Nemzetközi foci

Argentin sztárjátékosa, Lionel Messi mesterhármasával és a brazil Neymar találatával győzött 4-0-ra a bajnoki címvédő FC Barcelona a Granada ellen a spanyol bajnokság 19. fordulójának szombati nyitómérkőzésén. Sikerével a 42 pontos, de egy mérkőzéssel kevesebbet játszott katalán csapat a tabella élére ugrott, bár vasárnap, ha nyer a Celta Vigo vendégeként, ismét a Barca elé kerülhet a 41 pontos Atlético Madrid. Primera División, 19. forduló FC Barcelona – Granada 4-0 (2-0)
2016. 01. 09. 18:26
A szlovák MFK Zemplín Michalovce szombaton ismertette felkészülési programját, ebben szerepel a január 16-i, Ferencváros elleni felkészülési találkozó – írja az ulloi129.hu portál. Az MFK a 12 csapatos szlovákiai első osztály – Fortuna Liga – 10. helyén várja a tavaszi folytatást. Nem a Fradi lesz az egyedüli magyar csapat, mellyel felkészülési mecset vív a nagymihályi klub: január 23-án a Debreceni VSC ellen is pályára lép.
2016. 01. 09. 17:56
Elmúlt kilenc tétmeccséből hármat tudott csak megnyerni a Jürgen Klopp vezette angol Liverpool. Az együttes legutóbb pénteken éppen az FA Kupában játszott 2-2-es döntetlent a negyedosztályú Exeter ellen – sajnos a döntetlenben nagy szerepe volt a csapat magyar kapusa, Bogdán Ádám hibájának is. Az ír Paddy Power fogadóiroda igencsak kritikus plakáttal hirdeti magát a Liverpool gyengébb szereplése kapcsán, melyben jelentősen közrejátszik a csapatot sújtó sérüléshullám is: egy vörös tolószékkel kapcsolják össze a klub jelmondatát, a „You’ll never walk alone”-t, majd hozzáteszik, hogy akkor sem tud egyedül lábra állni a liverpooli, ha Klopp kezei alatt játszik…
2016. 01. 09. 10:34
A Kínai Labdarúgó Szövetség menesztette a válogatott éléről Alain Perrin szövetségi kapitányt. Az ázsiai ország szövetsége azért vált meg a francia szakembertől, mert az együttes eddig messze a várakozások alatt teljesített a világbajnoki selejtezőkön. A kínai együttes az ázsiai vb-selejtezősorozat második szakaszában a harmadik helyen áll csoportjában, de még két hazai meccse hátra van a Maldív-szigetek, illetve a már csoportelső Katar ellen. A második körből a nyolc csoport győztesei jutnak be a harmadik körbe, illetve a négy legjobb második. A kínai csapat egyetlen esélye az maradt, hogy sikerül a legjobb másodikok közé kerülnie. Perrin 2014 februárjában vette át a válogatott irányítását, s a tavalyi Ázsia Kupán negyeddöntős volt az együttessel, ám a népszerűsége a szurkolók körében azóta nagyot esett, miután a vb-selejtezőkön kétszer is csak döntetlent ért el csapatával a nagy rivális Hongkong ellen. A kínai szövetség jelezte, hogy Perrin menesztését követően azonnal megkezdte az új kapitány keresését.
2016. 01. 08. 12:46
A hétvégén lezárul az olasz labdarúgó-bajnokság őszi szezonja, méghozzá többek között két komoly presztízsű, nagy hagyományokkal rendelkező párharccal, a Fiorentina ugyanis a Laziót, míg az AS Roma az AC Milant fogadja. A firenzei meccs előjelei hasonlóak a 16. - utolsó tavalyi - forduló Internazionale-Lazio találkozójáéhoz. A két csapat között komoly különbség alakult ki, a második helyezett Fiorentina 14 ponttal előzi meg a gyengélkedő Laziót, ez azonban nem feltétlenül vetít előre sima győzelmet. Karácsony előtt egy héttel minden jel arra utalt, hogy a remekül menetelő Inter simán legyőzi a római kékeket, s kényelmes, négypontos előnnyel vakációzhat. A Lazio két hónapos nyeretlenségi sorozattal a háta mögött utazott Milánóba, ám sikerült felszívnia magát a rangadóra, s legyőzte az éllovast. A fővárosi csapat hívei ebben bízhatnak ezúttal is. A Lazio most sincs sokkal jobb passzban, mint három hete, hiszen hiába a milánói győzelem, az idei, szerdai rajton újra novemberi formáját hozta, hazai pályán csupán 0-0-t játszott az utolsó előtti Carpival. A Fiorentina ezzel szemben sima, 3-1-es győzelmet aratott Palermóban, így önbizalommal telve készülhet a szombati mérkőzésre, ám az Inter példája miatt valószínűleg nem veszi majd félvállról a vendégeket. Az AS Roma és az AC Milan egyformán visszafogott teljesítménnyel a háta mögött és nem túl kedvező előjelekkel várja a szombat esti találkozót. Az előzetesen a mostani szezon egyik nagy esélyesének tartott rómaiak immár hosszú ideje gyengén futballoznak, s különösen védelmük megbízhatatlan. Elsősorban emiatt fordulhatott elő, hogy szerdán a 12. Chievo ellen három rúgott góllal is csak döntetlenre voltak képesek. Az évkezdet az AC Milannak még rosszabban alakult: 1-0-ra kikapott otthon a 15. helyezett Bolognától. Az éllovas Inter a hatodik Sassuolót fogadja vasárnap délben, míg a harmadik Napoli a 18. Frosinonéhoz látogat. Az utóbbi nyolc mérkőzésén győztes, negyedik helyen álló címvédő Juventus a 13. Sampdoriához utazik.
2016. 01. 08. 12:41
Olvasói sztorik