Magyar foci

Budapest Honvéd: kizsarolta a román csendőrség, hogy folytatódjon az Európa Liga-mérkőzés?

A magyar csapat hivatalosan is benyújtotta az óvást.

A Budapest Honvéd óvása már az UEFA illetékes szervénél van – tájékoztatta a közvéleményt a piros-feketék honlapja.

Mint ismert a csütörtök esti Craiova – Honvéd kirívó incidense a 120. percben történt: miközben a játékosok egymással kakaskodtak, a játékvezető közvetlen közelében felrobbant egy pályára bedobott hanggránát. Emiatt több mint fél órát állt a játék, majd jöhettek a tizenegyesek, a negyedik játékvezető felügyelete mellett – írja az MTI.

Kizárható az újrajátszás: továbbjut a Honvéd?
Megszólalt a korábbi magyar FIFA-bíró, Szabó Zsolt.

A magyra csapat már tegnap jelezte, óvni fog. Mai közleményükből pedig az okokhoz is közelebb kerülhetünk.

A Budapest Honvéd közleménye

Klubunk vezetősége határozottan tiltakozik a csütörtöki mérkőzésen történtek ellen. A 120. percben a román szurkolótábor soraiból bedobtak egy hanggránátot, amely közvetlenül Hunter játékvezető mellett robbant fel. A támadást követően 30 percig állt a játék, a közjáték után pedig a bíró jelezte, nem tudja folytatni a mérkőzést.

A kényszerszünet alatt egyeztetett az UEFA delegátusa, a játékvezetők, a klubok képviselői és a rendőrség, amely során a rendőrség példátlan módon azt közölte: amennyiben félbeszakítják a mérkőzést, akkor nem tudják garantálni a jelenlévők biztonságát – az UEFA delegátus pedig végül a bírócsere és a folytatás mellett döntött.Véleményünk szerint azonban félbe kellett volna szakítani a mérkőzést, hiszen a helyi klub, a rendezők és a rendőrök képtelenek voltak garantálni a játékosok és bírók biztonságát. A mérkőzés során a román csapat szurkolói folyamatosan különböző tárgyakkal (öngyújtó, érmék, csavarok) dobáltak a játékosokat, köpködték a melegítő cserejátékosainkat, így labdarúgóinknak folyamatos félelemben kellett futballozniuk.

A történtek után szabályellenes volt, hogy folytatódott a mérkőzés, amely ellentétes az UEFA rendelkezéseivel. A stadionban súlyos rendezési hiányosságokkal szembesültünk, továbbá a román drukkerek Trianonra utaló molinókat is feszítettek ki, amely sértő és megalázó a számunkra.A Budapest Honvéd a fentiek okán megóvja a meccset, minden lehetséges fórumon (UEFA, MLSZ) tiltakozunk a történtek miatt, s bízunk benne, hogy az UEFA döntése bizonyítja, hogy a szervezet valóban komolyan gondolja az erőszakos cselekmények és a szélsőségek ellen határozott fellépést.Craiovában nemcsak a Honvédot, vagy a magyar labdarúgást, hanem az egész futballvilágot érte támadás, félelemben ugyanis nem lehet szurkolni és játszani sem.

Ráadásul a román drukkerek a találkozó előtti éjszaka megtámadták a magyar szurkolókat, csapatunk szállodájánál pedig az éjszaka folyamán hanggránátokat robbantottak.Örömteli, hogy más magyar klubok is felajánlották a segítségüket, a magyar futballtársadalom egységes ebben az ügyben, s bízunk benne, hogy korrekt döntés születik, amely szinkronban van a futballszerető világ szlogenjével: „A gyűlölet nem pálya!”

Kiemelt fotó: Budapest Honvéd Facebook

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.