NB II

Mesterhármas után, hazatérés előtt

Szilágyi Pétert nem befolyásolja, hogy szülővárosa csapata, nevelőegyesülete ellen kell játszania.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Magyar Kupában és az NB II Keleti-csoportjában is szépen menetel a Vasas SC, amely a múlt héten az Ajka (3-0) és az Orosháza (6-3) ellen is győzött. A bakonyiak ellen egy, a békésiek ellen pedig három gólt szerzett Szilágyi Péter, aki a harmadik időszakát tölti Angyalföldön. A 24 éves csatár az idei esztendő első félévében Pápán szerepelt, de eddigi pályafutása legnagyobb részében szülővárosa csapatát, nevelőegyesületét, a Debreceni VSC-t erősítette. Éppen azt az együttest, amelynek másodikszámú alakulatánál a jelenlegi csapata vendégeskedik a következő fordulóban!

A Rangadó.hu érdeklődésére Szilágyi Péter a Vasasnál meglévő remek csapategységet jelölte meg a sikerek egyik legfőbb összetevőjeként.

– Egyre jobb a csapat, kezdünk összekovácsolódni. Eleinte nehezen ment, de lassacskán elérkezünk a szezon feléhez, és kezdünk úgy összeállni, ahogyan elképzeltük – kezdte Szilágyi. – Nagyon jó érzés, hogy sikerült gólokat rúgnom, hiszen régen szereztem már három gólt egy meccsen, de nem ezzel kell foglalkozni, inkább azzal, hogy a csapat nyert. Nincs klikkesedés, mindenki a másikért küzd, a külföldieket is befogadtuk, egy csapat vagyunk.

Érdekesség, hogy a fiatal támadó 2009-ben debreceni színekben gólt lőtt a Vasasnak, most pedig pont a fordítottjára készül.

– Mindegyik ittlétem nagyon kedves számomra, s ezúttal is nagyon jó döntés volt, hogy a Vasast választottam, nem bántam meg – folytatta Szilágyi. – Debrecenben is sok évet játszottam, de ugyanúgy készülök, mint máskor. Céljaink vannak, de most nem szabad azzal foglalkoznunk, hogy éppen hányadik helyen állunk a tabellán. Csak arra koncentrálunk, hogy a következő meccsünket megnyerjük.

Olvasói sztorik