Nemzetközi foci

Futurisztikus stadionokat álmodtak meg – FOTÓK

Rangadó
Rangadó

2016. 10. 14. 14:29

A héten a Real Madrid bemutatta terveit a Santiago Bernabeu rekonstrukciójával kapcsolatban. A királyi gárda mellett számos európai topklub szeretné modernizálni arénáját vagy újat építeni a régi helyett.

A Chelsea a jelenlegi, 41 600 fő befogadására alkalmas otthonát, a Stamford Bridge-t építené át. 850 millió eurót költenének a beruházásra, melynek végén több mint 60 ezren látogathatnának el a csapat mérkőzéseire. A tervek szerint a 2020/21-es idényre szeretnék mindezt megvalósítani.

Az AC Milan jelenleg az Inter csapatával közösen használja a milánói San Sirót. A tervek szerint úgy modernizálnák a stadiont, hogy az új épületkomplexumban helyet kapnának lakások és egy bevásárlóközpont is. Mindehhez azonban arra is szükség lenne, hogy a városi rivális új otthonra leljen.

A Liverpool új stadionterveit éppen ezen a héten mutatták be. A hírek szerint 126 millió eurót költenének a létesítményre, s elsősorban a modernizáció a cél.

A Barcelona sem szeretne lemaradni a versenyben, a Camp Nou átépítése a 2017/18-as szezon során kezdődne meg, a klubvezetők pedig 600 millió eurót invesztálnának a projektbe, melynek végén 105 ezer nézőt is be tudta fogadni a stadion.

Az As Roma vezetői egy új, 52 ezer néző befogadására alkalmas stadiont álmodtak meg, kialakítását pedig az ókori Colosseum ihlette.

A Tottenham angol riválisaihoz hasonlóan cselekedne, a 61 ezresre tervezett stadiont ráadásul úgy alakítanák ki, hogy amerikai foci mérkőzéseket is rendezhessenek ott.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.