Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Huszonegy találattal vezeti az élvonal góllövőlistáját Nikolics Nemanja, aki öt fordulóval a szezon vége előtt megdöntötte a saját egyéni csúcsát. Tízzel előzi meg jelenleg a második helyezett Böde Dánielt, úgyhogy gólkirály lesz – nem nehéz megjósolni. Harmadszor már, magyarországi pályafutása során. A jelenlegi bajnokság a színvonalát tekintve nem említhető egy lapon régi korok magyar pontvadászataival, a csatárkonkurencia is jóval kisebb, de ettől még tény, hogy olyan játékosokkal kerül egy lapra a bajnoki történelemkönyvekben, akik egész korszakokat határoztak meg a magyar futballban.
A tízes-húszas években persze alapvetően más volt a futball, mint manapság, gyakorlatilag a fél csapat támadott egy-egy meccsen. Schlosser Imre alighanem örökös magyar rekordja így is felülmúlhatatlan, ő hét szezonban nyerte meg a góllövők versenyét 1909 és 1917 között, volt, hogy 38 góllal. A húszas éveket Takács II József dominálta, a Fradi csatára ötször lett gólkirály. Ugyanez rajta kívül még három futballistának sikerült a magyar bajnokság történetében: Zsengellér Gyula a harmincas-negyvenes, Tichy Lajos (aki valójában négy és fél szezon gólkirálya, az 1963-as őszi idényes bajnokság miatt) és Bene Ferenc pedig a hatvanas években uralkodott: valamennyien világklasszisok voltak, akik a magyar válogatottat is nagy eredményekhez segítették.
Puskás Ferenc négyszer lett gólkirály itthon, utána pedig már a triplázók jönnek: ahogy süllyedt a magyar futball általános színvonala, úgy lett jellemző, hogy egy-egy évtizedben már csak egy vagy két komoly, később is sokat emlegetett góllövője volt az NB I-nek (miközben akadtak egyszezonos gólkirályok szép számmal). Az ötvenes években még Kocsis Sándor és Deák Ferenc rivalizált, a hatvanas évek – Bene és Tichy ragyogása mellett – Dunai II Antal és Albert Flórián parádéját hozták, a hetvenes években pedig az újpesti Fazekas László ért háromszor is a csúcsra.
A nyolcvanas években ez már csak Détári Lajosnak sikerült, aki a Honvéddal ugyanannyiszor lett bajnok, ahányszor gólkirály. A kilencvenes években pedig végképp elfogytak a gólvágó ikonok, jellemző, hogy az akkori „király”, Illés Béla úgy lett háromszor a legjobb, hogy inkább középpályás volt, mint csatár (ahogyan Détári is).
Azóta senki nem nevezhette magát „korszakos” támadónak – egészen mostanáig. Nikolics Nemanja 2010 és 2014 után lehet ismét gólkirály, Détári óta az első magyar, aki kétszer egymás után nyer (Adamo Coulibaly duplázott előtte legutóbb). A háromból két és felet a Vidi játékosaként szerez – 2009-2010 fordulóján érkezett Kaposvárról Fehérvárra – és most először húsz gól feletti terméssel.
Bárhogyan is alakul a továbbiakban a pályafutása, erre a triplára méltán lehet büszke: Deákkal, Kocsissal, Alberttel, Fazekassal, Détárival egy polcra kerülni mindenképpen kitüntetés. Persze, egy tekintetben még nyilván szívesen egy lapra kerülne velük: említett klasszisok mind nagyot alkottak annak idején a válogatottban is.
