Nicorec

Hivatalos honlapján jelentette be az NB II tizennyolcadik helyén szereplő Cigánd SE, hogy a csapat új játékosa, a Mezőkövesd Zsóry FC-től távozó Mihai Onisor Nicorec. A 30 éves játékos csupán 303 percet játszott ősszel Pintér Attila kezei alatt, de az új vezetőedző kinevezése sem segítette helyzetét, hiszen Tomiszlav Szivics sem számít ott rá a továbbiakban. Mihai Onisor Nicorec a bukaresti Rapid neveltjeként debütált a legfelsőbb osztályban. Később Győrbe igazolt – itt magyar bajnok lett -, majd kölcsönben szerepelt a Zalaegerszeg csapatában. A győri krach után fél évig a román Farul Constanta-ban játszott, innen került a Mezőkövesdhez, ahol most télen szerződést bontottak vele - foglalja össze Nicorec pályafutását a cigándi honlap.
2017. 02. 09. 13:51
A Mezőkövesd Zsóry FC két játékosa, Mihai Nicorec és Sós Bence is megsérült a Debrecen elleni mérkőzésen. A szélsőnek kell több időt kihagynia – írja a klub honlapja. Nicorec kezdőként lépett pályára a Debrecen ellen, de a 20. perc környékén megsérült, az ápolás után visszatért a pályára, de a 23. percben le kellett cserélni. Sós csereként kapott lehetőséget, s a végjátékban egy ígéretes támadást vezetett a szélen, a DVSC védője pedig becsúszott, aminek a játékos látta kárát. Az ápolás után ő is visszatért, de a lefújás után le kellett vinni a pályáról, s kórházba is vitték. Míg Nicorecere néhány nap, Sósra több hetes kihagyás is várhat. – Egy indítást kaptam a baloldalon, s éppen be akartam adni, amikor Brkovics rácsúszott a labdára, és eltalálta a lábam is. Nem tudtam letenni a kezemet, így nem tudtam tompítani, amikor az oldalamra estem – idézte fel a történteket a szélső. – A csípőlapátomnál bevérzett az izmom, zúzódott. A csont nem repedt meg, de az ideget ért hatás miatt nem tudtam járni, mentővel vittek kórházba – mondta Sós Bence, aki jelenleg sem tud lábra állni, de bízik abban, hogy a hét vége felé már tud majd mozogni, s mihamarabb játszani fog.
2016. 08. 08. 18:18
Az elmúlt napokban négy labdarúgóval is szerződést kötött a másodosztályú Mezőkövesd Zsóry FC: Mihai Nicorec a Győr színeiben 47 élvonalbeli találkozón 5 gólt szerzett, a 2013–2014-es szezonban a győriek NB III-as csapatában jutott szóhoz hét alkalommal. Az őszt a román másodosztályú Farul Konstancában töltötte, ahol 11 mérkőzésen lépett pályára. Másfél évre kötelezte el magát Mezőkövesden – számolt be a klub honlapja. Egyaránt Debrecenből érkezik Sós Bence és Szilvási Péter. Sós a középpályán játszik, Debrecenben tavaly tavasszal mutatkozott be az NB I-ben, ahol még három mérkőzésen szerepelt. Ősszel az NB III-ban 12 mérkőzésen négy gólt rúgott a 21 éves játékos. szintén 1994-es születésű Szilvási Péter, aki védő poszton játszik. Ő még Debrecenben nem szerepelt az első csapatban, az NB III-ban ősszel 12-szer jutott szóhoz. Korábban Németországban, a Fürth csapatában is játszott a nyíregyházi futballista. Mindketten kölcsönbe érkeznek a szezon végéig. Arról már korábban szó esett, hogy a 26 esztendős csatár, Fröhlich Roland is érkezik: ő játszott az MTK-ban, Pécsett, legutóbb pedig Pakson szerepelt, s hatszor lépett pályára. Két és fél évre kötelezte el magát az NB II-es együtteshez.
2016. 01. 22. 21:01
Olvasói sztorik