csákvár

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Kedden délidőben újabb felkészülési mérkőzésen lépett pályára az NB II-es Tatabánya, amely a harmadosztály Nyugati-csoportjában listavezető Csákvár együttesét fogadta. A találkozónak illusztris vendége is volt, hiszen a legjobb magyar játékvezető, Kassai Viktor is a helyszínen tekintette meg a meccset. A télen alaposan megerősödött Tatabányának méltó partnere volt Bognár György együttese, amelynek azonban a kapu előtt elfogyott a tudománya. Hiába dolgoztak ki több kecsegtető helyzetet a vendégek, hiába volt az Újpest utánpótlásából próbajátékra érkezett Herbály Tamás lábában kétszer is a gól, egyszer sem sikerült a kapuba találnia – tudósít a Csákvár honlapja. Kiegyenlített mezőnyjáték folyt az első 45 percben, a tatabányaiaknál hátul ismét voltak hibák, pontatlanságok, de ezúttal nem kaptak gólt, sőt egy szép támadás után Beszterczei passzából Batizi-Pócsi Balázs volt eredményes (1-0). A második játékrészben felváltva folytak a támadások, az NB II-es csapat főként a jobboldalon volt veszélyes, egy ilyen támadást követően Puskás alakította ki a végeredményt (2-0) – tudósít a Tatabánya honlapja.
2014. 02. 11. 16:13
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Lombard Pápa játékosai pihennek ugyan, de a menedzsment tagjaira ez nem mondható el. A klub vezetői az NB III-as Csákvárban futballozó Racskó Rolandot szeretnék a védelem közepére leigazolni. Tóth Bálint együttese azért keres védőt, mert Jaszmin Mecsinovics, illetve Zoran Supics játékjogát az MLSZ a bundaügy miatt felfüggesztette. A 24 éves játékosért a Szolnoki MÁV FC is bejelentkezett. Ez azért érdekes, mert a másodosztály csapat edzője az a Kis Károly, aki korábban már irányította a csákvári labdarúgó felkészülését, ugyanis Pakson együtt dolgoztak – írja a veol.hu.
2014. 01. 03. 15:20
Olvasói sztorik