NB I

Miriuta nem hisz a győri csodában

Rudolf Gergely játszhat hétvégén – megkapta a második esélyt az ETO vezetőedzőjétől.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Továbbra sem lehet tudni pontosan, mi lesz a Győri ETO sorsa, hol folytatja szereplését a patinás csapat. Miriuta László vezetőedző is csak a sajtóból értesül a fejleményekről. Szerinte ha néhány napon belül nem születik valamilyen megoldás, akkor nyártól nem lesz NB I.

Borkai Zsolt korábban még azt sem tartotta kizártnak, hogy a város teremlabdarúgó-csapatának segítségével az ETO továbbra is az élvonalban szerepelhet, de úgy fest, hiába kerestek jogi formulát, erre nincs megoldás.

– Biztosan most annyit lehet tudni, hogy ősztől nem az NB I-ben szerepel az ETO futballcsapata – nyilatkozta nem túl derűlátóan a Népszabadságnak a polgármester, aki hozzátette, az NB III-as szereplésre is csupán halvány a remény. Jóval több az esély a csapat visszasorolására a megyei harmadosztályba, és a mintegy négyszáz gyereket foglalkoztató utánpótlás szélnek eresztésére.

ETO-ügyben szerdára bejelentést terveztek, de az eseményt lefújták, mondván: tényekkel úgysem tudtak volna szolgálni. A politikus szerint jövő hét közepéig minden eldől.

Ebben a helyzetben a vezetőedző is kénytelen elfogadni a tényt, hogy a játékosok próbálják a jövőjüket biztosítani. De az elhíresült menedzserlátogatásról továbbra is azt tartja: nem az öltözőben kell az ilyet megejteni.

A Rudolf Gergely-affér kapcsán a Kisalföld kérdésére azt mondta, a játékos megjelent a tegnapi edzésen, hajtott is, szeretne játszani, és kap tőle egy második esélyt. A vezetőedző a játékosairól úgy nyilatkozott, nem a küzdéssel van a baj, hanem azokkal a hibákkal, amelyek akkor csúsznak be, ha a labdarúgók fejben nem tudnak a pályán lenni. Elmondta azt is, hogy minden játékos edzett, vagyis nincs olyan, aki a jelenlegi helyzetben feladta a folytatást.

Miriuta is úgy gondolja, hogy nem lehet tovább húzni az időt, hiszen egy hónap múlva vége a bajnokságnak. Csodák léteznek, de ha néhány napon belül nem történik valami, akkor az NB I-nek vége…

Szerdán ismét felröppent a hír arról, hogy külföldi befektetővel tárgyalnak, de ilyenről már a Kisalföld is írt a március 27-i számában. Akkor biztos hátterű külföldi cégről beszéltek, amely akár a hitelekkel együtt is átvenné a klubot. De a jelenlegi tulajdonos áldása nélkül ez továbbra is pusztán elméleti lehetőség. Borkai nyilatkozatának tartalmát, miszerint az utánpótlásban lévő gyerekeket szélnek kell ereszteni, a pályát pedig végső esetben fel kell szántani, Miriuta fájónak tartja.

– Itt van ez a csodastadion, itt van három-négyszáz gyerek. Ha nem játszottam volna itt, talán könnyebben venném, de így nem tudom érzelmek nélkül nézni mindezt.

Csapat nélkül nem maradnak itt a tehetségek, és ezt legalább akkora veszteségnek érzi a vezetőedző, mint a profik távozását. A saját sorsát egyelőre nem intézi.

– Mindig várom, hogy mi történik, de nem történt eddig semmi. Ezért mondom azt, hogy a csoda valahol biztosan létezik. De nem itt.

Ezzel együtt Miriuta nem aggódik amiatt, hogy nem lesz csapata a következő bajnokságban. Nem az NB III-mal, és még kevésbé a megyei alsó osztályokkal számol. „Én győztes típus vagyok” – teszi hozzá mosolyogva.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik