NB I

A Bajnokok Ligájában lehetsz király, Magyarországon nem

Andreas Möller személyében újabb egykori BL-győztes tett hitet a magyar futball feltámasztása mellett – megnéztük, korábbi pályatársai közül kinek mi jött össze kis hazánkban.

A játékos és az edző, az két teljesen különböző pályafutás – ezt az igazságot nem most kell fogjuk bővebben kifejteni, a futball tulajdonképpen erről szól. A szerencsésebb futballkultúrákban evidencia, hogy ha valaki jó futballista volt, annak is tanulnia kell a szakmát, ha át akar ülni a másik oldalra, jó esetben éppen a saját edzőitől tanulhat a legtöbbet. Magyarországon ellenben lassan már senki nem emlékszik az utolsó valóban sikeresnek mondható időkre, nincsenek sikeres edzőink sem – így marad a lehetőség, hogy máshol sikeres egykori futballistáktól tanulunk. A gond csak az, hogy róluk is kiderülhet, trénerként még bőven van tanulnivalójuk. Így játékosként megszerzett hitelességük (és hírnevük) elég hamar megszűnik védőernyő lenni a fejül felett, még a magyar bajnokságban is.

Andreas Möller szerepvállalása a magyar válogatott mellett mindenesetre jó apropó, hogy felidézzük, milyen – többnyire rövid – szerepet vállaltak az NB I-ben olyan egykori futballisták, akik játékosként a legmagasabb szintig, a legnagyobb sikerekig jutottak. És hogy mire mentek ezzel edzőként. A kép nem túlságosan derűs.
A legfrissebb példához nem kell történelemkönyveket lapozgatni: Bernard Casoni csak pár hónapja bukott hatalmasat Fehérváron. A Marseille csapatával Bajnokok Ligája-döntőig jutó, egykori francia válogatott hátvéd neves futballkultúrából érkezett, jó edzők mellett tanult és maga is dolgozott már trénerként egy-két helyen, mielőtt Burcsa Győző kiszúrta őt magának. Nem mondhatni, hogy ez lett minden idők legjobb projektje: Casonival a Videoton előbb a BL-, majd az EL-selejtezőjéből is kiesett, a bajnokságban egyetlen meccset nyert (nagy szerencsével), végül némi üzengetés közepette elváltak a klub és a tréner útjai.

Ugyancsak villámlátogatásnak bizonyult egy másik egykori nemzetközi klasszis hátvéd, Pietro Vierchowod magyar „karrierje”. Pedig ő játékosként még Casoninál is többre vitte, sőt: pedigréjét tekintve nála sikeresebb ex-futballista nem fordult meg edzőként mifelénk az elmúlt évtizedekben. Hiszen abban az egy évben játszott a Juventusban, amikor az megnyerte a Bajnokok Ligáját, az 1995-96-os szezonban. Vierchowodnak van BEK-ezüstérme is (1992, Sampdoria), olasz bajnoki címe – és világbajnoki aranyérme Olaszországgal, 1982-ből. De mindez hiába, és hiába volt Kispesten az „olaszos” környezet: tavaly ősszel pár forduló alatt hatalmasat bukott a csapattal.

Azért még akad a mai mezőnyben egyelőre nem bukott edző is, a játékosként nemzetközi csúcsokon járók között. Robert Jarni a Real Madriddal ugyan BL-t nem nyert, ám az egy évvel korábban BL-győztes csapat tagjaként az akkori Interkontinentális Kupát elhódította. A délszláv és a dél-európai futballkultúra jó ismerőjeként csodálkozik rá, milyen fantasztikus támogatottsága van itthon államilag a futballnak – Felcsúton ezt nem nehéz észrevenni –, és tavaly jó munkát végzett Pécsen. Idei eredményei egyelőre nem túl fényesek, remek körülmények ide vagy oda.
Az egyetlen kivétel, aki edzőként is markánsat alkotott korábbi játékoskarrierje tapasztalataiból, Paolo Sousa. A Juventussal és a Borussia Dortmunddal (utóbbiban Andy Möller társaként) is Bajnokok Ligája-győztes egykori középpályás, mint azóta kiderült, egy meredeken felfelé ívelő klubedzői karriert indított be Fehérváron, a Videotonnal. Igaz, korábban kellett a tanulópénz neki is, de azt Angliában fizette meg. A piros-kékeket az Európa Liga főtáblájára vezette és ott meccseket nyert velük, tevékenységét ma különösen fájdalmas nosztalgiával idézik a tavalyi bajnok szurkolói. Sousa az első adandó alkalommal továbbállt, azóta Izraelben és Svájcban is bajnok lett, a Basellel a BL kieséses szakaszába jutott, jelenleg a Fiorentina edzője és a Serie-A élmezőnyében tanyázik a lilákkal. Érdemes persze megemlíteni, hogy próféta ő sem lett minálunk, legalább annyian kritizálták a hazai szakma részéről, ahányan elismerték az eredményeit…

És bár nem játékosként, de BEK-győztes edzőként szintén Magyarországra kellett jönnie megbukni a maga idejében sikeredzőnek számító Jenei Imrének. A 90-es évek süllyedése közepette a magyar válogatottat ő sem tudta megállítani a lejtőn, később pedig a fehérvári klubnál, akkori nevén a Parmalatnál bukott meg pár hónap alatt. Pedig mindent elkövetett, edzéseken a játékot megállítva magyarázta a helyes lábtartást a felnőtt csapat tagjainak, nem beszélve a rövid passzok hatékonyságáról – sajnos a játékosok nem tudták átültetni a gyakorlatba a BEK-győztes, Romániában mai napig nagy tekintélynek örvendő tréner tanácsait.

Akik jöttek, mint nagy tervekkel érkeztek és egykori fényes játékos-sikereik nem vakították el őket – legalábbis ugyanúgy elmondták székfoglalójukban, hogy tisztelik a magyar futballt és segíteni akarnak a felemelkedésben, ahogyan most Andreas Möller. Kívánjuk, hogy számára ne legyen olyan rövid és eredménytelen a magyarországi kaland, mint eddigi pályatársai többségének. Igaz, eddig edzői karrierje még annyira sem nevezhető komolynak, mint az említetteké volt, mielőtt megérkeztek a magyar futballba…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.