Nemzetközi foci

A futballtörténelem legdrágább hátvédjét igazolja le a Manchester United

A bajnoki címvédő Manchester City is csábította.

A Manchester United 80 millió fontot (28,6 milliárd forintot) fizet a Leicester Citynek az angol Harry Maguire játékjogáért, aki így a futballtörténelem legdrágább hátvédje lesz.

Pénteken a brit sajtó – közte a BBC és a Sky Sports – arról számolt be, hogy a két klub között lezárult a hetek óta tartó egyezkedés, melynek során az eladó Leicester Citynek az volt a célja, hogy a vevő többet fizessen a 26 éves, 20-szoros angol válogatott játékosért, mint amit korábban világviszonylatban védőért kifizettek.

Az eddigi rekordot a 28 éves holland Virgil van Dijk tartotta, akiért a Liverpool 75 millió fontot fizetett a Southamptonnak tavaly januárban.

A hivatalos bejelentés előtt még orvosi vizsgálaton esik át Maguire, akit a bajnoki címvédő Manchester City is csábított. Sajtóhírek szerint a védő szívesebben igazolt volna oda, de a City az alkudozásban alulmaradt a városi riválissal szemben – írja az MTI.

Ole Gunnar Solskjaer vezetőedzőnek azért volt sürgősen szüksége megbízható, rutinos hátvédre, mert az MU védői közül a napokban súlyos térdsérülés miatt kidőlt Eric Bailly, akit kedden megműtöttek, és előre láthatólag öt hónapig nem játszhat.

Daniel James és Aaron Wan-Bissaka után Maguire az MU harmadik nyári igazolása lesz.

Kiemelt fotó: (Filipe Amorim / NurPhoto) (Photo by Filipe Amorim/NurPhoto)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.