Nemzetközi foci

Mourinho nagytakarítást tartana

A Manchester United menedzsere megszabadulna felesleges játékosaitól.

A vörös ördögök kispadján nyáron változás történt, José Mourinho vette át Louis van Gaal helyét. A portugál mester nem garasoskodott az átigazolási piacon, azonban a várt eredmény egyelőre elmaradt. Azt már hetek óta rebesgetik, hogy Bastian Schweinsteiger a télen búcsút int Manchesternek, azonban további távozókra is lehet számítani.

A csapat balszélsője, Memphis Depay egyre frusztráltabbá válik attól, hogy nem jut játéklehetőséghez. A német Bild értesülése szerint a Wolfsburg csapata szívesen látná soraiban, ezért januárban megpróbálkozik a megszerzésével.
Matteo Darmian sem szerepel Mourinho elképzelései között, az idei bajnokságban még egyetlen percet sem töltött a pályán. Az Inter érdeklődik az olasz szélső iránt, azonban Frank de Boer vezetőedző elsősorban kölcsönszerződésben gondolkodik. A United a Monaco brazil játékosával, Fabinhóval erősítene, ám francia klubja alaposan beárazta, 40 millió eurót kér érte.

Olvasói sztorik