Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Hétvégén indul a megújult NB II küzdelemsorozata. Az egycsoportossá alakított másodosztályban 16 csapat vág neki a bajnoki évadnak. Köztük lesz az osztályozón felkerülő Dunaújváros Pálhalma Agrospeciál SE is, amely az NB III megnyerése után a Sopron elleni párharcban elért 2-1-es sikerével vívta ki az indulási jogot.
Egy éve erősíti a DPASE együttesét az egykori 21-szeres válogatott, háromszoros bajnok és kétszeres Magyar Kupa-győztes Böőr Zoltán. A 35. születésnapját augusztus 14-én, tehát éppen ma ünneplő középpályás a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, a csapat elsődleges célja újoncként a bennmaradás, de mindent megtesznek, hogy eredményeikkel idén is bizonyítsanak a szurkolóiknak.
– Hogy sikerült a csapat felkészülése az új kihívás előtt?
– Leginkább a szokásos közhelyeket tudnám csak mondani. A felkészülés rendben zajlott, a vezetőség által előírt feladatokat megcsináltuk – mondta Böőr Zoltán. – Jó csapatok ellen léptünk pályára, edzőmeccset játszottunk például a Videotonnal, és bár négy-nullás vereséget szenvedtünk, nem mondható rossznak ez az eredmény. Ők már akkor jóval előttünk tartottak a felkészülésben, tétmérkőzést is játszottak addigra. A többi között legyőztünk egy izraeli első osztályú csapatot, így bizakodva várom a pénteki rajtot. A nagy meleg sem zavart minket, a többi rutinos játékostársamat is beleértve végigcsináltunk már sok téli és nyári felkészülést, hozzá vagyunk szokva, hogy olykor nehezebb körülmények között kell készülni.
– A Magyar Kupában is pályára léptek már. Jó erőfelmérő volt a Csanádpalota elleni győzelem?
– A kupamérkőzésen mindig az eredmény az elsődleges, az a lényeg, hogy továbbjutottunk. Nem voltak ideálisak a körülmények, viszonylag rossz állapotú pályán kellett kiharcolnunk a továbbjutást. Kicsit akadozott emiatt a játékunk, de végül három-egyre sikerült megnyernünk a találkozót.
– A Vasas ellen kezdik az NB II-es idényt. Nehéz rajt vár a csapatra?
– Nagyon izgalmas lesz a szezonnyitó, hiszen a másodosztály erőviszonyai még nem körvonalazódtak. Úgy hiszem, bárki ellen győzhetünk, így a Vasas ellen is megszerezhetjük a három pontot. Hazai pályán kezdünk, fontos lenne, hogy bizonyítsunk a szurkolóink előtt az első fordulóban, hiszen ez hatással lehet a későbbi mérkőzéseink nézőszámára is. Tavaly is jó híre volt a csapatnak, igaz, akkor még az NB III-ban szerepeltünk, de sikerült elnyerni a szurkolók szimpátiáját, és idén is ez a célunk.
– A bajnokságban mire lehet képes a Dunaújváros?
– Újoncként az elsődleges célunk a bennmaradás. Jó néhány tapasztalt, NB I-es rutinnal is rendelkező játékos alkotja a csapatot, de nem akarunk meggondolatlan kijelentéseket tenni. Körvonalazódni fognak az NB II erőviszonyai, bízunk benne, hogy a Dunaújváros is komoly erőt fog képviselni a mezőnyben, azonban az elsődleges cél az, hogy megőrizzük a másodosztályú tagságunkat.