NB II

Újabb zártkapus meccs az NB II-ben

A keleti listavezető Mezőkövesd debreceni vendégjátékát sem láthatják a nézők.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Tavaly a Balmazújváros–Békéscsaba másodosztályú meccsre nem engedték be a nézőket, idén az Orosháza–Diósgyőr Magyar Kupa-mérkőzést kellett üres lelátók előtt rendezni, és a közelmúltban írtunk róla, hogy az Orosháza–Békéscsaba mérkőzést sem látogathatják majd a szurkolók.

Most itt egy újabb találkozó: a DVSC-DEAC következő hazai mérkőzését vasárnap 15 órakor a listavezető Mezőkövesd-Zsóry ellen vívja, zárt kapuk mögött – írja a hajdúsági klub honlapja.

Képíró János biztonsági igazgató elmondta, a találkozót azért nem lehet szurkolók előtt megrendezni, mert a mezőkövesdi drukkerek pár hete rendzavarást követtek el a Nyíregyháza elleni bajnokijukon, amely után Véber György csapata már nem játszhat bármilyen minősítésű pályán.

Mivel az Egyetemi Sporttelep, vagyis a DEAC-pálya nem felel meg az előírásoknak, ezért csak az Oláh Gábor utcai stadionban lehetne nézők előtt megrendezni a meccset, ám itt ezen a napon az első csapat az Újpestet fogadja a Ligakupában.

A kis Loki tehát a DEAC-pályán látja vendégül az éllovast, és a mérkőzés zártkapus lesz.

Nem elhanyagolható részlet, hogy az említett Mezőkövesd–Nyíregyháza mérkőzésen nem a hazai, hanem a vendégszurkolók okoztak rendzavarást, de úgy látszik, a tények senkit nem befolyásolnak ebben az esetben (sem).

Olvasói sztorik