Nemzetközi foci

A Chelsea kiejtette az FA Kupából a Manchester Cityt

Adam Davy / POOL / AFP
Adam Davy / POOL / AFP

A Chelsea legyőzte a Manchester Cityt, és ezzel döntőt játszhat az FA Kupában.

Az első elődöntőben két BL-elődöntős csapat találkozott, hiszen a Chelsea a Portót, a Manchester City pedig a Dortmundot búcsúztatta a nyolc között.

Az első félidőben Zijes révén szerzett egy gólt a Chelsea, de ezt les miatt nem adta meg a bíró. A marokkói légiós aztán a második félidőben már érvényes gólt lőtt, Mount indítása után Werner volt az előkészítő, Zijesnek pedig nem volt nehéz dolga.

A sokat kritizált Werner az Opta statisztikái a szezonban összesen 19 gólban vállalt szerepet (tízet ő lőtt, kilencnél gólpasszos volt), ezzel ő áll a házi rangsor élén.

A Chelsea góljánál már nem volt a pályán De Bruyne, akit le kellett cserélni sérülés miatt, és egyik legfontosabb játékosa nélkül meglehetősen ötlettelen volt a City. A hosszabbításban a Chelsea amerikai csatára, Pulisic lesről szerzett gólt, úgyhogy maradt az 1-0, de ez az eredmény is tökéletes volt a londoniaknak.

Az eredmény azt jelenti, hogy négy sorozatot biztosan nem nyer a City idén, de a bajnokság, a Ligakupa és a BL még így is összejöhet Guardioláéknak. Tuchel pedig az első német edző lett, aki eljutott az FA Kupa döntőjébe.

Premier League-meccset is játszottak szombaton Angliában, a BL-indulásra hajtó West Ham tíz emberrel is felállt kétgólos hátrányból a Newcastle ellen, ám a kiesés elől menekülő hazaiak az Arsenal-kölcsönjátékos Willock révén végül nagyon fontos három pontot szereztek.

Kapcsolódó
Anglia topcsapatai botlanak ennyit, vagy a West Ham United ennyire jó?
Két évig az is kérdés volt, hogy a West Ham egyáltalán bennmarad-e a Premier League-ben, ennek ellenére most hét meccse van arra David Moyesnak, hogy a csapat története során először játsszon a Bajnokok Ligájában.

Szintén a Premier League-gel kapcsolatos hír, hogy megvan az első kieső, méghozzá a Sheffield United, és megvan az első feljutó is, a másodosztály éllovasa, a Norwich visszatér az élvonalba.

FA Kupa, elődöntő:

Chelsea – Manchester City 1-0 (0-0)
gól: Zijes (55.)

********

Premier League, 32. forduló:
Newcastle United – West Ham United 3-2 (2-0)
gól: I. Diop (36., öngól), Joelinton (41.), Willock (82.), illetve I. Diop (73.), Lingard (80., 11-esből)
piros lap: Dawson (36., West Ham)

 

Wolverhampton Wanderers – Sheffield United 1-0 (0-0)
gól: Willian José (59.)

 

vasárnap játsszák:
Arsenal – Fulham 14.30
Manchester United – Burnley 17.00

 

hétfőn játsszák:
Leeds United – Liverpool FC 21.00

 

kedden játsszák:
Chelsea – Brighton 21.00

 

szerdán játsszák:
Aston Villa – Manchester City 21.15

 

csütörtökön játsszák:
Leicester City – West Bromwich Albion 21.00
A Southampton-Crystal Palace mérkőzést elhalasztották.

 

A tabella:
1. Manchester City 32 67-23 74 pont
2. Manchester United 31 61-34 63
3. Leicester City 31 55-37 56
4. West Ham United 32 53-42 55
5. Chelsea 31 50-31 54
6. FC Liverpool 31 53-37 52
7. Tottenham Hotspur 32 54-37 50
8. Everton 31 43-40 49
9. Arsenal 31 43-35 45
10. Leeds United 31 49-49 45
11. Aston Villa 30 43-33 44
12. Wolverhampton Wanderers 32 32-41 41
13. Crystal Palace 31 33-52 38
14. Southampton 31 39-56 36
15. Newcastle United 32 35-53 35
16. Brighton 31 33-38 33
17. Burnley 31 25-42 33
18. Fulham 32 24-42 26
19. West Bromwich Albion 31 28-59 24
20. Sheffield United 32 17-56 14 – kiesett

Olvasói sztorik