EB 2016

Súlyos Lovrencsics Gergő sérülése

Könnyen lehet, hogy az egész Európa-bajnokságot ki kell hagynia.
A magyar válogatott várható kezdőcsapata:
Király Gábor – Fiola Attila, Guzmics Richárd, Lang Ádám, Kádár Tamás – Pintér Ádám, Nagy Ádám – Dzsudzsák Balázs, Kleinheisler László, Németh Krisztián – Szalai Ádám

A magyar válogatott hétfőn megérkezett Bordeaux-ba, a keddi mérkőzés helyszínére. A sajtótájékoztatón Bernd Storck szövetségi kapitány elmondta: Lovrencsics Gergő sérülése olyan súlyos, hogy biztosan nem léphet pályára Ausztria ellen, és az is csak a következő napokban derül ki, hogy a további két csoportmeccsen esetleg számíthatnak-e rá.

Lovrencsics Gergő mellett a lengyel Lech Poznan másik magyar légiósa, Kádár Tamás is sérülést, de ő ettől függetlenül edz, és nem kizárt, hogy játszhat az osztrákok ellen.

Kádár boka-, Lovrencsics pedig térdsérülést szenvedett vasárnap.

A német szakember ennek ellenére rendkívül nyugodtnak tűnt, olyannyira, hogy amikor az európai szövetség (UEFA) képviselője le akarta zárni a sajtótájékoztatót, ő jelezte, még nyugodtan kérdezhetik tovább a média munkatársai.

„Történelmi meccs lesz, hiszen rég nem volt Magyarország ilyen nagy tornán. Ausztria az esélyes, de tudjuk mi vár ránk. Mivel ez az első meccs, rendkívül nehéz lesz mindkét gárdának. Fontos, hogy jól sikerüljön, mert azon megalapozhatjuk az önbizalmunkat” – mondta Bernd Storck, aki ismét megjegyezte, mindenki számára nagy dolog, hogy itt lehetnek, de hangsúlyozta: ezt megérdemelten vívta ki a csapata.

Lang Ádám szerint az Európa-bajnokság minden percét élvezni kell, így nem is teherként éli meg, hogy a magyar válogatott 44 év után szerepelhet ismét kontinensviadalon.

„Ez egy futballünnep. Meglátják a buszunkat az utcán és mindenki mosolyogva integet nekünk. Minden pillanatát élvezni kell ennek az Európa-bajnokságnak” – mondta.

A Videoton védője arról is beszélt, hogy jó a hangulat a csapaton belül, illetve teljes mértékben felkészültnek érzi az együttest az összecsapásra. Az osztrák csapatról úgy nyilatkozott, hogy agresszív futballt játszik, megpróbálja letámadni ellenfelét. Erre azonban felkészültek és reményei szerint sikerül megvalósítani a terveket, s nem okoz majd gondot a labda kihozatala.

Dzsudzsák Balázs csapatkapitány meglepődött, hogy „angolos” időjárás fogadta őket a nyugat-franciaországi Bordeaux-ban, mert úgy tudta, hogy az itteni stadionban általában magas a hőmérséklet, ugyanakkor nem bánja, hogy ezúttal hűvösebb van.

„Remek a hangulat. Nem érzem, hogy a szokottnál feszültebb lenne a társaság, így nem kellett senkivel külön leülni beszélgetni. Amikor lehet, a meccseket együtt nézzük” – mondta a Bursaspor szélsője, aki kifejtette, szerinte egyik csapatot se fogja nagy meglepetés érni a meccsen az ellenfél játékát illetően.

A magyar–osztrák összecsapás kedden 18 órakor a francia Clément Turpin sípjelére kezdődik Bordeaux-ban.

Olvasói sztorik