Nemzetközi foci

Kisgyerekként Lionel Messi volt, felnőttként már inkább Kevin De Bruyne lett

Michael Regan/Getty Images
Michael Regan/Getty Images
Phil Fodent 2017-ben ismerte meg a közvélemény, amikor az U17-es világbajnokságon aranyérmet nyert az angol válogatott tagjaként. A topcsapatok megfigyelői azonban már régóta figyelték a teljesítményét, csakhogy a Manchester Citybe fülig szerelmes fiút nem lehetett elmozdítani a csapatából. Még akkor sem, amikor úgy tűnt, Pep Guardiola nem ad majd neki elég játékidőt. Végül a katalán edzőre hallgatott, kivárta a sorát, ma pedig a sztároktól hemzsegő csapat egyik húzóembere – mindössze 20 évesen.

Bár a játék képe alapján a vártnál kisebb arányban, de a Manchester City 1-0-ra legyőzte a Tottenhamet vasárnap, így megnyerte a Ligakupát és megszerezte első trófeáját a szezonban – miközben a bajnokságban öt fordulóval a szezon vége előtt tíz ponttal vezet, a Bajnokok Ligájában pedig elődöntőbe jutott, a PSG az ellenfele. A City ráadásul sorozatban negyedszer nyerte meg a sorozatot, ami rekordbeállítás.

Több kiemelkedő teljesítményt is láthattunk, Angliában mégis cikkek sokasága elsősorban egy 20 éves sráccal foglalkozott. Ő Phil Foden.

A futballista amúgy is állandó téma a sportsajtóban, múlt héten az Aston Villa elleni bajnokin is fontos gólt szerzett, a most zajló bajnokságban 43 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken 14 gól és 9 gólpassz a mérlege. A Premier League-ben összesen 12 találatból vette ki a részét, ennél többet egyetlen U21-es korú játékos sem tudott produkálni.

Foden kivételes teljesítményét egyébként az Opta statisztikája adja vissza a legjobban: Pep Guardiola edzősködése alatt az angol futballista az első, aki 21 éves kora előtt már legalább 50 gólban benne volt.

A Manchester City játékosa a várható gólok (4,2 xG-t mellett hét gól), és az elvárható gólpasszok (3,7-es xA-hoz öt gólpassz párosul) terén is túlteljesít eddig a Premier League-ben. Passzpontossága rövid távon 90 százalék környékén mozog, egyedül a hosszú labdái nem ülnek, ez akár 66 százalékra is lemehet, de ilyenekre kevésszer is van szüksége.

Az eddigi játéka alapján lassan érdemes Kevin De Bruyne alternatívájaként gondolni rá. Most még ugyan nincs a belga irányító szintjén, de ettől függetlenül simán a liga tíz legjobb játékosa közé tartozik már most az angol tehetség.

Persze sokan legyintenek erre, hiszen a Manchester Cityben olyan jó játékosok vannak, hogy könnyű kiemelkedő számokat produkálni. Pedig éppen azért nem könnyű.

Érdemes párhuzamot vonni a Barcelona világhírű akadémiájával. Nem Guardiola miatt, hanem azért, mert miután a Xavi Hernándezzel, Andrés Iniestával és Sergio Busquets-cel fémjelzett korosztály töltötte fel az első csapatot, szinte lehetetlen volt bekerülni a Barcába. Egy ilyen minőségi keretbe már csak a legmagasabb minőséget képviselő futballisták kapnak meghívást, így kevés idő maradt a bizonyításra. Elvégre ki szoríthatná ki Iniestát a középpályáról, vagy Lionel Messit a csatársorból?

Kapcsolódó
Már nem tud, vagy csak nem akar saját sztárokat nevelni a Barcelona?
Egy 2012-es bajnokira még csak saját nevelésű labdarúgóval a kezdőben állt ki a Barca, azóta viszont csak elvétve tudott bárki megragadni az akadémisták közül az első csapatban. Jó kérdés, hogy mi történt a La Masiával.

