NB II

A szegedieket szidta a szegedi Véber

„A szegedieknek nem nyilatkozok! Tóth Bálint meg a suttyói miatt, meg a csürhe szegedi szurkolók miatt, akiket idehoztatok, ezt nyugodtan leírhatjátok!”

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Továbbra is veretlenül vezeti a tabellát az NB II Keleti-csoportjában a Mezőkövesd-Zsóry. A borsodiak a hatodik fordulóban hatodik győzelmüknek örülhettek, ezúttal a Szeged volt az áldozat.

A szegedma.hu helyszíni beszámolója szerint a lefújás után a hazaiak vezetőedzője, Véber György cifrákat mondott a rá várakozó újságíróknak:

„A szegedieknek nem nyilatkozok! Tóth Bálint meg a suttyói miatt, meg a csürhe szegedi szurkolók miatt, akiket idehoztatok, ezt nyugodtan leírhatjátok!”

A szegedi születésű, és futballistaként is a csongrádi megyeszékhelyen nevelkedett Véber a suttyó kifejezéssel minden bizonnyal a gyakori szegedi szabálytalanságokra és azok elkövetőre célzott, a csürhével pedig a hazai kispad szomszédságába beengedett szegedi szurkolókra.

Ami a lényeget, magát a mérkőzést illeti: az első negyedórában érződött némi bizonytalanság a szegediek védekezésén, mindeközben semmiféle elképzelés nem rajzolódott ki a támadások befejezését illetően. A küzdelemmel és az irammal nem volt gond, a labdák megjátszásában viszont eredményesebb volt a hazai gárda. Mégis azt kell mondani, hogy nem dolgozott ki akkora fölényt a Mezőkövesd, hogy érett volna a vezetőgól, amely egy tizenegyesből mégis megszületett. Ez megzavarta a szegedieket, kapkodóbb lett az addig sem túl pontos játékuk. Tíz perc elteltével kezdtek magukra találni, ám ekkor érkezett a második találat.

A második játékrész kiegyenlített küzdelemmel indult, egymást váltották a támadások. Az 59. percben a Mezőkövesd hibázott egy százszázalékos ziccert, ám utána mintha feleszméltek volna a szegediek, többet akcióztak, Radnai bombagólja után az egyenlítés is csak hajszálon múlt. A hajrá egy igazi, nyíltsisakos csatát hozott, végig izgulhatott a szépszámú publikum, hogy születik-e még gól és melyik oldalon. De nem született, így 2-1-re a házigazda győzött, és továbbra is hibátlan mérleggel vezeti a tabellát, ha forduló után már hétpontos előnnyel.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik