NB I

A BL-főtábla valószínűsége minimális

Kereki Zoltán szerint annyira nem jó csapat a Videoton, hogy félvállról vehesse az ellenfelét.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A bajnok Videoton egygólos vereséget szenvedett Pakson az élvonal 27. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén. Kevés helyzet adódott az első félidőben. A fehérváriak játszottak mezőnyfölényben, de csak egy komoly gólszerzési lehetőségük akadt. A paksiak elsősorban a védekezéssel törődtek. A második felvonásban valamivel kiegyenlítettebb volt a játék, de egyik csapat sem tudott gyakran a másik védelme mögé kerülni, mígnem a hazaiak egy gyors támadás végén megszerezték a győzelmet érő gólt.

A székesfehérvári csapat az előző 15 bajnoki találkozóján nem kapott ki, idegenben pedig veretlen volt eddig. A Paks ezzel a győzelemmel két pontra megközelítette az Európa Liga-szereplést érő negyedik helyen álló Debrecent.

A Rangadó.hu állandó szakértője, Kereki Zoltán, a Zalaegerszeg és a Haladás egykori válogatott védője nem csak a mérkőzést értékelte, hanem a két klubbal kapcsolatban is elmondta a véleményét.

A mérkőzésről

Jár a gratuláció a Videotonnak a bajnokság megnyeréséért, de szerintem erre a meccsre nem tudták tűzben tartani a csapatot, márpedig a labdarúgás olyan játék, hogy ha nem megfelelően koncentrálok egy meccsre, akkor közben már nem nagyon tudok váltani – kezdte Kereki Zoltán. – Nem éreztem, hogy erre a találkozóra megfelelően összpontosítottak volna. Az első félidő felejtős, azt nem nagyon lehet értékelni, akkor mindkét csapat nagyon gyenge volt. A szünet után némileg felpörögtek az események, akkor már több helyzetet feljegyezhettünk. Ikszes meccs volt, de a Videotontól eleve többet vártam. Nem láttam tőlük semmit, nem volt bennük átütőerő, lassú volt a játékuk.

Kényelmesnek tűnt a csapat a bajnokság megnyerése után. Számukra eldőlt minden, de ez a Videoton még a magyar bajnokságban sem annyira jó csapat, hogy ha így félvállról vesz egy ellenfelet, akkor simán tud nyerni. Annyi nincs bennük. Ez nem úgy van, mint az ötvenes években a Honvéd, amelyik öt gólt rúgott, ha félvállról vette a meccset, de ha odafigyelt, akkor nyolcat. Ez nem így működik a mai futballban. Szerintem túl sok volt az ünneplés, amit természetesen megérdemeltek, mert bajnokságot nyertek. Semmi gond ezzel, de még hátravan ezzel együtt négy meccs, amire oda kellene figyelniük, ha már megemlítették, hogy csúcsokat akarnak dönteni.

A Paks a szezon meglepetése

A Paksot többször láttam ebben a szezonban, szerintem az edzők és a vezetők többet kihoznak a csapatból, mint amennyit tud. A képességekhez mérten bőven a várakozások fölött szerepel, abszolút fegyelmezett, összeszedett, koncentrált és nagyon jól összerakott társaság. Taktikailag sok mindent tudnak, és nagyon jól meg van határozva mindenkinek a helye, a feladata a pályán. Szerintem bőven túlteljesítették az elvárásokat, én lejjebb vártam őket, mert nem rendelkeznek túl sok olyan játékossal, akik átlagon felüli képességűek.

Burcsa Győző nyilatkozata

A mérkőzés során szóba került Burcsa Győző nyilatkozata, amit a csakfoci.hu oldalon olvashattunk. Én ebből a pozitívumokat szeretném kiemelni. Mint volt játékostársamnak, én abszolút gratulálok neki ehhez az interjúhoz, mert semmiféle púder nem volt benne. A többi között elmondta, hogy a bajnokság megnyerése egy ilyen szintű csapattól, ilyen játékoskerettől, ilyen háttérrel teljes mértékig elvárható. Én is így érzem. Azt is mondta, hogy a Videoton játékerejét, illetve azt, hogy mit ér ez a bajnokság, majd a nemzetközi kupa eldönti. Megkérdezték, hogyan tudná az ő időszakával összehasonlítani ezt az eredményességet. Hát úgy tudná összehasonlítani, hogy ők a Real Madrid ellen játszottak kupadöntőt…

Most először főtáblára kéne kerülni a Bajnokok Ligájában. Bárcsak odakerülnének, de ennek a valószínűsége minimális. Az elmúlt húsz évben ilyen abszolút őszinte nyilatkozatot nem nagyon olvastam hazai klubvezetőtől – mondta végül Kereki Zoltán.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik