Nemzetközi foci

Szigetországi sajtóhírek szerint Mesut Özil és Alexis Sánchez egyelőre elégedetlen azzal a szerződés-tervezettel, amelyet az Arsenal kínál a duónak. Arsene Wenger fiai hétvégén remek, 5-1-es győzelmet arattak a West Ham United felett, ám a siker után két nappal az Ágyúsok szurkolói szurkolók aggasztó híreket olvashattak a Standard hasábjain. A német és a chilei játékos szerződése tizennyolc hónap múlva, a 2017-2018-as szezon végén jár le a klubnál. A lap egyik újságírója úgy értesült, a tárgyalások a játékosok és a vezetők között abbamaradtak – elsősorban az anyagiakban nem sikerül megegyezniük a feleknek. Özil jelenleg 140,000, míg Sánchez 130,000 fontot tesz zsebre hetente, a Standard szerint az Arsenal mindkét játékosnak heti 200,000 fontot ajánlott, ha megújítják a szerződést – ám egyelőre ezzel a kondícióval egyikük sem elégedett. Az ajánlott összeg valamivel elmarad a Premier League legjobban kereső játékosa, a manchesteri Paul Pogba (heti 290,000 font), illetve Wayne Rooney és Zlatan Ibrahimovic heti bére mögött is, ezért kivárásra játszik az Arsenal két kulcsjátékosa. Özil esetében a szurkolók jobban bíznak a maradásban – hiszen nemrégiben Észak-Londonban vásárolt házát, igaz, múlt héten felmerült, hogy visszatérhet a Real Madridba. A Standard szerint Sánchez távozására nagyobb esély nyílik – miközben az Arsenal drukkerei bizakodnak a páros maradásában.
2016. 12. 05. 15:52
Zlatan Ibrahimovic, a Manchester United labdarúgócsapatának svéd sztárja azt mondta: ha választhatott volna, a gólja helyett inkább a győzelmet választja a vasárnapi, Everton elleni, döntetlennel zárult bajnokin. A vendég MU sokáig 1-0-ra vezetett a skandináv támadó első félidőben szerzett szép találatával, de Marouane Fellaini szabálytalansága nyomán a hazaiak a 89. percben büntetőhöz jutottak, amelyet Leighton Baines értékesített is, s ezzel kialakult az 1-1-es végeredmény. - Gólt szereztem, de végül ez csak egy pontot ért nekünk. Inkább nyerjünk, mint hogy gólt szerezzek. Jobban és jobban kell harcolnunk, hogy megszerezzük a szükséges három pontokat - nyilatkozott a United internetes oldalán Ibrahimovic. A manchesteri együttes utóbbi nyolc bajnoki találkozójából hatszor döntetlenre végzett, és a hatodik helyen áll a tabellán.
2016. 12. 05. 13:50
A The Sun értesülései alapján a Barcelona és a Real Madrid is szerződtetni kívánja a Manchester United támadóját, Anthony Martialt. A 21 éves francia válogatott játékost 2015 nyarán a Monacótól igazolta az MU 50 millió euróért, és első évében a Vörös Ördögök legjobbja volt, 20 gólt és 16 gólpasszt jegyzett az előző idényben. Martial Mourinho érkezése óta kevesebb lehetőséghez jut, jelenlegi piaci értéke 32 millió euró körül mozog, és a Manchester a hírek szerint a Real Madriddal szívesen tárgyalna, ugyanis az angol klub belevonná az üzletbe James Rodríguezt is.
2016. 12. 05. 11:13
Különös felvételt készített a kamera José Mourinhóról az Everton-Manchester United mérkőzésen. Az eset teljesen úgy fest, mintha a portugál menedzser a kisadon ülve sunyiban felszippantana valamit a kezéről. Természetesen rögtön beindultak a találgatások, miszerint Mourinho kokaint szippantott, de az is lehet, hogy látszat csal, és valamit teljesen mást csinált, ami azonban úgy nézett ki, mintha kábítószert szívna fel. Az alábbi felvétel alapján mindenki maga eldöntheti
2016. 12. 05. 08:58
Az Express információi szerint az Arsenal szeretné szerződtetni korábbi csapatkapitányát, a jelenleg rivális Chelsea-ben szereplő Cesc Fábregast. Az Ágyúsok a hírek szerint visszautasíthatatlan ajánlatot készülnek tenni a 29 éves spanyol klasszisért, aki 2003 és 2011 között több, mint 200 meccsen szerepelt az Arsenalban. Fábregas 2014 nyarán a Barcelonából igazolt a Chelsea-hez, ahol azonban Conte érkezése óta kevés lehetőséghez jut.
2016. 12. 05. 08:30
A Real Betis hazai pályán 3-3-as döntetlent játszott a Celta Vigo csapatával a spanyol bajnokság 14. fordulójában vasárnapi játéknapján. Iago Aspas idénybeli nyolcadik bajnoki találatával a Celta Vigo szerzett vezetést, de a hazaiak a szünet előtt Ruben Castro büntetőjével egyenlítettek (1-1). A Betis kapufával kezdte a második félidőt, majd Castro átadásából Antonio Sanabria volt eredményes, ám Aspas újabb góljával egyenlítettek a vendégek (2-2). A 73. percben German Pezzella fejesével újra a Betis vezetett, majd a hajrában Facundo Roncaglia állította be a fordulatos meccs 3-3-as végeredményét. LaLiga, 14. forduló: Real Betis – Celta Vigo 3-3 (1-1) Athletic Bilbao – Eibar 3-1 (1-0) Alavés – Las Palmas 1-1 (1-0) Sporting Gijón – Osasuna 3-1 (1-0) Valencia – Málaga 2-2 (2-1) Szombaton játszották: Atlético Madrid – Espanyol 0-0 Leganés – Villarreal 0-0 Barcelona – Real Madrid 1-1 (0-0) Granada – Sevilla 2-1 (1-0) Hétfőn játsszák: Deportivo La Coruna – Real Sociedad 20.45
2016. 12. 04. 13:58
Szörnyű tragédia rázta meg kedden az egész futball-világot, miután kiderült: a brazil élvonalbeli Chapecoense csapata is azon a gépen utazott, amely lezuhant Kolumbiában, a szerencsétlenség 71 ember életét követelte. Az elmúlt napokban a világ minden pontjáról szolidaritást vállaltak a klubbal, a brazil egyesület pedig az alábbi videó-üzenettel köszönte meg mindazoknak, akik megemlékeztek az áldozatokról, illetve segítséget nyújtottak:
2016. 12. 04. 11:58
Nemrégiben jelentette be Steven Gerrard, hogy felhagy a profi focival, a Mirror pedig úgy értesült, hogy a Liverpool legendája a klub alkalmazásában kap új pozíciót. A lap beszámolója szerint Gerrard a Vörösök akadémiáján vállal szerepet és azon munkálkodik, hogy olyan csillagokat fedezzen fel az utánpótlásból, akik méltó utódai lehetnek Michael Owennek vagy éppen Robbie Fowlernek; a szurkolók pedig azt várják, hogy az „új Gerrardot" is felfedezze az ikon.
2016. 12. 04. 11:18
Korábban beszámoltunk arról, hogy Sergio Ramos hajrágóljával mentett pontot a Real Madrid a szombati El Clásicón. Az egyenlítő találat után Dani Carvajal egyáltalán nem fogta vissza magát ünneplés közben és középső ujját mutatta a barcelonai közönség felé – az esetet több kamera is rögzítette. Később a 24 éves játékos bocsánatot kért tettéért, azt írta Twitter-csatornáján: – A mozdulat miatt szeretnék bocsánatot kérni. Olyasmit tettem, amit soha nem lett volna szabad. Me gustaría pedir disculpas por el gesto a un sector de la grada respondiendo a lo insultos. Es algo que no se debería hacer.— Dani Carvajal Ramos (@DaniCarvajal92) 2016. december 3.
2016. 12. 04. 10:17
Olvasói sztorik