Nemzetközi foci

Van Gaal: a City az esélyes

A 170. manchesteri derbit rendezik vasárnap az Old Traffordon.

Vasárnap délután rendezik a 170. manchesteri derbit, amikor a Manchester United az Old Traffordon látja vendégül városi riválisát, a Manchester City-t. A Vörös Ördögök vezetőedzője, Louis van Gaal szerint Manuel Pellegrini együttesének nagyobb sansza van megnyernie a városi derbit. A United mestere a két fél jelenlegi bajnoki pozícióját tekintve, előzetesen nem magukat hozná ki győztesnek.

– Ha megnézzük a tényeket, ők az elsők, mi pedig harmadikok vagyunk. Emellett gól-, valamint pontkülönbség is van a javukra – ezért vezetik a tabellát, így ők a favoritok.

A Vörös Ördögöknek csupán négy nap állt a rendelkezésükre, hogy formába lendüljenek a hétközi BL-kiruccanásuk után. A CSZKA Moszkvával szemben szerdán 1-1-es végeredmény született, viszont a holland menedzser teljes koncentrációt vár el a vasárnapi meccsen a játékosaitól.

– Vissza kellett zökkeni a moszkvai utat követően, mindent megtettünk, hogy a srácok helyreálljanak. A sérülések elkerülése végett a mai edzés elmaradt. Egy nappal kevesebb időnk volt a felkészülésre, mint a City-nek, de véghez kell vinnünk a tervünket. Reméljük, felül tudunk rajtuk kerekedni – olvasható a szakember nyilatkozata a manutdfanatics.hu hasábjain.

Olvasói sztorik