Nemzetközi foci

Karim Benzema azt mondta, hazudott válogatottbeli csapattársának, Mathieu Valbuenának azzal kapcsolatban, hogy látta-e azt a szexvideót, amellyel utóbbit zsarolni próbálták. - Azt kellett volna mondanom, hogy nem láttam, de úgy viselkedtem, mintha megnéztem volna, mint amikor egy moziról úgy beszél az ember, hogy sosem látta – idézte a Le Parisien című napilap a Real Madrid csatárának szavait az ügy bírósági meghallgatásáról. Benzemát november elején hallgatta ki és vette rövid időre őrizetbe a francia rendőrség, majd a versailles-i bíróság vád alá helyezte, és további nyomozást rendelt el. A játékos egy éjszakát töltött őrizetben, s bár később visszatérhetett Madridba, folyamatosan ellenőrzik, például nem léphet kapcsolatba Valbuenával, illetve az ügy további szereplőivel. A sértett Valbuena – aki korábban elmondta, Benzema a lánya életére esküdött neki, hogy látta felvételt – november végén Benzema ellen vallott, s egyértelműen megvádolta a Real Madrid csatárát, aki viszont tagadta, hogy bármilyen törvénybe ütközőt elkövetett volna. Az még mindig nem teljesen tisztázott, hogy a csatár pontosan milyen szerepet játszott a zsarolásban, de a nyomozók úgy vélik, Benzemát egy gyerekkori barátja rávette, hogy közvetítőként lépjen fel, egyszersmind érje el Valbuenánál, hogy egyezzen meg zsarolóival. Amennyiben a 81-szeres válogatott, Bajnokok Ligája-győztes támadót bűnösnek találják és elítélik, öt év börtönbüntetést is kaphat. Valbuena már júniusban panaszt tett amiatt, hogy egy ismeretlen felhívta őt és tudatta vele, birtokában van egy kompromittáló videó. A telefonáló az ügy „elrendezését” javasolta, ugyanakkor pénzösszegről nem beszélt. A zsaroló azzal fenyegetőzött, hogy a franciaországi Európa-bajnokság előtt nyilvánosságra hozza a felvételt, amennyiben nem fizetnek neki. A nyomozás során őrizetbe vettek négy embert, köztük Djibril Cissét, a visszavonulását októberben bejelentő korábbi válogatott csatárt, akit azonban kihallgatását követően szabadon engedtek. A Francia Labdarúgó-szövetség elnöke decemberben bejelentette, hogy az ügy lezárásáig Benzema nem léphet pályára a válogatottban, amely idén nyáron házigazdaként szerepel az Európa-bajnokságon.
2016. 02. 12. 10:32
A Liverpool futballklub tulajdonosai bocsánatot kértek a szurkolóktól, és azt ígérik, hogy két évre befagyasztják a jegyárakat. A Premier League legutóbbi fordulójában a Liverpool drukkerei közül több ezren hagyták el a lelátókat a Sunderland elleni mérkőzés 77. percében – ilyen akcióra a klub fennállása során még nem volt példa. A lázadó szurkolók a klubvezetés által újonnan megállapított – és az új főlelátó bővítésének költségeivel indokolt – jegyárak ellen tiltakoztak, mivel a legdrágább jegyet immár 77 fontért lehetett megvenni az Anfield Roadra - írja a vs.hu A kivonulás és a sportmédiát világszerte bejáró hír jobb belátásra bírta a tulajdonosokat, akik csütörtökön nyílt levélben kértek bocsánatot a szurkolóktól és több ígéretet is tettek a jövőbeni jegyárakkal kapcsolatban. "Mélységesen bánt bennünket az feltételezés, hogy nem törődünk a szurkolókkal, kapzsik vagyunk és egyéni hasznunk gyarapítására használjuk a klubot. Ennek éppen az ellenkezője igaz" - – írta a Liverpool vezetőségének három tagja, John W. Henry többségi tulajdonos, Tom Werner elnök, és a klubban ugyancsak részesedéssel bíró Fenway Sports Group elnöke, Mike Gordon. A nyílt levélben a vezetők hangsúlyozzák, hogy soha egyetlen pennyt sem vettek ki a klubból, sőt, a saját vagyonukból áldoztak annak működésére. Elismerik, hogy a jegyárak tervezése során hoztak rossz döntéseket, de abban a hiszemben voltak, hogy azok megértésre találnak a szurkolók körében, még akkor is, amikor köztudomású, hogy a klubok az új tévés szerződések (három évre 5,1 milliárd font a brit piacon, és további 3 milliárd a tengerentúli jogok értékesítéséből) miatt rengeteg pénzhez jutnak a következő években. „A széles körű felháborodás és ellenállás azonban rámutatott, hogy tévedtünk. Az üzenetük célba ért” – írják. Ennek nyomán a klubvezetés úgy határozott, hogy a legdrágább jegy a jövőben 59 font lesz, befagyasztják a legmagasabb bérletárakat is, és garantálják, hogy a következő két szezonban nem lesz áremelés az Anfield Roadon, valamint eltörlik a meccsenkénti kategorizálást, azaz egy Manchester United elleni rangadóra ugyanannyiért lehet majd jegyet venni, mint a Watford elleni meccsre.
