NB I

A Videoton védője, Szolnoki Roland a klubhonlapnak nyilatkozva elárulta, a bajnoki szünetben is kemény edzésekkel készülnek. – A háromhetes bajnoki szünetben sem tétlenkedünk, kemény edzésekkel készülünk a bajnokság második körének kezdetére. Igaz, a múlt hét valamivel lazább volt, mint egy átlagos hetünk, hiszen csak három napot edzettünk, ezek a tréningek azonban hosszabbak és keményebbek is voltak, mint amilyeneket szezon közben tart számunkra a szakmai stáb. Kedden, szerdán és csütörtökön edzettünk, majd kaptunk egy hosszú hétvégét, ami nagyon fontos volt a feltöltődésünk szempontjából, ezen a héten pedig már a megszokott menetrend szerint készülünk. Hétfőtől már kifejezetten a DVTK-ra koncentrálunk majd, hiszen nagyon fontos, hogy ott folytassuk a bajnoki szereplésünket, ahol a szünet előtt abbahagytuk. Különös pikantériája lesz ennek a találkozónak, hiszen Horváth Ferenc csapata ellen kell játszanunk, akik az első fordulóban igencsak megtréfáltak bennünket hazai pályán. Azóta azonban mi jó formába lendültünk, nekik viszont nem jött ki a lépés. Úgy gondolom, hogy a szünetet a DVTK is arra használja, hogy megerősödjenek, nekünk azonban ott is nyernünk kell, hiszen a célunk semmit nem változott, a szezon végén bajnoki címet akarunk ünnepelni – nyilatkozta Szolnoki Roland.
2016. 10. 06. 19:18
Az idén 10 éves szombathelyi Király Szabadidősport Egyesület megálmodója, a magyar válogatottsági rekorder Király Gábor szerint a labdarúgók igényei alakították ki a Király SZE mostani profilját. A Haladás jelenleg sérült kapusának célja egy professzionális utánpótlásképző műhely létrehozása, amelyhez az alapok már megvannak. A magyar válogatottól nemrégiben visszavonuló 40 éves kapus az egyesület hivatalos honlapjának nyilatkozva elmondta, a nemzetközi tapasztalatait hazai viszonyokra alakította, így a megerősített edzői stáb mellett, az erőnléti fejlesztésekre és a sérülés kezelésre is nagy hangsúly kerül. A gyerekek pedig jó közösségben edződnek és nevelődnek. - Idén 10 éves az egyesület. Hova jutott az eredeti elképzelések tükrében? - Szabadidősport egyesületként indultunk Szombathelyen. 2007-től van labdarúgó szakosztályunk, szándékosan nem is akartam az elején azt létrehozni. Futás, kerékpár, kosárlabda, tenisz volt a kezdetekkor. Jó hangulatú baráti társaságok álltak össze, vitték a szakosztályokat, aztán, ahogy változott az életritmusuk és az összetétel, úgy erősödött vagy csendesült el a csapatok élete is. A labdarúgó szakosztály mögött azonban a kezdetektől tudatos munka zajlott, az volt a terv, hogy az élvonalbeli Haladás mellé legyen Szombathelynek egy NBIII-as csapata is. - Egészen alulról indult a Király SZE labdarúgó csapata. Hol tart most? - Én mindent szeretek a nulláról felépíteni. Itt sem gyors sikert akartunk, hanem végigjárni a szamárlétrát. Megyei III-ban indultunk, majd megyei II. osztály és jelenleg megyei I. osztályban szerepel a felnőtt csapatunk. Lépésről lépésre haladtunk, és hiába a cél az NB III, akkor szeretnénk odakerülni, amikor az egyesület megérett rá. - Miként alakult az utánpótlás képzés? - Fokozatosan fejlődtünk. Nyitottak voltunk, aki focizni szeretett volna, bármilyen kritérium nélkül hozzánk jöhetett. A gyerekek, akik kitartóak voltak és maradtak, minél többet akartak dolgozni és minél jobbak akartak lenni. De ez így van a mai napig is. Tulajdonképpen az ő igényük köré szerveződött szépen fokozatosan minden olyan aprónak tűnő, de fontos elem, amely alapja egy professzionális utánpótlás képző műhelynek. - Mik ezek az elemek? - A Király Sportlétesítmény az egyesület otthona. Meghatározó a közeg, a környék, az öltöző, az eszközök. Csak egy példát mondok, nálunk minden évben kétszer van festés, követelmény a rend és a tisztaság, és a pályák gondozottak. Ezek észrevétlenül is hatnak a közérzetre. A másik a szakmai stáb, az edzők. Minden korosztályra két edző jut. Igyekszünk jó hangulatban, egymás tiszteletére, a játék szeretetére nevelni. Hiszen ez a lényeg. Erőnléti és koordinációs edző is bekapcsolódott a munkába és nálunk a gyerekek ha sérülésük van, a válogatott -egyébként vasi származású- gyógytornászának mutathatják meg a gondjukat, Fehér Józsefet még az 1860 Münchennél ismertem meg. De bevezettünk egy speciális számítógépes rendszert is, amely segítségével minden labdarúgó fejlődését egyénre szabottan lehet nyomon követni. - Vannak már olyan Királyos gyerekek, akik itt nőttek fel, mondhatják magukról, hogy Király-nevelésűek? - Jó példa az U17-es korosztály. Régóta együtt dolgoznak, eredményesek, így a versenyeztetésük érdekében elindítottuk őket az országos bajnokságban, kilépve a megyeiből a III. osztályban szerepelnek. Ők is, de az U19-es csapatunk is egy szintet lépett. Több olyan játékosunk van, aki saját nevelés és az ifi vagy a felnőtt csapat tagja már. Népszerű az egyesület, nem panaszkodhatunk az edzéslátogatottságra vagy a csapatok létszámára. - Milyen egyesületet szeretne a következő 10 évre gondolva? - Szerencsés helyzetben vagyok mert a 18 alatt, amit külföldön töltöttem mindig figyeltem az utánpótlás központok munkáját, akár a Herthánál, a Leverkusennél vagy épp a Fulhamnél voltam. Így pontos elképzelésem van mik azok az elemek, amiket a hazai viszonyokra érdemes átültetni. Leginkább a megfelelő hozzáállás tud segíteni, átlendíteni holtpontokon. Hibát, kifogást mindig lehet keresni, csak nem érdemes. Inkább a tudatos türelemes munka legyen a mottó! Nálunk az a cél, hogy NBIII-as csapat legyünk, ahol jó utánpótlás műhely van. Az alapok már megvannak, de sok munka vár még ránk!
2016. 10. 06. 11:58
Az egész magyar sportvilágot sokkolta tavaly szeptemberben Lázár Bence története, az Újpest korábbi támadója nyirokcsomó-duzzanattal orvoshoz ment, ahol kiderült, hogy leukémiás. A 25 éves sportember 2014-ben sorozatos derékproblémái miatt, a Nyíregyháza játékosaként hagyott fel az aktív futballal, később pedig a Sport TV szakértőjeként láthattuk a képernyőn. Lázár elképesztő magabiztossággal vetette bele magát a rendkívül veszélyes betegség elleni küzdelembe, de az utóbbi időben kevesebbet hallatott magáról. A minap viszont örömteli fotót posztolt magáról és kedveséről, Ivettről az Instagramon. – Ha valakit igazán szeretsz, mindig mosolyát látod... akkor is, ha éppen rossz kedve van, akkor is, ha mérges, ha aggódik, ha szomorú. Te mégis a mosolyát látod. Azt a mosolyát, amit majd te varázsolsz arcára, szívébe, amikor fáradt, mérges, vagy bánatos. Mert szereted. Ilyenkor is. Sőt. Ilyenkor igazán – írta a poszthoz Lázár Bence. A sportvilág egy emberként szurkol Lázár Bencének, hogy legyőzze a betegséget, ezt a posztot is többen like-olták, többek között a volt válogatott védő, Juhász Roland és a kézilabdázó Nagy László is – írja a blikk.hu Lázár Bence (@lazar.bence) által közzétett fénykép, 2016. Okt 5., 10:19 PDT
2016. 10. 06. 11:21
A harmadosztályú Jászberény ellen folytatta felkészülését az NB I jövő heti fordulójára Pintér Attila csapata szerda délután hazai pályán. A Mezőkövesd Zsóry FC a Tujvel- Vági, Hudák, Devecseri, Gohér - Mevoungou, Nicorec - Strestík, Bacelic-Grgic, Molnár G. - Diallo kezdő tizeneggyel futott ki a pályára.A kövesdiek keretében ezúttal nem szerepelt a próbájátékon lévő lett Vitalijs Jagodinskis, aki válogatott összetartáson szerepel Lettországnál. A találkozót végül magabiztosan, 4-0-ra nyerte a Mezőkövesd. A mai napon hivatalosan is szerződtetett mali támadó, Ulysse Diallo kétszer, míg Marek Strestík és Tarmo Kink egyszer volt eredményes a borsodiaknál. A Mezőkövesd Zsóry FC a héten még egy felkészülési mérkőzést játszik, szombaton fogadja szintén hazai pályán a másodosztályú Soroksár együttesét.
2016. 10. 05. 17:23
A bajnoki szünetet kihasználva az élvonalban sereghajtó Diósgyőr csapata edzőtáborba utazott hétfőn Simára. Ez egy község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Tokaj–Zempléni-hegyvidéken. A legutóbbi, tavalyi adatok szerint mindössze 31 fő a teljes népessége. A program zárásaként pénteken felkészülési mérkőzést játszik a DVTK a szlovák élvonalban szereplő nagymihályi csapat ellen, Diósgyőrben – írja a klub honlapja.
2016. 10. 05. 09:03
A Vasas FC szerdán edzőmeccset játszik a másodosztályú Vác ellen. Fontos információ, hogy a találkozó nem Vácon, hanem Dunakeszin, a Fóti út 41. szám alatti Kinizsi sportpályán lesz, 15 órakor – írja az angyalföldi klubhonlap.
2016. 10. 04. 11:56
Bár háromhetes bajnoki szünet van a magyar élvonalban, de ezt az időszakot sem hagyja kihasználatlanul a Gyirmót FC. Amellett, hogy Urbányi István vezetésével készülnek a fiúk a 2016. október 15-i, Mezőkövesd elleni hazai, nagy téttel bíró megmérettetésre, október 7-én az Alcufer Stadionban játszik a csapat felkészülési mérkőzést a Puskás Akadémia FC ellen 15 órától – írja a gyirmótiak honlapja.
2016. 10. 04. 07:31
Szerdán és szombaton is korábban kezdődik a Mezőkövesd Zsóry FC felkészülési mérkőzése. Változott az ellenfél is – teszi hozzá a klubhonlap. A Mezőkövesd felkészülési mérkőzései a válogatott szünetben: Szerda, 15.30: Mezőkövesd Zsóry – Jászberény Szombat, 15.30 Mezőkövesd Zsóry – Soroksár
2016. 10. 03. 15:47
Olvasói sztorik