NB II

Ez már kimeríti a jó rajt kategóriáját

Vass László úgy véli, Horváth Károly vezetőedzővel együtt ráéreztek csapatuk összetételére.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Hét forduló után százszázalékos teljesítménnyel vezeti az egycsoportos NB II tabelláját a Nyíregyháza, de a szabolcsiakat szorosan követi a Siófok, amely hat győzelem mellett egyszer döntetlent játszott. Az élvonaltól tavasszal búcsúzó balatoniak célja az azonnal visszajutás, ennek érdekében fiatal, motivált csapatot alakítottak ki. A Rangadó.hu érdeklődésére Vass László edző úgy vélekedett, eddigi szereplésük már kimeríti a jó rajt kategóriáját, és előrevetít egy erős őszi szereplést is.

– Minek köszönhető, hogy ilyen remekül rajtolt a Siófok?
– A játékosok képességét hangsúlyoznám a jó rajttal kapcsolatban is, ez nagyon lényeges – magyarázta Vass László. – Remélem, jó tanácsokkal tudom ellátni Horváth Karcsi barátomat. Mindketten tisztában voltunk vele, mit kell tennünk ahhoz, hogy eredményesek legyünk. Ráéreztünk a csapat összetételére, és eléggé elkaptuk a fonalat. Gyengébb játékkal is képesek vagyunk győzni, amikor jobban játszunk, akkor pedig fölényesen nyerünk. Ez már kimeríti a jó rajt kategóriáját, ez már több annál, és előrevetít egy erős őszi szereplést.

– A Nyíregyháza és a Siófok együttesében is nagyon sok az új játékos, zömében fiatalok, mégis ez a két csapat kezdte a legjobban a szezont. Vajon miért?
– Szerintem a nyíregyháziak kedvezőbb helyzetben voltak, hiszen ők tavaly is az NB II-ben szerepeltek, és nem érte őket az a sokk, ami a Siófokot. Nálunk azok a játékosok, akiket ez a sokkhatás ért, már nincsenek itt. Illetve maradt néhány ember, például Tímár Krisztián, aki vezéregyénisége a csapatnak a pályán belül, és azon kívül is. Nagyon lényeges, hogy maradt. Dajics szerepe szintén meghatározó, és Fehér Zsoltról sem szabad megfeledkezni. Ők adták a csapat gerincét az idei rajtra. Ami az érkezőket illeti: a Fradi utánpótlásából érkező Vass Máté, Peszmeg Viktor és Papp Máté is nagyon tehetséges fiú. Ezt mondtam róluk már tavaly is, amikor a Ferencváros második csapatában játszottak, és most is, amikor egy egyesület első csapatában szerepelnek, s szerintem ez még jobban megdobta őket. Ők is hozzátesznek ahhoz, hogy ebben a csapatban benne van a felkerülés lehetősége. Az osztályváltás által nehezebb helyzetben voltunk, mint a Nyíregyháza, ott ráadásul több játékos maradt az előző keretből, és jól erősítettek. Hozzáteszem, mi is jól erősítettünk, illetve inkább úgy fogalmaznék: jól választottuk meg a játékosokat. Erősítésről azért nem beszélhetünk, mert például Melczer Vilmos vagy Kecskés Tamás minőséget jelentene, ha itt lenne. De mivel ők elmentek, nekünk pótolnunk kellett őket, és úgy érzem, olyan játékosok kerültek ide, akik képesek visszajuttatni a kellemetlen kiesés után nehéz helyzetben lévő csapatot az első osztályba.

– A folytatásra milyen versenyfutást jósol? Marad a Nyíregyháza, Siófok rivalizálás az élen?
– Szerintem lesznek még jelentkezők, a Dunaújváros és a Gyirmót mindenféleképpen, sőt sötét lóként a Kisvárda is nagyon jó benyomást tett ránk. Nem azt mondom, hogy bele fog szólni a feljutásba, de egy-két eredményével biztosan meg fogja határozni a végső sorrendet. A Balmazújvárost is ide sorolnám. Ezek nagyon erős csapatok. Többen lesznek, akik befolyásolni fogják a sorrendet, bizonyára a nagyon gyengén kezdő Szolnok helyzete is jobb lesz a végelszámolásánál, és valószínű, hogy a Zalaegerszeg is felfelé fog csúszni a tabellán. A rossz rajt még nem jelenti azt, hogy ők a végjátékban nem lesznek előrébb.

– Milyenek az eddigi tapasztalatai a megreformált, egycsoportossá alakított másodosztályról?
– Az Ajkával tavasszal lejátszott hét mérkőzés, illetve a mostani, siófoki hét meccs alapján azt mondhatom, hogy tavaly volt néhány csapat, amely idén már nem illene bele a mezőnybe. Lényeges különbség van az akkori és a mostani NB II között, mert a jelenlegi mezőny nagyon erős csapatokból áll. Szerintem az átszervezés abszolút hasznára vált a másodosztálynak.

Olvasói sztorik