2016. 02. 11. 12:51
A Manchester City francia válogatott középpályása, Samir Nasri a klub hivatalos honlapjának elárulta, nagyon örülne, ha mostani csapatából vonulna vissza. - Tisztában vagyok vele, hogy a futballban bármi megtörténhet, de fantasztikus lenne, ha itt tudnám befejezni a pályafutásomat - nyilatkozta a 28 éves Nasri, aki 2011-ben az Arsenaltól igazolt Manchesterbe, jelenlegi szerződése pedig 2019-ig érvényes. A francia támadó középpályás október óta sérüléssel bajlódik, az idei szezonban mindössze nyolc alkalommal lépett pályára.
2016. 02. 11. 12:39
Szerdán a teljes angol bulvársajtó arról írt, hogy José Mourinho megegyezett a Manchester Uniteddel. Csütörtökön már nem csak a bulvár írja ezt, hanem az igen nívós Independent is, és a Mirror, valamint a Daily Star már azt is tudni véli, milyen paraméterekkel szerződik a portugál nyártól a Unitedhez - írja cikkében az index.hu - a megállapodás 3 évre szól, júliustól - évi 15 millió fontért/19 millió euróért - 300 millió fontot/380 millió eurót kap, hogy újjáépítse a csapatot - szabad kezet kap az átigazolásokban, amiket Ferguson lelépése óta Ed Woodward irányít - az első számú célpontja Neymar lesz Továbbá az ő kérésére szerzik meg az Atletico Madrid igazgatóját, Andrea Bertát, aki a madridiak rettentően sikeres átigazolási politikáját kidolgozta és véghezvitte. A Daily Mail egyébként azt is tudni véli, hogy Juan Mata és Maroune Fellaini szolgálataira a nyártól nem tartana igényt a portugál szakember.
2016. 02. 11. 12:23
Elképesztő gólt lőtt Zlatan Ibrahimovic, a francia Paris Saint-Germain svéd válogatott klasszisa a Francia Kupában. A PSG támadója duplázott a Lyon ellen 3-0-ra megnyert meccsen, az első gólja fantasztikusra sikeredett, egy bal oldali beadást bevetődve, a mellkasával továbbított a hálóba.
2016. 02. 11. 12:16
Adam Johnson, a Sunderland korábbi angol válogatott labdarúgója szerdán a bíróság előtt beismerte, hogy kiskorúval folytatott szexuális viszonyt. A 28 éves középpályást tavaly március elején vették őrizetbe. Az ügy szerdai bírósági tárgyalásán két vádpontban bűnösnek vallotta magát - elismerte, hogy egy 16 éven aluli lánnyal létesített szexuális kapcsolatot -, további kettőt azonban tagadott. Johnson a Middlesbrough csapatánál kezdte pályafutását, később a Manchester Cityt erősítette. Jelenlegi klubja, a Sunderland 10 millió fontot fizetett érte és négyéves szerződést kötött vele 2012-ben. Az angol válogatottban 12 alkalommal lépett pályára, legutóbb négy évvel ezelőtt. Klubcsapatában a szexbotránya kirobbanása óta is játszik, szombaton például ő lőtte a Sunderland szépítő gólját a Liverpool otthonában 2-2-re végződő bajnoki meccsen.
