2-1-es győzelmet aratott Kazahsztánban a világbajnoki selejtezősorozat szombati mérkőzésén. A mieink góljait Vágó Fanny és Pádár Anita szerezte. A magyarok négy vereség mellett harmadszor nyertek, így továbbra is a negyedik helyen állnak csoportjukban Franciaország, Finnország és Ausztria mögött, de Kazahsztán és Bulgária előtt. A februárban kinevezett Markó Edina szövetségi kapitány csapata legközelebb augusztus 20-án az éllovas franciákat fogadja. Az európai selejtezősorozatból a hét csoportgyőztes jut ki a kanadai vébére, a négy legjobb csoportmásodik pedig rájátszással dönt a két fennmaradó helyről.
2014. 06. 14. 18:26
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Nevetségesre sikeredett a magyar válogatott szabadrúgás-kombinációja az albánok elleni, 1-0-ra megnyert barátságos mérkőzésen. A mieink közül valószínűleg senki sem tudta, mit akar a másik, így a vége az lett, hogy a veszélyes magyar helyzetből az albánok vették célba Rózsa Dániel kapuját.
2014. 06. 07. 13:15
Olvasói sztorik