NB II

Korábbi győri játékosát szerződtette Pintér Attila

Kapcsolódó cikkek

Az elmúlt napokban négy labdarúgóval is szerződést kötött a másodosztályú Mezőkövesd Zsóry FC: Mihai Nicorec a Győr színeiben 47 élvonalbeli találkozón 5 gólt szerzett, a 2013–2014-es szezonban a győriek NB III-as csapatában jutott szóhoz hét alkalommal. Az őszt a román másodosztályú Farul Konstancában töltötte, ahol 11 mérkőzésen lépett pályára. Másfél évre kötelezte el magát Mezőkövesden – számolt be a klub honlapja.

Egyaránt Debrecenből érkezik Sós Bence és Szilvási Péter. Sós a középpályán játszik, Debrecenben tavaly tavasszal mutatkozott be az NB I-ben, ahol még három mérkőzésen szerepelt. Ősszel az NB III-ban 12 mérkőzésen négy gólt rúgott a 21 éves játékos. szintén 1994-es születésű Szilvási Péter, aki védő poszton játszik. Ő még Debrecenben nem szerepelt az első csapatban, az NB III-ban ősszel 12-szer jutott szóhoz. Korábban Németországban, a Fürth csapatában is játszott a nyíregyházi futballista. Mindketten kölcsönbe érkeznek a szezon végéig.

Arról már korábban szó esett, hogy a 26 esztendős csatár, Fröhlich Roland is érkezik: ő játszott az MTK-ban, Pécsett, legutóbb pedig Pakson szerepelt, s hatszor lépett pályára. Két és fél évre kötelezte el magát az NB II-es együtteshez.

Olvasói sztorik