Hasonló a helyzet Manchesterben, hiszen olyan csapatot rakott össze Guardiola, amely évek óta a Bajnokok Ligája-döntőért teper, miközben a kimagaslóan kompetitív angol ligát is lényegében uralja. Márpedig egy ilyen topcsapatban csak az kaphat esélyt, akinek a tehetsége mellett a fejében is minden rendben van.

Phil Foden pedig ilyen. Manchesteri fiúként már négyévesen a City akadémiájára került, ahol szépen apránként lépdelt előre a ranglétrán. Az utánpótlásban dolgozók hamar kiszúrták, hogy különleges tehetségről van szó, mert már 2016-ban ösztöndíjjal tanulhatott egy magániskolában.

Milliószor elmondtam már, olyan volt kisfiúként mint egy Lionel Messi. Kimagasló egyensúlya volt, fantasztikus bal lába, káprázatosan passzolt. Úgy szlalomozott át a pályán a kilencévesek között, hogy kiemelkedett a társai közül

– idézi a The Athletic Jim Cassellt, aki Foden korai éveiben az akadémia igazgatója volt.

Nem lehetett kérdés, hogy csiszolatlan gyémántra leltek. A Citynél teljesen el voltak ájulva Foden hozzáállásától, tehetségétől és fejlődőképességétől egyaránt. Egy helyi amatőr csapatba, a Reddish Vulcansba is elengedték játszani, hogy bővüljön az érmei és trófeái száma, és persze a kihívás kedvéért is.

„Minden meccsére eljöttek játékosmegfigyelők a riválisoktól, mindig meg akarták nézni, milyen állapotban van és hogy játszik. Három-négy kiemelt tehetségünk volt, köztük Phil is, akire aztán a meccsek végén mindig várt egy-egy megfigyelő. Ő viszont soha nem akart elmenni, a Cityben akart játszani” – mesélte Joe Makin, aki az akadémiai tehetségek kiválogatásáért felelős.

Ian Walton/Getty Images Foden rendre idősebb és nagyobb játékosok ellen lépett pályára tinédzserként.

Fodenbe elkeseredetten kapaszkodott a klub. Edzője cipőt vett neki, elvitte edzésre, ha a szülei nem tudták ezt megtenni, kivitték őt a meccsekre. Mindent elkövettek annak érdekében, hogy a kivételes labdarúgó megszeresse a klubot. Működött a módszer, Fodennek esze ágában sem volt lelécelni. Eközben az edzéseken sem unatkozott, kivételes képességei mellett a sebességét is növelni tudták azzal, hogy megtalálták számára a megfelelő futótechnikát. De nem csak a lábai gyorsak:

A legtöbb játékosnak háromszor-négyszer kell elmondani ugyanazt, mire megjegyzi. Fodennek egyszer és már tudja is

mondta róla Tony Clark, az egyik ifjúsági edzője.

Ez a pályán is megmutatkozott, gyorsasága, ügyessége és játékintelligenciája révén már 16 évesen az U18-as bajnokságban szerepelt. Érkezése után állítólag Guardiola megnézte ezt a korosztályt egy meccsen, az első tíz perc után felpattant a székéből és megkérdezte, ki az irányító. Foden volt az. Txiki Begiristain sportigazgató mindent elmesélt a fiúról, később Rodolfo Borrell is dolgozott Guardiola stábjában, amellett, hogy az akadémiát vezette, így aztán könnyen lehetett tervezni a középpályás jövőjét.

Ezek után csak idő kérdése volt, hogy Guardiola maga is külön foglalkozzon vele. Már 2016-ban leülhetett a Bajnokok Ligájában egy mérkőzésen a kispadra. Az persze nem tűnt reálisnak, hogy az akkor 16 éves középpályás be is álljon, de arra tökéletes volt, hogy jelezze a bizalmat és feltüzelje Fodent. Az angol focistának nem is kellett többb, a 2017-es U17-es világbajnokságon aranyérmet szerző válogatott tagjaként 3 találattal és egy gólpasszal tűnt ki. Az egész ország felfigyelt rá.

