Nemzetközi foci

Kiderül, hogy Jürgen Klopp álomvilágban él, vagy legyőzi a statisztikát

Sokan megmosolyogták Jürgen Kloppot, amikor 2015-ös érkezésekor kijelentette, négy éven belül bajnok akar lenni a Liverpoollal. Ma már semmi nevetnivaló nincs ezen, azért sem, mert legutóbb egyetlen pont választotta el ettől a csapatát. A péntek esti angol bajnoki rajton érdemi erősítés nélkül rugaszkodik neki annak, hogy harminc év után újra bajnoki címig vezesse a Vörösöket.

Sokan úgy gondolták, Jürgen Klopp Liverpoolja az elvárásokat magasan túlteljesítette, amikor 2018-ban a Bajnokok Ligája döntőjébe jutott. A csapat ezután kiegészült néhány játékossal és bár továbbra sem mindenki számított a legnagyobb esélyesek közé, végül úgy nyert BL-t, hogy kiejtette a Bayern Münchent, hatot vágott a Portónak és egy őrült meccsen a Barcelonát 4-0-val verve jutott fináléba.

Óriási mérföldkő ez annak az edzőnek az életében, akit 2019-ben is még azzal cukkoltak, hogy képtelen kupadöntőben nyerni:

  • 2013-ban a Dortmund edzőjeként veszítette el a BL-döntőt a Bayern München ellen (1-2),
  • egy évvel később a Német Kupában szintén a bajorok fogtak ki a csapatán (0-2),
  • 2015-ben megint a Német Kupa fináléjában maradt alul, ezúttal a Wolfsburg ellen (1-3),
  • első liverpooli évében rögtön két kupadöntőn is elhasalt, a ligakupát büntetőkkel a Manchester City ellen, az Európa Ligát rendes játékidőn belül a Sevilla ellen bukta el (1-3),
  • majd végül 2018-ban a Real Madrid bizonyult túl erős ellenfélnek a Bajnokok Ligájában.

A zsinórban hat elveszített finálé miatt rengeteg kritika érte, hiába kétszeres bajnok a Bundesligában (2010–2011, 2011–2012), Német Kupa-győztes (2012) és Német Szuperkupa-győztes edző  (2008, 2013, 2014).

A Liverpool ellendrukkerei a döntők lúzereként gúnyolták.

Aki azonban látta a tavalyi Poolt, annak eszébe nem jut ilyet állítania már, több káprázatos feltámadás kísérte a BL-menetelést, a bajnokságban pedig minden idők harmadik legtöbb pontszámával végzett másodikként a Premier League-ben.

Stílust támadással teremtett, Európa trónjára viszont védekezésével ült fel Klopp és a Liverpool
Jürgen Klopp zsinórban hat elbukott döntő után most tökéletesen mondta fel a leckét, a Spursnek esélye sem nagyon volt a meccsen. Elemzés.

Kérdés, hogy jövőre képes lesz-e az utolsó, de legnagyobb lépcsőfokot megmászni a Liverpool: 29 év után bajnoki címet szerezni.

A legérdekesebb érkező egy német szörfös

Az utóbbi évek egyik legérdekesebb átigazolási időszakán van túl a Liverpool FC, de nem a hagyományos értelemben. Merthogy a 16 éves Harvey Elliotton és a 17 éves Sepp van den Bergen kívül csak egy cserekapust szerződtetett a Pool Adrián személyében. Egy BL-győztes csapatnak pedig nem lehet gondja az anyagiakkal, csak a fináléba jutás 100 millió euró fölötti összeget hoz a konyhára. Éppen ezért érdekes Klopp nyilatkozata csütörtökön a piac zárulta után.

Ez a csapat remek korban van és még fejlődni fog. Nem találtunk elfogadható árért megfelelő megoldást a problémáinkra. Ne higgye senki, hogy nem próbálkoztunk. A csöndes átigazolási időszak alatt is őrülten tárgyaltunk, de minél jobb a csapatod, annál nehezebb jó megoldást választani. Én hiszem, hogy érdemes együtt tartani ezt a keretet. A múlt nagy csapatai évekig együtt játszottak és úgy lettek sikeresek, mi is erre törekszünk

– idézi a Guardian a vörösök edzőjét.

