NB I

Lőtt már gólt Szűcs Lajosnak, de nagyon bízik benne

Lengyel Ferenc vezetőedző bízik benne, hogy hétvégén már egy új Lombard FC-t látnak a szurkolók.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A válogatott szünet alatt volt alkalma ismerkedni csapatával a Lombard Pápa múlt héten kinevezett edzőjének, Lengyel Ferencnek. Bár a körülményeket eleve jól ismerte, hiszen eddig a PELC-nél dolgozott, most más lesz a felelősség. A Rangadó.hu érdeklődésére a Honvéd elleni bajnoki debütálásra készülő edző beszélt a várakozásairól és persze arról is, hogy Szűcs Lajos lesz a jobbkeze, mint minden pápai edzőnek.

– Van már meccsdrukk önben?
– Olyan szempontból van, hogy régen edzősködtem már NB I-ben és várom a hétvégi találkozót. De elsősorban most még az előtte lévő hét foglalkoztat – kezdte Lengyel Ferenc.

– A kinevezése óta eltelt idő mire volt elég?
– Rövid távon is kell, és szerintem tudunk is változtatni a játékon, ezt a munkát kezdtük el. Elsősorban a védekezés kicsit aprólékosabb megszervezésével foglalkoztunk, illetve gyakoroltuk abból az átmenetet a támadásba. A héten is ezt fogjuk folytatni.

– Az állományt milyennek látja?
– Mindenkit ismertem már, hiszen eddig is Pápán dolgoztam, többeket pedig személyesen még régebbről. Úgy érzem, vannak rejtett tartalékaink, azzal együtt, hogy persze erősíteni sem ártana. De azért is vállaltam a feladatot, mert úgy látom, az alapcél, vagyis a bennmaradás teljesíthető.

– Mátyus János a gyors távozásakor nem nagyon kommunikálta kifelé a pontos okokat, ahogyan a klub sem. Sejthető volt, hogy a rendelkezésre álló kerettel nem volt megelégedve. Mennyivel lehet egyszerűbb az ön helyzete? Legalább azt tudta előre, milyen állományhoz kérik fel edzőnek.
– Egyrészt nem szeretném kommentálni Jani döntését és munkáját. Másrészt természetesen kész tények elé vagyok állítva, tisztában voltam vele, mik a lehetőségek – de mint már mondtam, szerintem ez a játékosállomány is alkalmas a feladatra. Mondhatom úgy is, szerintem jól dolgozott a vezetőség nyáron, megfelelő futballistákat igazoltak.

– A filozófiája ugyanaz maradt edzőként, mint ami annak idején Pakson volt?
– Kétezer-öt és kétezer-nyolc között voltam Pakson, ami már elég régen volt. Kibújni nem tudok a bőrömből, a filozófiám nagyjából azonos az akkorival, de szeretném hinni, hogy azóta fejlődtem edzőként és a tapasztalataimat képes leszek hasznosítani Pápán.

– A kiesés ellen harcoló csapatoknál általában az a „szabály”, hogy otthon kell minél több pontot gyűjteniük. Lesz különbség a Pápa hazai és idegenbeli játéka között?
– Természetesen arra törekszünk, hogy otthon erősek legyünk, bár Magyarországon nem lehet akkora különbséget tenni a hazai pálya és az idegenbeli között. A Honvéd ellen kezdünk, ez itthon lesz, most egyelőre ezt a meccset szeretnénk megnyerni.

– Szűcs Lajosnak rúgott gólt pályafutása során?
– Rúgtam, fel is elevenítettük vele… Természetesen nálam is Lajos lesz a csapatkapitány, kilenc éve van már Pápán, igazi ikon az itteni futballban. Kire is számítanék, ha nem rá, illetve a hozzá hasonló rutinos játékosokra, ilyen nehéz helyzetben?

– A Honvéd-meccsre kilátogató szurkolóknak mit ígér?
– Ígérni annyit tudok, hogy másfajta csapatot fognak a pályán látni. Szeretnénk meglepetést okozni nekik. Varázslók nem vagyunk, egyik pillanatról a másikra nem tudunk óriási színvonal-emelkedést elérni, de mindent megpróbálunk. Remélem, ez az elszántság nem csak a játékban, hanem az eredményben is megmutatkozik.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik