Nemzetközi foci

Nem előny a hazai pálya a Barcelona számára?

Ebben a szezonban a Nou Camp nem jelent biztonságos menedéket a bajnoki címvédő katalánoknak.

Nem volt mindig kellemes élmény az FC Barcelona számára ebben a szezonban, amikor hazai környezetben játszhatott. A legutóbbi kiábrándító kudarc a szombati El Clásico 1-1-es döntetlenje, hiszen a nagy rivális Real Madrid az utolsó percben tudott egyenlíteni.

A Barca eddig hét bajnokit játszott odahaza a mostani idényben, de csak három alkalommal tudott nyerni, az Alavés például 2-1-re győzött a Nou Campban a harmadik fordulóban.

„Több pontot veszítettünk, mint amennyit itthon szoktunk. Hiányzik a Nou Camp ereje. Javulnunk kell, főleg idehaza, mert hazai pályán még messze vagyunk attól, ahol tartanunk kellene, ha ismét meg akarjuk nyerni a bajnokságot” – nyilatkozta a Barcelona edzője, Luis Enrique.

A szombati döntetlen azt jelenti, hogy megmaradt a két csapat közötti hatpontos különbség a tabellán 14 forduló után. A Real Madrid legyőzése segített volna helyreállítani a katalán csapat önbizalmát a szokatlan, kiábrándító eredmények sorozata után, ugyanis legutóbbi hét meccse közül csak kettőt nyert meg a csapat: 2-0 a Celtic ellen a Bajnokok Ligájában és 2-1 a Sevilla ellen a bajnokságban. A hazai kupában például 1-1-re végeztek a harmadosztályú Hercules együttesével, bár akkor Luis Enrique pihentette a rendszeres kezdőket.

A döntetlenre azért is tekinthetnek kudarcként, mert a Barcelona jól játszott a második félidőben, és két nagy helyzete is volt, ám először Neymar, majd Lionel Messi is hibázott közelről.

Némi oka van az optimizmusra a katalán együttesnek, mert sikeresen tért vissza a pályára Andrés Iniesta, akit több mint egy hónapig térdsérülés tartott távol a pályától. Csapata jelentősen javult a középpályás becserélésének hatására a második felvonásban.

„Annak ellenére, ami a végén történt, jól futballoztunk, és ennek elégnek kellett volna lennie a győzelemhez. Nagy meccset játszottunk” – vélekedett Iniesta.

A Barcelona kedden a német Borussia Mönchengladbach együttesét fogadja a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, a bajnokságban pedig szombaton az Osasuna ellen lép pályára.

Olvasói sztorik