NB II

Paksról igazolt középpályást a Mezőkövesd

Fröhlich Roland fél év után Mezőkövesdre igazolt, a két klub között létrejött megállapodást követően – számolt be a Paksi FC honlapja.

A huszonhét éves támadó középpályás Pécsről, a PMFC széthullását követően érkezett a tolnaiakhoz, nem sokkal a bajnoki rajtot megelőzően. Nem sikerült alapemberré válnia, ezért döntött a váltás mellett. Az NB II ötödik helyén álló Mezőkövesdhez szerződött, ahol nemrég Pintér Attilát nevezték ki vezetőedzőnek.

Fröhlich a Paksi FC színeiben bajnokin hat alkalommal lépett pályára, ebből egyszer volt kezdő. Gólt nem sikerült szereznie. Ugyanakkor két-két alkalommal volt kezdő az NB III-as csapatnál, valamint a klub Magyar Kupa-mérkőzésein. Utóbbi kiírásban három találatot jegyez, kettőt a Maglód, egyet pedig a Tiszaújváros ellen.

Olvasói sztorik