fröhlich

Az elmúlt napokban négy labdarúgóval is szerződést kötött a másodosztályú Mezőkövesd Zsóry FC: Mihai Nicorec a Győr színeiben 47 élvonalbeli találkozón 5 gólt szerzett, a 2013–2014-es szezonban a győriek NB III-as csapatában jutott szóhoz hét alkalommal. Az őszt a román másodosztályú Farul Konstancában töltötte, ahol 11 mérkőzésen lépett pályára. Másfél évre kötelezte el magát Mezőkövesden – számolt be a klub honlapja. Egyaránt Debrecenből érkezik Sós Bence és Szilvási Péter. Sós a középpályán játszik, Debrecenben tavaly tavasszal mutatkozott be az NB I-ben, ahol még három mérkőzésen szerepelt. Ősszel az NB III-ban 12 mérkőzésen négy gólt rúgott a 21 éves játékos. szintén 1994-es születésű Szilvási Péter, aki védő poszton játszik. Ő még Debrecenben nem szerepelt az első csapatban, az NB III-ban ősszel 12-szer jutott szóhoz. Korábban Németországban, a Fürth csapatában is játszott a nyíregyházi futballista. Mindketten kölcsönbe érkeznek a szezon végéig. Arról már korábban szó esett, hogy a 26 esztendős csatár, Fröhlich Roland is érkezik: ő játszott az MTK-ban, Pécsett, legutóbb pedig Pakson szerepelt, s hatszor lépett pályára. Két és fél évre kötelezte el magát az NB II-es együtteshez.
2016. 01. 22. 21:01
Fröhlich Roland fél év után Mezőkövesdre igazolt, a két klub között létrejött megállapodást követően – számolt be a Paksi FC honlapja. A huszonhét éves támadó középpályás Pécsről, a PMFC széthullását követően érkezett a tolnaiakhoz, nem sokkal a bajnoki rajtot megelőzően. Nem sikerült alapemberré válnia, ezért döntött a váltás mellett. Az NB II ötödik helyén álló Mezőkövesdhez szerződött, ahol nemrég Pintér Attilát nevezték ki vezetőedzőnek. Fröhlich a Paksi FC színeiben bajnokin hat alkalommal lépett pályára, ebből egyszer volt kezdő. Gólt nem sikerült szereznie. Ugyanakkor két-két alkalommal volt kezdő az NB III-as csapatnál, valamint a klub Magyar Kupa-mérkőzésein. Utóbbi kiírásban három találatot jegyez, kettőt a Maglód, egyet pedig a Tiszaújváros ellen.
2016. 01. 22. 15:16
Olvasói sztorik