NB I

A válogatott szünet alatt sem pihennek a magyar csapatok: az OTP Bank Ligában nyolcadik helyen tanyázó DVTK az NB II második helyén álló Balmazújvárost fogadta edzőmérkőzésen. A találkozó első félidejében nem született találat, majd Németh Milán öngólja, valamint Varga és Vólent góljaival a Balmazújváros 3-0-ra legyőzte élvonalbeli ellenfelét. Az NB tabellájának 10. pozícióját elfoglaló Paks a szintén másodosztályú Kozármisleny ellen lépett pályára. Csertői Aurél csapata Vernes és Koltai góljaival fordított, és 2-1-re legyőzte a mecsekieket. DVTK - Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 0-3 (0-0) Gólszerzők: Németh M. (51., öngól), Varga (55.), Vólent (87.) Paksi FC - HR-Rent Kozármisleny 2-1 (1-1) Gólszerzők: Vernes (42.), Koltai (79.), illetve Tóth M. (26.)
2016. 09. 02. 12:59
Tóth Milán 2019-ig hosszabbított az MTK-val – adta hírül a klub honlapja. A fiatal csatár aláírta élete első profi szerződését, amely három évig az MTK-hoz köti, igaz, a következő szezont Ceglédben tölti majd kölcsönben. A gólerős játékos tavaly az ifibajnokság gólkirálya volt, és Tamási Zsolt akadémiai igazgató szerint minden kvalitása megvan ahhoz, hogy jó játékos legyen. – Milán minden egyes idegszálával arra törekszik, hogy gólt szerezzen. Rendkívül erős játékos, kiválóan fedezi a labdát, fantasztikusan fejel és remek bal lába van – fogalmazott. Nem véletlen tehát, hogy az Újpesttől érkező center mindössze fél év után átkerült az akadémiáról az NB III-as csapatba. Egyelőre az MTK Budapest felnőtt gárdájában még nem kap majd lehetőséget, hiszen az évet az NB II-ben játszó Ceglédnél tölti majd kölcsönben.
2016. 09. 02. 11:23
Korábban már beszámoltunk róla, hogy Zsótér Donát a Budapest Honvédban szerepel kölcsönben az idei szezonban. A kispestiek hivatalos honlapja azonban még további erősítésekről is beszámolt. Ugyancsak a támadószekciót erősíti a Paksról érkező Balázs Zsolt, aki egy évre kölcsön érkezik a Honvédhoz. A 28 éves, csatár, 2007-ben mutatkozott be a legjobbak között. A ZTE, Kecskemét és Paks játékosaként 211 NBI-es meccset játszott és 40 gólt szerzett. A 19 éves, Franciaországban született Tóth Henrik legutóbb a francia Esperance labdarúgója volt, a technikás több poszton is bevethető támadó korábban egy rövid időt eltöltött a Magyar Futball Akadémián. Tóth Henrik 4 évre szóló szerződést írt alá a klubbal. Az érkezők mellett két távozóról is hírt adott a honlap. Vernes Richárd a paksiak, Bobál Gergely a zalaegerszegiek játékosa lett. Mindkét focista egy évig szerepel kölcsön az említett egyesületeknél.
2016. 09. 01. 12:45
A szerda esti órákban a Vasas FC és a Gyirmót megegyezett abban, hogy Novák Csanád egy évig kölcsönben az NB I újoncát erősíti – közölte Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója. Elmondta: sok sikert kíván a támadónak, reményét fejezte ki, hogy a 2017 nyaráig tartó időszak és a környezetváltozás jót tesz majd 21 éves centernek, és több játéklehetőséghez jut.
2016. 08. 31. 22:03
Olvasói sztorik