Laurence Griffiths/Getty Images Phil Fodenre nagy hatást gyakorolt, hogy a Bajnokok Ligájában leülhetett 16 évesen a kispadra.

Mire a 2017-18-as Premier League-idény elkezdődött, a rajongók már szerették volna felnőttek között látni a csodafiút. Erre lehetőséget is adott Guardiola, aki remekül adagolta a felnőtt focit Fodennek. Tényleg mintaszerű volt a tinédzser csapatba építése:

  • első idényében 328 perc jutott neki,
  • a rá következőben már 1107,
  • a 2019-2020-as szezonban pedig már 1740 percet töltött a pályán.

A jelenleg futó idényben ez a szám már 2943, és hiába nyaggatták azzal korábban a katalán edzőt, hogy mindig kezdjen a tehetséges középpályás a City meccsein, Guardiola következetessége bevált.

A jó futballisták mindenhol játszanak, mert értik a játékot. Minden pillanatát, akcióját és ezért bármelyik poszton jó döntést hoznak. Phil is ezek közé tartozik. Különösen elöl tudja ezt kamatoztatni, pedig nem is igazán ez az ő posztja

méltatta edzője a futballistát.

Ha az idei szezon felállásait megnézzük, az is alátámasztja Guardiola szavait. Foden kilencszer játszott középpálya közepén, 26-szor a pálya bal, négyszer a jobb szélen szerepelt, de kétszer arra is volt példa, hogy csatárként dobta be őt az edzője – ezeken két gól és három gólpassz a mérlege.

Olyan a labdakezelése is, hogy akkor is nehéz megállítani, ha nem is cselez, csak fut a labdával. Hamar átlátja a helyzetet, jól méri föl annak a lehetőségét is, mikor indítson, vagy mikor próbáljon meg egyedül megoldani egy feladatot. Cassell szerint olyan, mint egy számítógép.

Egy számítógép van a fülei között, amikor bekapcsol az agya, mindent lát. Fantasztikusan lát a pályán.

Más nem is nagyon érdekli már Fodent, csak az, hogy a Manchester City legendája legyen. Ezt ő maga is elmondta egy interjúban. Visszafogott életet él, egy szerény srác, az akadémia igazgatójaként dolgozó Mark Allen szerint annyira békés természet, hogy soha semmi bajuk nem volt vele.

Minden szempontból tökéletes tanítvány, soha nem volt vele probléma. Az egyetlen eset, amire emlékszem egy Aston Villa elleni kupameccs, amin véletlenül cseréltük le 20 perccel a vége előtt. Elszúrtuk, nem neki kellett volna lejönnie, de végül mégis számára ért véget a játék és azonnal az öltözőbe indult elkeseredettségében. Végül a szertáros szaladt utána, hogy csatlakozzon hozzánk a kispadon. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor nem fogadott szót azonnal, és utána még ő kért elnézést mindekitől.

Mindezek mellett még türelmes is. Jadon Sancho például a több játéklehetőség miatt hagyta el az angolokat 2017-ben és lett Borussia Dortmund játékosa (az ő esetében nem lehet azt mondani, hogy rosszul döntött volna), de Brahim Díaz is azért távozott 2019-ben, mert nem kapott annyi lehetőséget, mint Foden.

Foden viszont kivárta a sorát, szép csöndben teszi dolgát, ha pedig lehetőséget kap, akkor mindent kitesz a pályára. Fiatal kora ellenére is kihagyhatatlanná kezd válni a csapatból, akinek már csak az angol válogatottban kell megtalálni a helyét. A City középpályása már öt tétmeccsen szerepelt Gareth Southgate szövetségi kapitány csapatában és tekintve, hogy két-két gól és gólpassz a mérlege, valami rendkívülinek kell történnie ahhoz, hogy ne szerepeljen a nyári Európa-bajnokságon.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik