NB I

A csoportkörért is harcban lehet a nemzetközi kupákban a Videoton

Kovács Zoltán sportigazgató értékelte az igazolásokat.

A Videoton FC még az átigazolási időszak utolsó napján is igen aktív volt. Az Európa Liga-selejtezőben búcsúzó együttes ismét komoly nevekkel erősödött, róluk mondta el véleményét Kovács Zoltán sportigazgató a klub honlapjának adott interjújában.

– Egyértelműen kijelenthető, hogy készen van a keret, minden poszton azonos képességű játékosok állnak a szakmai stáb rendelkezésére. Amennyiben senkiért nem érkezik addig visszautasíthatatlan ajánlat, akkor azt is meg merem kockáztatni, hogy ez a keret alkalmas arra, hogy egy sikeres szezon után a nemzetközi kupákban is valós eséllyel legyünk harcban a csoportkörért – mondta Kovács Zoltán, aki az új igazolások alapján a bajnoki címet sem zárja ki. – Én eddig is meg voltam arról győződve, hogy reális célkitűzés az első hely, az új érkezők csak megerősítettek ebben.

Fotó: vidi.hu

Kovács István kölcsönadásának híre is megjelent a sajtóban, ezt azonban cáfolta a sportigazgató. Azonban ahogy arról a Rangadó.hu elsőként beszámolt, Lang Ádám távozása még kérdéses.

– Azt határozottan cáfolom és visszautasítom, hogy Kovács Istvánt felajánlottuk volna másoknak. Viníciusnak pedig egy év múlva jár le a szerződése, de már elkezdődtek a tárgyalások a szerződéshosszabbítással kapcsolatban. Kokó a klub egyik nagy értéke, akiért bár valóban érkezett kölcsönvételi ajánlat, de nem úgy, ahogyan a sajtóban megjelent, és azt egyébként is visszautasítottuk. Profi mentalitású labdarúgóról van szó, aki remekül dolgozik, és nem véletlenül van ott a válogatott keretben. Egy hatszemközti beszélgetésen Henning Berg is biztosította bizalmáról, szóval nem is szeretnék erről a témáról többet beszélni, mert nincs miről. Lang Ádámért is érkezett ajánlat, erről mást jelenleg nem tudok mondani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.