NB I

Mezőkövesd: Sós hetekre dőlt ki, Nicorec pár nappal megúszta

A Mezőkövesd Zsóry FC két játékosa, Mihai Nicorec és Sós Bence is megsérült a Debrecen elleni mérkőzésen. A szélsőnek kell több időt kihagynia – írja a klub honlapja.

Nicorec kezdőként lépett pályára a Debrecen ellen, de a 20. perc környékén megsérült, az ápolás után visszatért a pályára, de a 23. percben le kellett cserélni. Sós csereként kapott lehetőséget, s a végjátékban egy ígéretes támadást vezetett a szélen, a DVSC védője pedig becsúszott, aminek a játékos látta kárát. Az ápolás után ő is visszatért, de a lefújás után le kellett vinni a pályáról, s kórházba is vitték. Míg Nicorecere néhány nap, Sósra több hetes kihagyás is várhat.

– Egy indítást kaptam a baloldalon, s éppen be akartam adni, amikor Brkovics rácsúszott a labdára, és eltalálta a lábam is. Nem tudtam letenni a kezemet, így nem tudtam tompítani, amikor az oldalamra estem – idézte fel a történteket a szélső. – A csípőlapátomnál bevérzett az izmom, zúzódott. A csont nem repedt meg, de az ideget ért hatás miatt nem tudtam járni, mentővel vittek kórházba – mondta Sós Bence, aki jelenleg sem tud lábra állni, de bízik abban, hogy a hét vége felé már tud majd mozogni, s mihamarabb játszani fog.

Olvasói sztorik