Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Úgy tűnik, nem csupán kátyúba, inkább mély gödörbe került az NB II Keleti-csoportjának listavezetője. A Mezőkövesd hat győzelemmel kezdte a bajnokságot, aztán két vereség következett, a kilencedik fordulóban pedig Debrecenbe látogatott az együttes.
A zárt kapuk mögött megrendezett találkozó első öt-tíz percében nyomtak a borsodiak, de Hamar Ádám ziccerben hibázott. Ezután kijjebb jött a DVSC-DEAC, bár helyzete nem volt. A 23. percben egy kontrából két debreceni lódult meg, kijátszották a védelmet, s az akciót Szécsi góllal fejezte be. Meddő mezőkövesdi mezőnyfölény után lendületbe jött a DEAC. Hamarnak is volt még egy nagy lehetősége, de a hazaiak is hibáztak egy nagyot az utolsó percben.
A második félidőben beszorította ellenfelét a Mezőkövesd, de csak egy gólt tudott lőni, Hegedűs révén. Ezen kívül Bagi a gólvonaltól kétlépésnyi távolságról rúgta fölé a labdát, Szabó Viktor közelről a kapus kezébe fejelt. De a 93. percben volt helyzete Hamarnak is, meg volt még egy feltartás-szerű szituáció a debreceni tizenhatoson belül, így Dobos nem tudott gólt szerezni. A második félidőben hat-hét ziccert hagyott ki a Mezőkövesd, így maradt az 1-1-es döntetlen.