Noha ilyenkor szokás pufogtatni a közhelyeket, hogy a hosszú sérülésből felépülő Alexander Oxlade-Chamberlain felér egy új igazolással, inkább azon érdemes filozofálni, hogy az LFC tényleg megtartotta legnagyobb értékeit. Távozók között zömmel fiatalok vannak és az alig használt Alberto Moreno, valamint a Kloppnál sokszor csereként bevetett Daniel Sturridge. Lényegében a csapat összetétele nem változott.

Divock Origi a legváratlanabb pillanatokban bizonyult a Liverpool nyerő emberének. Idén vajon kit húz elő a kalapból Jürgen Klopp? Fotó: Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images

A német edző viszont azok után, hogy 2018-ban bedobásspecialistát alkalmazott, idén újabb váratlan módszerrel próbál előnybe kerülni. A Times számolt be róla elsőként, hogy Sebastian Steudtner, a világ egyik legjobb szörföse tartott foglalkozást a játékosoknak, ahol légzéstechnika és stresszkezelés mellett a koncentráció fejlesztésére mutatott technikákat.

Nem konkrét feladatra hívtuk meg. Amit ő csinál nekünk, az teljesen új és szokatlan. Ha megnézzük róla a felvételeket, látszik, hogy állandóan életveszélyes szituációban versenyez. Nem az volt a fontos, hogy megmondja, mire gondolj stresszhelyzetben, a lényeg az új tapasztalatok szerzése volt. Nagyon érdekes figura, több napig velünk volt, kivette a részét a házi pingpongbajnokságból is

foglalta össze az edzést a Pool edzője, aki szerint máskor is vendégül fogják még látni a szörföst.

Ezek a húzásai rendszerint megosztják a futballtársadalmat, egyesek szerint teljesen bedilizett Klopp, mások szerint épp azért sikeres, mert olyan megoldásokat alkalmaz, amire korábban senki sem gondolt. Az vitathatatlan, hogy egyedi a liverpooli munkamódszer, de érdemi erősítés nélkül zárni a nyarat elég meredek döntés egy bajnokaspiráns csapattól. Merthogy eddig jól állt a Vörösöknek, hogy kis túlzással esélytelensége dacára csúcsra tört, de ennek az underdog-történetnek már vége. A Liverpool célja már nyíltan a Premier League megnyerése.

Az idő majd eldönti, igaza van-e a németnek, hogy vakon hisz a korábbi játékosállományban és nem igazol. Vagy kiderül, hogy a saját álomvilágában él, ahol mindenféle szokatlan jópofaság varázslatos segítséget nyújt.

Ha a statisztikát nézzük az elmúlt tíz bajnokcsapataiba legalább egy új játékost igazoltak a szezont megelőző nyáron, a legtöbb érkezőt pedig a Leicester hozta nyolc labdarúgóval 2015-ben. Átlagosan pedig 4 új futballista kellett ahhoz, hogy a Premier League-et megnyerje egy csapat az elmúlt tíz idényben.

Az biztos, hogy a fentiek nem Klopp döntését igazolják, ám pont a címvédő és tizenegyesekkel Szuperkupa-győztes Manchester City mutatta meg, hogy nem lehetetlen: Guardiola úgy nyert bajnokságot legutóbb csapatával, hogy Riyad Mahrez volt az egyetlen érdemi nyári érkezője.

Az elmúlt tíz év bajnokának komoly érkezői (legalább tíz PL-meccs)

2019: Manchester City – Riyad Mahrez (1)
2018: Manchester City – Danilo, Ederson, Bernardo Silva, Kyle Walker, Benjamin Mendy, Aymeric Laporte (6)
2017: Chelsea – Marcos Alonso, N’Golo Kanté, David Luiz, Michy Batshuayi (4)
2016: Leicester – Christian Fuchs, Robert Huth, Demarai Gray, Daniel Amartey, Yohan Benalouane, Gökhan Inler, N’Golo Kanté, Sindzsi Okazaki (8)
2015: Chelsea – Didier Drogba, Loic Rémy, Filipe Luis, Juan Cuadrado, Diego Costa, Cesc Fabregas (6)
2014: Manchester City – Martin Demichelis, Jesus Navas, Álvaro Negredo, Stevan Jovetic, Fernandinho (5)
2013: Manchester United – Robin van Persie, Sindzsi Kagava, Wilfried Zaha (3)
2012: Manchester City – Gael Clichy, Stefan Savic, Samir Nasri, Sergio Agüero (4)
2011: Manchester United – Chris Smalling, Chicharito (2)
2010: Chelsea – Jurij Zsirkov, Nemanja Matics, Daniel Sturridge (3)

Aki kimarad, könnyen lemarad

Miközben a BL-győztes a babérjain ült, zajlott az élet az átigazolási piacon. A Vörösök legnagyobb ellenfele, a Manchester City okosan építkezett, Pep Guardiola szerzett magának egy jól passzoló szűrőt Rodri személyében, klubrekordot jelentő 70 millió euróért. Emellett a szintén erősítésre szoruló posztra hozta a szélső hátvéd Joao Cancelót a Juventustól.

A Tottenham kevés igazolással operált a stadionépítése alatt, az új aréna viszont kész, a BL-döntőből befolyó összeget pedig erősítésekre költhette ezúttal Maurizio Pochettino.

Az edző, aki kutyául megdolgoztatja játékosait, mégis imádják
Mauricio Pochettino munkásságáról méltánytalanul kevés szó esik, pedig szinte nulla kiadás mellett Anglia legjobb csapatai közé emelte a Tottenhamet, szombaton pedig a klub történetének első BL-döntőjét játssza.

A végére bele is húzott a Spurs, középpályára érkezett Tanguy Ndombele (Lyon) és Giovani Lo Celso (Real Betis), miközben meglepő módon Christian Eriksent is meg tudta tartani, amivel nagyon kreatív középpályát hoztak össze a londoniak. Az Atlético Madridba igazoló Kieran Trippier helyettese is meglett, az Anglia egyik legnagyobb tehetségének tartott Ryan Sessegnont a Fulhamtől szerezte meg a Tottenham.

Érdekesen alakult a Manchester United nyara is, mert miközben behúzták a világ legdrágább védőjévé váló Harry Maguire-t a Leicestertől, a hátvédsorba érkezett Aaron Wan-Bissaka is. Elveszítették viszont Romelu Lukakut és bár Daniel James a támadó szekcióba érkezett, szélsőként bvethető, nem pedig középcsatár, így lényegében nem pótolták senkivel a belga centert. Pedig akadt eladó csatár a piacon, elég akár az Evertonra gondolni, amely Moise Keant szerezte meg a Juventustól.

A csütörtöki záráson az Arsenal bizonyult legaktívabbnak, Kieran Tierney a Celtictől, David Luiz pedig a rivális Chelsea-től érkezett, miután összerúgta a port az új edzővel, Frank Lamparddal. Korábban Nicolas Pepe és Dani Ceballos személyében szélsőt és középpályást is igazoltak az Ágyúsok, azaz lényegében mindenhol toldozott-foldozott Unai Emery.

Az átigazolásokból egy évre kizárt Chelsea lehet a legnagyobb kérdőjel, a Kékek bukták Eden Hazard mellett Gary Cahillt, Danny Drinkwatert, Alvaro Moratát, Eduardót és a korábban már említett David Luizt is, miközben az eltiltás határozata előtt lepapírozott Christian Pulisic érkezhetett csak a klubhoz.

Minden szezonnak külön története van, ahol tiszta lappal indul mindenki. Mi pénteken kezdjük el a saját fejezetünket és minden esély megvan egy új, csodálatos történetre

mondta Klopp a bajnokság pénteki nyitómérkőzése előtt, amelyen csapata a Norwich-ot fogadja.

Ugyan nem éppen a péntek esti rajton, pont az újonc ellen bizonyíthatja be a Liverpool, hogy 1990., azaz jövőre harminc év után készen áll idén a bajnoki cím megszerzésére, de arra éppen alkalmas lehet, hogy üzenjen a riválisoknak: kösse fel a gatyáját, aki versenyre akar kelni velük, mert a mostani Klopp-csapat csak erősebb és rutinosabb lett annál, amelyik májusban BL-t nyert.

Premier League, első forduló

Augusztus 9.:
Liverpool–Norwich (21:00)

Augusztus 10.:
West Ham–Manchester City (13:00)
Bournemouth–Sheffield United (16:00)
Burnley–Southampton (16:00)
Crystal Palace–Everton(16:00)
Watford–Brighton (16:00)
Tottenham–AstonVilla (18:30)

Augusztus 11.:
Leicester–Wolverhampton (15:00)
Newcastle–Arsenal (15:00)
Manchester United–Chelsea (17:30)

Kiemelt kép: Ian MacNicol/Getty Images

Olvasói sztorik