Nemzetközi foci

Tombol a huliganizmus: Metz után Charleroi-ban is félbeszakadt egy meccs – VIDEÓ

Ezúttal belga bajnoki ért véget idő előtt.

Nyugat-Európa pályáin ritkán látható esemény történt szombaton Metzben, ahol petárdázás miatt szakadt félbe a Lyon elleni bajnoki. Mindössze egy nap kellett ahhoz, hogy nem sokkal odébb, a belgiumi Charleroi-ban ez megismétlődjön: a Standard Liége sem 90 percig lehetett pályán.

A balhét a vendégszurkolók robbantották ki, amikor csapatuk megszerezte második találatát. Petárdákat és görögtüzeket dobáltak a gyepre, amelyek a Charleroi francia kapusa, Nicolas Penneteau mellett hulltak le. A játékvezető, Gumienny félbeszakította a találkozót.

Bár a meccs később folytatódott, a harmadik Standard-gól után is ugyanez történt, így ismét lefújta a mérkőzést a spori. Ekkor Jankovic, Trebel és Goreux, a Liége három játékosa megafonon keresztül kérte drukkereit, hogy nyugodjanak le.

Ezután nem kellett sok, hogy a bajnoki harmadízben is megálljon, ezúttal végleg: öt perc elteltével a hazai ultrák is aktivizálták magukat. Guillaume Hubert, a Standard kapusa volt az áldozat, akit egy söröspohárral nyakon találtak, majd füstölő görögtüzek is előkerültek. Gumienny-nek nem volt más választása, mint félbeszakítani a meccset.

https://www.youtube.com/watch?v=sdFzykB4OG8

https://www.youtube.com/watch?v=qUVZbpunuoQ

https://www.youtube.com/watch?v=6U8TjhzojQI

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik