NB I

A Békéscsaba 1912 Előre NB I-es csapata kihasználva a válogatott szünetet 2015. november 7-én (szombaton) 12:00 órától edzőmérkőzést játszik a DVSC-TEVA együttesével Békéscsabán, a Kórház utcai centerpályán. A mérkőzés belépőjegy váltása nélkül, díjmentesen megtekinthető Forrás: Békéscsaba Facebook
2015. 10. 28. 15:00
NB 1, 14. forduló, szombat 15:30 Paks - Puskás Akadémia (Karakó - Berettyán, Theodoros) 16:00 Debrecen - Honvéd (Kassai - Ring, Tóth II) 18:00 Ferencváros - Vasas (Farkas - Lémon, Takács) 18:00 Videoton - DVTK (Vad II - Albert, Bozó) 18:00 MTK - Haladás (Iványi - Buzás, Becséri G.) 18:00 Békéscsaba - Újpest (Bognár - Erős, Viszokai)
2015. 10. 27. 13:57
Kedden a Békéscsaba és az MTK Budapest összecsapásával kezdődik az immár oda-visszavágós párharcokból álló kupakör, vagyis az OTP Bank Liga sereghajtója a harmadik helyezettet fogadja. A két csapat október elején mérkőzött meg egymással a bajnokságban, azon a találkozón a csabaiak egy 93. percben szerzett góllal állították be az 1-1-es végeredményt. Azóta a Békéscsaba két vereséget volt kénytelen elkönyvelni, míg az MTK két győzelmet aratott, vagyis a fővárosiak készülhetnek jobb lelkiállapotban a találkozóra. A csabaiak a súlyos debreceni zakó (0-7) után hétvégén Birtalan Botond két góljával már 2-0-ra vezettek a Paks ellen, de a zöld-fehérek a második félidőben nemcsak egyenlítettek, hanem végül a 96. percben szerzett szabadrúgásgóllal 3-2-re nyerni tudtak. – Alig akartuk elhinni, hogy pillanatokkal a lefújás előtt veszítettük el a mérkőzést, sajnos nem ez volt az első eset, hogy a találkozó legvégén maradtunk pont nélkül – mondta az mlsz.hu-nak Birtalan Botond, aki így két gólja ellenére nem lehetett a mérkőzés hőse szombaton. – Lelkileg rosszul érintette a csapatot, hogy kétgólos előnyről nem sikerült pontot szereznünk a Paks ellen, de egyáltalán nem törtünk meg. Tavaly, amikor a feljutásért küzdöttünk, sokáig hat-nyolc ponttal le voltunk maradva az éllovasoktól, már mindenki leírt bennünket, mégsem ingott meg a hitünk a cél elérésében, és végül sikerült is kiharcolni az élvonalba kerülést. Hasonló a helyzet most is: mindenki érzi magában az erőt, egyáltalán nem esélytelen a bennmaradás, az utóbbi hetekben, a debreceni meccsünket leszámítva, rendre szoros mérkőzéseket játszottunk. A tabellán nem alakultak ki nagy különbségek a csapatok között, nincs jelentős lemaradásunk, két-három győzelemmel nagyot lehet lépni előre. Nincs letargia a csapatban, bízunk magunkban, és abban, hogy hamarosan javulnak az eredményeink. De nemcsak a bajnokságban szeretnénk jól szerepelni, hanem a kupában is, kedden, az MTK ellen a győzelem lesz az elvárás, tovább szeretnénk jutni, és itt is megmutatni, hogy hiba lenne leírni bennünket. Az MTK stílusát jól ismerjük, meggyőződésem, hogy hasonlóan szoros meccset játszunk ellenük, mint néhány héttel ezelőtt.
2015. 10. 27. 09:50
A Ferencváros öregfiúk-csapata az ESMTK együttesét fogadta a Népliget Sporttelepen. A Fradiban ezúttal pályára lépett az NB I-es együttes vezetőedzője, Thomas Doll is. Az első félidőben fölényben játszott a Fradi, azonban előbb Lipcsei, majd Schneider helyzete is kimaradt. A 24. percben viszont már nem mentette meg semmi az erzsébetieket a góltól: Bubcsó szöglete után Lipcsei bombázott a bal felső sarokba. A 34. percben egy újabb kimaradt Fradi-lehetőség után szinte a semmiből egyenlített az ESMTK, így 1-1-gyel fordultak a csapatok. Thomas Doll lendületes játékkal segítette az együttest, jól vett részt az összjátékban, de edzői vérével a pályán sem bírt, rendszeresen osztogatta a tanácsokat játékostársainak – számolt be a klub honlapja. A második félidő elején Lipcsei egy remek szabadrúgással veszélyeztetett, de az ellenfél kapusa hárított. Ezt követte a hidegzuhany – az ESMTK harmadik veszélyes akciójából második gólját lőtte, és vezetést szerzett. A Ferencváros azonban hátrányban sem zuhant össze, sőt, még hevesebben támadott. Próbálkozásait a második félidő közepén Szeiler látványos, félfordulatból kapura küldött lövése után koronázta gól. Nem sokáig volt döntetlen az állás: szinte azonnal a középkezdés után Lipcsei szerzett labdát, majd higgadtan a bal alsó sarokba gurított. Újabb két perccel később Tüske is betalált a fáradt vendégek kapujába. A hajrában még Doll előtt is adódott lövőhelyzet, de az erzsébeti védelem blokkolt, sőt, a hajrában szépítettek is a vendégek – a népligeti felső kapufa jó házigazdának bizonyult. Végül 4-3-ra nyert a Fradi. Thomas Dollnak nem ez volt az első meccse a Ferencváros-öregfiúk színeiben: még 2014 májusában debütált a korábbi Fradi-klasszisok körében, idén viszont most volt alkalma először Fradi-mezt ölteni a pályán.
2015. 10. 26. 21:51
Két cég közös konzorciuma nyerte el a több mint hatmilliárd forintból megépülő új Hidegkuti Nándor Stadion tervezésére és kivitelezésére vonatkozó pályázatot. A Hungária körúti létesítményt a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau Kft. építi majd fel augusztus végéig. Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: a nyílt közbeszerzési pályázaton négyen indultak, a győztes konzorcium pedig mind az árban, mind a stadion felépítésének időtartamában a legjobb ajánlatot adta. A győztes pályázó 6.31 milliárd forintért vállalta a kivitelezést, és a pályázatban szereplő 360 napos határidőhöz képest 30 nappal korábbra ígéri a befejezést. Deutsch Tamás hozzátette: a cégeknek nem lesz könnyű dolguk, hiszen tizenötezer négyzetméternyi épületet kell majd felhúzniuk viszonylag rövid idő alatt, ráadásul „sporttechnológiailag” a legmagasabb kategóriában, hogy maximálisan kielégítsék a klub sportolóinak, vendégeinek, valamint szurkolóinak igényeit. Az elnök hangsúlyozta, ahhoz, hogy az MTK megvalósítsa álmait, miszerint továbbra is Magyarország legsikeresebb klubjai között tartsák számon, illetve megtartsa az egyesület „sportcsaládi” mivoltát, elengedhetetlen a létesítményfejlesztés, amelynek legnagyobb projektje az új Hidegkuti Nándor Stadion. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a klubnál 2013 vége óta már számos szakosztály otthona megújult: főként saját forrásból, illetve TAO-támogatásból nagyjából egymilliárd forint felhasználásával kaptak új otthont többek között a kajak-kenusok, a kosárlabdázók, vagy a röplabdások. Zajlik a Lantos Mihály Sporttelep felújítása is, amely az atléták számára biztosít otthont, valamint a közeljövőben újul meg az itt található Szőcs Bertalan vívóterem is – tette hozzá. Deutsch Tamás elmondta, hogy a szerződés értelmében az új Hidegkuti Nándor Stadion munkálatait legkésőbb augusztus 31-ig be kell fejezni, a jogerős használatba vételi határidő szeptember 16., a korábbi terveknek megfelelően pedig szeptember 21-én, a Sporting Lisboa ellen rendezik meg az avatóünnepséget. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a portugál együttes – amely a kék-fehérek ellenfele volt 1964-ben a Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK) döntőjében – ingyen érkezik majd Budapestre, és megtiszteltetésként értékelte a meghívást a gálamérkőzésre. A tervek szerint az új Hidegkuti Stadionban a pályát kilencven fokkal elfordítják a jelenlegihez képest, így az párhuzamos lesz a Hungária körúttal. A létesítményben 5322 ülőhelyet alakítanak ki, ezek közül 70-t a mozgássérülteknek. Deutsch Tamás kérdésre megjegyezte, ahhoz, hogy az új aréna körüli projektet a jövőben sikeresnek ítéljék, arra van szükség, hogy a stadion nagyjából 80–90 százalékos kihasználtságú legyen. Mint azt elmondta, tisztában vannak vele, hogy ehhez a jelenlegi nézőszámukat nagyjából meg kell négyszerezniük, de ahogy fogalmazott: „dolgoznak az ügyön”. Az MTK labdarúgócsapata az elmúlt idényben a Budapest Honvéd, a jelenlegiben pedig a Vasas otthonában játssza hazai mérkőzéseit, Deutsch Tamás pedig bejelentette, hogy amikor ennél a két klubnál is megkezdődnek a létesítményfejlesztési munkálatok, akkor várhatóan az új Hidegkuti Stadionban vendégeskednek majd. „Persze úgy kell ütemezni az építkezéseket, hogy egyszerre csak egy csapat találhat átmeneti otthont a Hungária körúton” – tette hozzá.
2015. 10. 26. 13:26
mtk
Stanislav Sesták góllal járult hozzá, hogy labdarúgó-csapatunk 2-0-ra győzzön Diósgyőrben, és megtartsa 15 pontos előnyét a tabella élén. - Nem játszottunk jól, de Diósgyőrben nem könnyű győzni, így nagyon örülünk, hogy elhoztuk innen a három pontot – mondta Sesták a fradi.hu-nak. – Tíz ember ellen mindig furcsa futballozni, de a célunkat elértük, hiszen a DVTK nem tudott helyzeteket kialakítani, míg mi két góllal eldöntöttük a találkozót. Több lehetőségem is volt a gólszerzésre, és boldog vagyok, hogy ismét sikerült góllal segítenem a csapatot. Jó formában érzem magam, hiszen legutóbb is eredményes voltam, és most is, de ezzel még nem elégedhetek meg. Büszke vagyok rá, hogy egy ilyen erős csapatban futballozom.
2015. 10. 26. 06:04
Olvasói sztorik