Nemzetközi foci

A héten a Real Madrid bemutatta terveit a Santiago Bernabeu rekonstrukciójával kapcsolatban. A királyi gárda mellett számos európai topklub szeretné modernizálni arénáját vagy újat építeni a régi helyett. A Chelsea a jelenlegi, 41 600 fő befogadására alkalmas otthonát, a Stamford Bridge-t építené át. 850 millió eurót költenének a beruházásra, melynek végén több mint 60 ezren látogathatnának el a csapat mérkőzéseire. A tervek szerint a 2020/21-es idényre szeretnék mindezt megvalósítani. Az AC Milan jelenleg az Inter csapatával közösen használja a milánói San Sirót. A tervek szerint úgy modernizálnák a stadiont, hogy az új épületkomplexumban helyet kapnának lakások és egy bevásárlóközpont is. Mindehhez azonban arra is szükség lenne, hogy a városi rivális új otthonra leljen. A Liverpool új stadionterveit éppen ezen a héten mutatták be. A hírek szerint 126 millió eurót költenének a létesítményre, s elsősorban a modernizáció a cél. A Barcelona sem szeretne lemaradni a versenyben, a Camp Nou átépítése a 2017/18-as szezon során kezdődne meg, a klubvezetők pedig 600 millió eurót invesztálnának a projektbe, melynek végén 105 ezer nézőt is be tudta fogadni a stadion. Az As Roma vezetői egy új, 52 ezer néző befogadására alkalmas stadiont álmodtak meg, kialakítását pedig az ókori Colosseum ihlette. A Tottenham angol riválisaihoz hasonlóan cselekedne, a 61 ezresre tervezett stadiont ráadásul úgy alakítanák ki, hogy amerikai foci mérkőzéseket is rendezhessenek ott.
2016. 10. 14. 14:29
Szakított a Bundesligában szereplő Dortmund kapusa, Roman Bürki és barátnője, Nastassja Lara. A svájci hálóőr és kedvese között egy éve romlott meg a kapcsolat. Olyannyira, hogy a labdarúgó és a fehérnemű modell útjai a napokban elváltak egymástól. - Nastassjával volt az első komolyabb kapcsolatom. Ezért sem akartam beszélni az elmúlt időszakban róla. Megtudom erősíteni, hogy már nem vagyunk együtt - nyilatkozta Bürki a svájci Blick újságnak. A páros még egy autósiskolában ismerkedett meg, és egyszerre vizsgáztak le. A fiatalok rajongnak a sportért: Bürki annak idején a Young Boys cserekapusa volt, míg Nastassja a Muri Bern-nél röplabdázott - írja a blikk.hu Honlapunk összegyűjtött néhány fotót a Dortmund kapusának szemrevaló ex-barátnőjéről. Íme! @nastassjalara által közzétett fénykép, 2016. Szept 14., 07:58 PDT @nastassjalara által közzétett fénykép, 2016. Szept 18., 07:00 PDT @nastassjalara által közzétett fénykép, 2015. Dec 27., 00:58 PST @nastassjalara által közzétett fénykép, 2015. Dec 25., 04:27 PST
2016. 10. 14. 14:00
Korábban is voltak már drogügyei a kolumbiai válogatottban 17-szer pályára lépő Diego León Osoriónak, aki a minap ismét lebukott a rendfenntartó szervek előtt. A balhés egykori focista a José María Córdova Nemzetközi Repülőtéren akart felszállni egy madridi járatra úgy, hogy testére 1.125 kilogramm kokaint erősített. A csempészési kísérlet nem sikerült, lebukott a mintegy 45 ezer eurót érő „szállítmánnyal””, elő is állították, amiről videó készült.
2016. 10. 14. 13:48
Megadta az ünneplés módját a paraguayi labdarúgó-válogatott sikerének alkalmából a szexi modell, Vivi Figueredo. Bravúros 1-0-ás diadalt aratott a paraguayi nemzeti csapat az argentinok elleni idegenbeli vb-selejtezőn, és ez éppen elég volt Vivinek ahhoz, hogy megszabaduljon a textiltől. A dús keblű szépség a siker után anyaszült meztelenre vetkőzött, hogy így ünnepelje a győzelmet. Úgy látszik, a csinos lány a futballhoz is ért, legalábbis értékelést adott: történelmi sikerről beszél a fotója leírásában - írja a Blikk.hu Vivi Figueredo (@vivi15figue) által közzétett fénykép, 2016. Okt 11., 20:24 PDT
2016. 10. 14. 09:15
A The Sun információ szerint az Arsenal hajlandó lenne megduplázni Héctor Bellerín jelenlegi fizetését, csak hogy megtartsa őt. Mint ismert, a 21 éves spanyol jobbhátvédet a Barcelona és a Manchester City is vinné, a nyáron már úgy nézett ki, hogy gránátvörös-kékben folytatja, de végül a maradás mellett döntött. Az Ágyúsok hajlandóak lennének meghosszabbítani Bellerín 2019-ben lejáró szerződését, és a bérét is megemelnék: a jelenlegi 50 ezer helyett 96 ezret tehetne zsebre hetente - írja a goal.com
2016. 10. 14. 09:00
Az eddig ideiglenes edzőként tevékenykedő Mike Phelan marad végleg a Hull City menedzsere, miután jól teljesített a csapat élén. Steve Bruce még júliusban lemondott, de csak most lett végleges helyettese a Tigriseknél. A klub két győzelemmel kezdte a Premier League új idényét, autána azonban csak egy pontot szerzett öt fordulót követően, jelenleg a 15. helyen áll Mike Phela vezérletével. - Már érett egy ideje ez a döntés, örülök, hogy végre hivatalosan is enyém a pozíció és alig várom a rám váró kihívásokat - mondta a klub hivatalos honlapjának a korábban Manchester Unitednél is segédedzőként megforduló szakember, aki külön megköszönte a szurkolók támogatását is. - Arról egyelőre nem érkezett információ, hogy Phelannek mennyi időre szól a megbízása.Érdekesség, hogy a napokban, egészen pontosan szerdán Steve Bruce is munkába állt az Aston Villában - pedig korábban a Birmingham City edzője volt, amely városi rivális, így nagy port kavart a váltása - írja a goal.com
2016. 10. 14. 08:44
Az argentin Laniers pályája olyan, mint egy ötéves első próbálkozása a téglalappal, de ez már 30 éve így van, és eddig senkit nem zavart különösebben, az ellenfelek még a ferde kapun is csak nevettek – írja az index.hu. Nemrég azonban a Google Maps képei felhívták az argentin szövetség figyelmét a dologra, a zord hivatalnokok pedig ultimátumot adtak az ötödosztályú csapatnak, hogy vagy kijavítják a pályát december közepéig, vagy örökre bezáratják.
2016. 10. 13. 19:16
Paul Pogba a Premier League legdrágább - és immár legnépszerűbb - játékosa. A José Mourinho által a nyáron világrekordnak számító, 89 millió fontért megvásárolt játékos nevét viselő mezekből többet adtak el, mint bármely más játékoséból. A Sport Direct eladásai alapján a francia középpályás nevét viselő mezekből fogyott a legtöbb, a második helyen a szintén Unitedes Zlatan Ibrahimovic, a harmadikon pedig az Arsenal támadója, Alexis Sánchez áll. A PL játékosainak mezeladási listája: Paul Pogba Zlatan Ibrahimovic Alexis Sánchez Mesut Özil Coutinho David De Gea Saidjo Mané Dmitri Payet Eden Hazard Marcus Rashford
2016. 10. 13. 18:29
Az Arsenal menedzsere, Arséne Wenger elárulta a bajnoki előtti sajtótájékoztatóján, hogy négy játékosára továbbra sem számíthat, de két visszatérője lesz hétvégén az Ágyúsoknak. Olivier Giroud és Aaron Ramsey sem tér még vissza az Arsenalba. Ramsey a Liverpool ellen 4-3-ra elveszített bajnokin sérült meg, míg Giroud az elmúlt hetekben folyamatosan sérüléssel küszködött. A válogatott szünet előtt mindkettejük felépülésére esély mutatkozott, ám a legutóbbi sajtótájékoztatón Arséne Wenger elárulta, hogy nem épültek föl játékosai a Swansea elleni mérkőzésre. - Giroud és Ramsey sem bevethető. Csalódott vagyok, mert Ramsey nagyon keményen dolgozott, azonban volt néhány visszaesése, ami óvatossá tett bennünket a visszatérésével kapcsolatban. Az utolsó szakaszban van, az erőnlétén dolgozik, de még a jövő hét is túl korai lesz számára. Úgy döntöttünk, hogy a szezon előtti felkészüléshez hasonló alapozásban részesül, akkor is, ha ez azt is jelenti, hogy több mérkőzést ki kell hagynia. Giroud-val ugyanez a helyzet, újra fel kell építenünk mindkettejüket fizikailag - fejezte be az Arsenal menedzsere. Danny Welbeck és Per Mertesacker sem áll Wenger rendelkezésére jó ideig, de az Ágyúsok menedzsere elmondta, hogy Francis Coquelin és Mesut Özil már a keretben lehet a hétvégén - írja a goal.com
2016. 10. 13. 18:07
Már több szigorú szabályt is bevezetett a Manchester City-nél az érkezése óta Pep Guardiola. Utoljára arról szóltak a hírek, hogy a játékosok az edzőközpontban nem internetezhetnek, most pedig újabb szigorítás lépett életbe. A Mirror beszámolója szerint klub akadémiáján ugyanis betiltották a manapság nagyon népszerű, mindenféle színes futballcipőket, a fiataloknak csakis fekete stoplist szabad viselniük.
2016. 10. 13. 17:00
Az FC Barcelona hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződést hosszabbítanak Javier Mascheranóval. A beszámoló szerint az argentin játékos hétfőn írhatja alá új szerződését, melynek értelmében 2019. június 30-ig erősíti a katalánokat. A 32 éves játékos 289 mérkőzésen szerepelt a Barcelona színeiben, a klubbal tizenhét trófeát nyert már. The player @Mascherano will sign his contract extension with Barça on Monday https://t.co/7Ae7PkRW6J pic.twitter.com/vlG1wlMHFN— FC Barcelona (@FCBarcelona) 2016. október 13.
2016. 10. 13. 16:48
Olvasói sztorik