2016. 02. 10. 15:56
Az olimpiai és világbajnoki címvédő amerikai női labdarúgó-válogatott kapusa, Hope Solo kijelentette, hogy ha most kellene elindulniuk a riói ötkarikás játékokra, ő a zikavírus miatt nem utazna el. Az Egyesült Államok legjobbjai szerdán kezdik meg szereplésüket az észak- és közép-amerikai régió (CONCACAF) olimpiai selejtezőtornáján, amelyen házigazdaként lépnek pályára, a mérkőzéseknek a texasi Frisco és Houston ad otthont. A tornát megelőző sajtótájékoztatón Jill Ellis szövetségi kapitány elárulta, hogy a fertőző betegség állandó beszédtémát szolgáltat a csapatnál. - Szeretném, ha mindez nem terelné el a figyelmünket a tornáról. Még nem jutottunk ki, úgyhogy egyelőre ne beszéljünk Rióról. Most a meccsekre próbálunk összpontosítani, a hídon majd akkor kell átmennünk, amikor odaérünk. Ettől függetlenül tény, hogy ez már globális probléma, de rengeteg dolog történik a színfalak mögött, és az emberek ugyan nem tudják, de bennünket megfelelően tájékoztatnak, és biztonságban vagyunk - fogalmazott a januári FIFA-gálán a legjobb női edzőnek választott Ellis. Hope Solo, az amerikaiak kapusa a Sports Illustrated című lapnak elmondta, hogy aggódik a vírus miatt, és ha most kellene elindulniuk az olimpiára, ő nem utazna el. Alexandra Morgan, a válogatott csatára is elismerte, hogy ijesztő dolognak tartja a zikavírust, amiről sokan egyelőre szinte semmit nem tudnak, pedig rendkívül veszélyes, különösen azoknak a nőknek, akik a következő években gyermeket terveznek. A jövő vasárnapig tartó texasi tornán nyolc csapat vesz részt, ezek közül a két döntős lehet ott a 12-es olimpiai mezőnyben. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) múlt hétfőn globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, becslései szerint idén négymillióra emelkedhet a zikavírusos megbetegedések száma az amerikai kontinensen. A brazil egészségügyi minisztérium novemberben megerősítette, hogy ez a vírus áll a magzatoknál egyre szaporodó mikrokefáliás, kóros kisfejűséggel járó elváltozások hátterében. A riói szervezők ugyanakkor két hete jelezték: mivel a játékok augusztusi időpontja az ottani télre esik, a szárazabb és hűvösebb éghajlat jelentősen csökkenti majd a vírust terjesztő szúnyogok jelenlétét.
2016. 02. 10. 12:59
Angol sajtóhírek szerint biztosra vehető, hogy a nyártól José Mourinho veszi át a Manchester United irányítását, a portugál szakember ugyanis tényként közölte a hírt közeli barátaival. Szerdán több angol lap is arról ír, hogy a Special One és a Vörös Ördögök vezetősége a hétvégén mindenben megegyezett egymással a közös folytatást illetően. Az El Confidental információja szerint José Mourinho 2019-ig ír alá, és évente 20 millió eurót fog keresni a Vörös Ördögöknél. A portugál tréner állítólag már családjával és közeli barátaival is tényként közölte már, hogy a nyártól átveszi Louis van Gaal helyét a menedzseri székben.
2016. 02. 10. 12:16
Mint ismert, a nyártól Carlo Ancelotti veszi át Pep Guardiola helyét a Bayern München vezetőedzői posztján. Az olasz szakember sajtóhírek szerint a Juventusos Paulo Dybala leigazolásával indítana a bajorok kispadján, abban az esetben, ha Robert Lewandowski távozik a gárdától. A nagyszerű formában lévő Lewandowskit az utóbbi időben gyakran összeboronálják a Real Madriddal, de Ancelottinak állítólag már meg is van a terve lengyel pótlására. A La Gazetta dello Sport információi szerint 22 éves Paulo Dybala az olasz tréner kiszemeltje. A 22 éves támadó ebben a bajnokságban 19 meccsen 13 gólnál és nyolc gólpassznál jár.
2016. 02. 09. 13:22
Azok után, hogy a hétvégén meglőtte az Európa-bajnokság legszebb találatát, ismét varázsolt a portugál futsal válogatott sztárja, Ricardinho. Döntsék el önök, melyik volt a nagyobb gól! Ez pedig az előző csodagólja!!!
2016. 02. 09. 13:11
Nem tölti unatkozással munkanélküli heteit a Chelsea éléről tavaly menesztett José Mourinho. A portugál szakember havas területen száguldozott Svédországban, ahol a Jaguar autómárka nagyköveteként tesztelte az autót, és a brand reklámfilmjében vállalt szerepet.
2016. 02. 09. 12:58
Átvehette a spanyol labdarúgó-bajnokság legjobb góllövőjének járó Pichichi-trófeát Cristiano Ronaldo, a Real Madrid világklasszis játékosa. A portugál az előző szezonban 48 találattal lett gólkirály a ligában. Az elmúlt években többször is szárnyra kaptak olyan találgatások, amelyek szerint a háromszoros aranylabdás távozik Madridból. Szerződése még két évig köti a blancókhoz, ennek ellenére többször is megszellőztette a nemzetközi sajtó, hogy esetleg visszatér korábbi klubjához, az angol Manchester Unitedhez. A díjátadón ezeket a pletykákat cáfolta meg CR7. – Ki akarom tölteni a szerződésemet Madridban. Ez még két évet jelent, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Most az a dolgom, hogy trófeákat nyerjek, legfőbb vágyam, hogy ismét felemelhessen a Bajnokok Ligája-trófeát. Hét éve vagyok Spanyolországban, számomra a La Liga a legjobb bajnokság. Hat esztendőt töltöttem Angliában, és az ottani bajnokság is csodálatos – remek játékosok játszanak a Premier League-ben – nyilatkozta a Sky Sportsnak Ronaldo, aki 48 gólt lőtt a tavalyi bajnokságban, jelenleg 23 fordulót követően 19 találatnál tart. forrás: blikk.hu
2016. 02. 09. 10:50
Olvasói sztorik