eto

Két gólt hozott a Győri ETO FC II – BKV Előre SC mérkőzés az NB II Nyugati-csoportjának 25. fordulójában. Mindkettőt a szél által támogatott csapat szerezte. A természeti erők ugyanis délről észak felé fújtak, ez segített Köles Jánosnak is, aki a házigazda kisalföldiek egyenlítő gólját szerezte. A fővárosiak találata Selei János nevéhez fűződik. Ami a kiesést, illetve a bennmaradást illeti, egyik csapat sincs könnyű helyzetben, a győriek a tabella 13., a közlekedésiek pedig a 11. helyén állnak.
2012. 05. 01. 16:49
A győri születésű és nevelésű Lencse László két góljával 2-0-ra nyert a Kecskemét a Győri ETO ellen az OTP Bank Liga 26. fordulójában. A Videoton-kölcsönjátékos 14 találatával a legeredményesebb magyar a góllövőlistán. A meccs érdekessége, hogy ez volt a kisalföldiek első veresége ebben a naptári évben, hiszen legutóbb tavaly novemberben kaptak ki, a Honvédtól. Az pedig október közepén fordult elő legutóbb, hogy gólt sem tudtak lőni. A kecskemétiek ezzel a dobogós trió (Debrecen, Győr, Videoton) mindhárom tagját legyőzték már a jelenlegi szezonban.
2012. 04. 30. 10:03
Olvasói sztorik