magyar

A franciaországi Európa-bajnokságra tartó magyar labdarúgó-szurkolók - egyik utazásszervezőjük szerint - semmilyen törvényellenes cselekményben nem vettek részt, és amikor Milánó közelében hétfőn megállították őket, akkor ők szenvedtek el jogsértéseket. Poszpischek Tamás kedden Facebook-oldalán azt írta: senki ne üljön fel semmilyen álhírnek, csúsztatásnak vagy esetleg dezinformációnak. - A magyar szurkolók semmilyen törvényellenes cselekményben nem vettek részt az Eb-re való utazásuk során, mégis fölösleges vegzatúrában volt részünk Olaszországban, ahol pirotechnikát és alkoholt vettek el tőlünk, és ezen kívül még élelmiszert és gyógyszert is - írta. Hozzátette: táskáikat, bőröndjeiket nélkülük nyitották fel, és indok nélkül mindenüket szanaszét dobáltak. - Egyértelmű, hogy emberi jogsértéseket mi szenvedtünk el az olasz hatóság részéről, amit mi méltósággal elviseltünk - fogalmazott. Az olasz hatóságok Milánó közelében állították meg a magyar szurkolók buszait, mert állítólag előzőleg egy Velence környéki benzinkútról többen fizetés nélkül távoztak. A milánói ellenőrzés csaknem három órán át tartott, majd mindenki folytathatta az útját. A magyar válogatott Ausztria ellen Bordeaux-ban lép pályára ma 18 órakor az F csoport első fordulójában.
2016. 06. 14. 10:07
Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter és Alain Juppé, Bordeaux polgármestere meglátogatta a keddi Ausztria–Magyarország Európa-bajnoki csoportmeccsre utazó szurkolók helyszíni támogatására létrehozott irodát, amelyet a Sportimádók klub működtet. A klub egyik vezetője, Barthos Zoltán egy magyar válogatott támogatói pólóval ajándékozta meg a politikusokat. A francia belügyminiszter kiadott egy közleményt, amelyben hangsúlyozza, hogy a rendfenntartó erők továbbra is teljes szigorral lépnek fel a futball-huliganizmussal és a rendbontó csoportokkal szemben. A zavargásokban résztvevő személyeket kitilthatják Franciaországból. A szigorú rendszabályok az Európa-bajnokság ideje alatt minden stadionban és minden szurkolói zónában érvényesek. „Felhívjuk a franciaországi tornán szurkoló honfitársaink figyelmét, hogy a saját biztonsága érdekében mindenki kerülje el a rendbontó csoportokat, mert az ilyen szituációk terrorkockázat szempontjából is kritikusak” – írja az MLSZ Facebook-oldala.
2016. 06. 13. 20:24
Olvasói sztorik