Fradi

A szlovák MFK Zemplín Michalovce szombaton ismertette felkészülési programját, ebben szerepel a január 16-i, Ferencváros elleni felkészülési találkozó – írja az ulloi129.hu portál. Az MFK a 12 csapatos szlovákiai első osztály – Fortuna Liga – 10. helyén várja a tavaszi folytatást. Nem a Fradi lesz az egyedüli magyar csapat, mellyel felkészülési mecset vív a nagymihályi klub: január 23-án a Debreceni VSC ellen is pályára lép.
2016. 01. 09. 17:56
Magyar válogatott játékost igazolt az NB II Nyugati csoportját száz százalékos mérleggel vezető Fradi Futsal-Fisher Klíma futsalcsapata: az együttes a hatodik helyezett TFSE-től csábította el az U21-es nemzeti csapatban már pályára lépő, 21 éves Kavalecz Márkot. – Büszke vagyok, hogy újra Fradi-mezt húzhatok. Újra, hiszen játszottam már a nagypályás U17-es és U18-as Ferencvárosban is, ott ismertem meg a Fradi futsal szakmai igazgatóját, Felipe Matost. Ő keresett meg a télen és annak ellenére, hogy a többszörös magyar bajnok Berettyóújfalu is ajánlatot tett, én a Ferencvárost választottam. Többek között azért, mert állandó játéklehetőséget szeretnék és ezt nem biztos, hogy a Berettyóban megkaptam volna – nyilatkozta az új igazolás a ftcfutsal.hu-nak. – A Fradi egyébként is a szívem csücske, nem csak azért, mert játszottam már ott, hanem mert Ferencváros-szurkoló vagyok. Nagyon jó csapatnak tartom a jelenlegi Fradit, ahol egytől-egyig kiváló játékosok alkotják a keretet. Ezen kívül több helyről is hallottam, hogy nagyon jó a hangulat a Fradiban, amelynek minden esélye megvan, hogy idén megnyerje az NB II-t és visszajusson az élvonalba. Ehhez én is szeretnék hozzájárulni, bár most még egy kicsit pihennem kell, ugyanis két hónapja volt egy balesetem, amelyben eltört az arccsontom és megrepedt a koponyám. Már jól vagyok, de január 18-án kell visszamennem az orvoshoz kontrollra, nem akarok kapkodni, nehogy nagyobb baj legyen.
2016. 01. 04. 11:09
December 31-én lejárt a Lech Poznannál Holman Dávid kölcsönszerződése. A lengyel klub nem hosszabbítja meg a játékos kontraktusát, a vételi opcióval nem kívánnak élni, így visszatér a Ferencvároshoz. A 22 éves támadó középpályás egy évvel ezelőtt került Poznanba, tagja volt a bajnoki aranyérmet nyerő együttesnek, de meglehetősen kevés játéklehetőséget kapott az első csapatban. A szezonban négy bajnokin jutott szóhoz az elmúlt egy évben, valamint a kupában is négyszer bizonyíthatott – utóbbi sorozatban két gól fűződött a nevéhez. Emellett háromszor szerepelt Európa Liga-találkozón.
2016. 01. 02. 12:20
Mint ismert, a Debreceni VSC-TEVA jövő hét hétfőn kezdi a felkészülést a tavaszi szezonra. Eldőlt, hogy a csapat nem utazik edzőtáborba, hanem itthon készül, és január 16. és február 4. között hét edzőmérkőzést játszik hazai és külföldi csapatok ellen – számolt be a klub honlapja. A Loki január 4-én reggel orvosi vizsgálattal kezd, ezt követően edzést tart a szakmai stáb, és délután is lesz egy tréning Pallagon. Kedden és csütörtökön szintén két-két foglalkozás lesz, a többi napon egy. Szombaton egymás közti játékkal zárja a hetet az együttes. Az első felkészülési mérkőzésre január 16-án kerül sor a Debreceni Labdarúgó Akadémián, ahol az ellenfél a medgyesi Gaz Metan lesz. A román bajnokságban szereplő csapat ellen ezen a napon két meccset is vívnak Kondás Elemér tanítványai. Egy hétre rá szintén dupla mérkőzés lesz Pallagon, méghozzá a szlovák élvonalbeli MFK Zemplín Michalovce ellen. Január 30-án Székesfehérváron a bajnoki címvédő Videoton ellen játszik két felkészülési találkozót a Loki, majd február 4-én az OTP Bank Liga jelenlegi éllovasa, a Ferencváros lesz az ellenfél Budapesten. A DVSC-TEVA február 10-én már Magyar Kupa-mérkőzést vív Nyíregyházán, 13-án pedig megkezdődnek a bajnokság küzdelmei is: a DVSC ezen a napon a Vasast fogadja a Nagyerdei Stadionban. A DVSC felkészülési programja DVSC-TEVA – Gaz Metan (két mérkőzés) január 16., Debrecen-Pallag DVSC-TEVA – MFK Zemplín Michalovce (két mérkőzés) január 23., Debrecen-Pallag Videoton – DVSC-TEVA (két mérkőzés) január 30., Székesfehérvár Ferencváros – DVSC-TEVA február 4., Budapest
2015. 12. 30. 14:22
Olvasói sztorik