Nemzetközi foci

Az FC Barcelona fellebbez argentin futballistája, Javier Mascherano kiállítása ellen. A 31 éves, világbajnoki ezüstérmes játékos vasárnap az Eibar ellen 3-1-re megnyert bajnoki 83. percében kapott piros lapot. A játékvezetői jelentésben indoklásként az szerepel, hogy sportszerűtlenül reklamált az asszisztensnél. Jordi Mestre alelnök egy sajtótájékoztatón elmondta: azon múlhat a fellebbezésük sikere, hogy képesek lesznek-e bizonyítani, Mascherano csak dühében káromkodott, és nem a partjelzőnek címezte nem szalonképes szavait. Az augusztusi spanyol Szuperkupa-mérkőzésen Gerard Piquét is az asszisztens megsértéséért állították ki, a Barcelona akkor is fellebbezett, de a szövetség nem változtatott a négymeccses eltiltáson. Amennyiben a katalán klub beadványát ezúttal is elutasítják, és az argentint négy találkozótól eltiltják, akkor nem szerepelhet a Real Madrid elleni, november 21-i rangadón. A Bajnokok Ligája-címvédő FC Barcelona kilenc forduló után - a listavezető Real Madriddal azonos pontszámmal - a bajnoki tabella második helyén áll.
2015. 10. 26. 15:47
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) szóvivője szerint felfüggesztett büntetése ellenére megúszhatja az eltiltást José Mourinho, a Chelsea vezetőedzője. A portugál tréner szombaton, a West Ham United otthonában 2-1-re elvesztett mérkőzésen bírálta a játékvezetőt, aki ezért a lelátóra küldte őt. Mivel a szakember október elején, a Southampton elleni találkozó után is kritizálta a bírót, az FA a hónap közepén 50 ezer fontos (21,6 millió forintos) pénzbüntetéssel sújtotta és egy mérkőzésre eltiltotta a kispadtól. Utóbbi szankciót egy évre felfüggesztették azzal a kitétellel, hogy csak akkor léptetik életbe, ha Mourinho egy éven belül ismét hasonló fegyelmi vétséget követ el. A szövetség szóvivőjének hétfői nyilatkozata szerint azonban a szombaton történtek nem jelentik azt, hogy automatikusan életbe lép az eltiltás. A döntést Jon Moss játékvezető jelentésének megtárgyalása után hozzák majd meg. A klub azonban nem ússza meg az elmúlt fordulót szankció nélkül, ugyanis 25 ezer fontot (10,8 millió forintot) biztosan fizetnie kell az FA-nak egyrészt azért, mert hat játékosa sárga lapot kapott a találkozón, másrészt azért, mert Mourinho és a kispadtól szintén elküldött segítője, Silvino Louro sem vett részt a lefújás utáni sajtótájékoztatón.
2015. 10. 26. 15:45
Vasárnap éjjel kanadai derbit rendeztek az MLS-ben, a Montreal Impact a Toronro FC-t fogadta. A találkozót Didier Drogba vezérletével a hazaiak nyerték, az elefántcsontparti támadó eszméletlen formában van, két perc alatt két gólt szerzett, ráadásul mindkettőt sarokkal. Drogba 11 tengerentúli meccsén 11 gólnál jár, csapata pedig ott lesz a rájátszásban, ahol az első körben éppen a Torontóval találkozik.
2015. 10. 26. 09:58
Szombat délután folytatja kálváriáját a Premier League-ben a Chelsea együttese, amely kikapott a West Ham United vendégeként. A londoniak menedzsere nehezen viseli mostanában a sikertelenséget, a portugál szakember Matics kiállítása miatt a szünetben be akart rontani a játékvezetők szobájába, amiért őt és segítőjét is a lelátóra küldték. Az incidens napokkal azután történt, hogy Mourinho felfüggesztett egymérkőzéses eltiltást és 50 ezer fontos pénzbüntetést kapott az FA-től. Minden bizonnyal újabb szankciókra számíthat. A Chelsea-nek ez volt az ötödik veresége a bajnokságban, és jelenleg a 15. helyen áll.
2015. 10. 25. 09:51
Olvasói sztorik