bajnok

Szombaton a Pécs 4-0-s legyőzésével immár matematikailag is biztossá vált, hogy a Magyar Kupa-siker után a Debreceni VSC-TEVA nyeri a bajnoki aranyérmet is. Ez a hajdúságiak hatodik elsősége a pontvadászatban, s mindezt az elmúlt nyolc évben produkálták! A jelenlegi vezetőedző, Kondás Elemér első alkalommal irányít bajnokcsapatot, hiszen csak tavaly tavasszal mutatkozott be az első osztályban! A PMFC elleni győzelem után óriási ünneplés kezdődött a Nagyerdei Stadionban
2012. 05. 13. 20:06
Nagyszerű győzelemmel lett ismét bajnok a Debrecen! A hajdúságiak hazai pályán játszottak a Pécs ellen, és 4-0-ra nyertek, ezzel hatodik alkalommal is bajnoki aranyérmet ünnepelhettek. Nagy József öngóljával került előnybe a DVSC, majd Bouadla és Bódi Ádám már a szünet előtt eldöntötte az összecsapást, amelynek második félidejében Kulcsár Tamás is betalált, s a legenda, Dombi Tibor is pályára lépett! Már csak két meccse van hátra a DVSC-nek az idei szezonból, de a csapat még mindig veretlennek mondhatja magát
2012. 05. 12. 21:05
Olvasói sztorik