Nemzetközi foci

Dárdai Pál a döntetlennel sem lett volna elégedetlen

A tréner mégis azt kérte játékosaitól: nyerjék meg a Wolfsburg elleni bajnokit!

Korábban beszámoltunkarról, hogy Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC kétszer is hátrányba került szombaton a Wolfsburg elleni Bundesliga-meccsen, végül azonban a berliniek 3-2-es győzelmet arattak idegenben. A találkozó után a Hertha szakvezetője így értékelte az összecsapást:

– Először is szeretnék gratulálni a csapatnak, hiszen nem volt egyszerű kilencven perc, egy nagyon jól szervezett Wolfsburgot láttam a pályán. Azt gondolom, az első félidőben két gólt ajándékoztunk az ellenfélnek – ez korábban nem volt ránk jellemző. Később aztán megnyugodtak a srácok, a szünetben átbeszéltünk néhány dolgot, miközben tudtuk, ez egy olyan mérkőzés, ahol talán a 2-2-es eredmény is elfogadható lenne számunkra. Ennek ellenére azt mondtam a csapatomnak, nyernünk kell – mert úgy éreztem, ezen a találkozón képesek vagyunk a bravúrra. Minden játékosomat dicséret illeti, hogy sikerült fordítanunk, különösen igaz ez Salomon Kaloura, aki a kilencvenedik percben tizenegyest értékesített – igazán kiélezett helyzetben ez nem volt egyszerű feladat, de csodálatosan oldotta meg. Azt gondolom, a győzelmünk összességében megérdemelt – de az ellenfelet is dicséret illeti: nagyot harcoltak, sokat futottak – értékelt Dárdai Pál.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.