NB I

Mátyus: senki nem meri kimondani a frankót

Rangadó
Rangadó

2014. 09. 17. 00:28

A Pápáról távozó edző számára a játékosai kétségbeesett arca volt a legmegdöbbentőbb a lemondásakor.

Kapcsolódó cikkek

Csak finoman, csak óvatosan!

Mátyus János nem megy bele sárdobálásba, mint láthatjuk. Igen diplomatikusan fogalmaz, mint láthatjuk. Játékosai ragaszkodnak hozzá, ő mégsem mondja el, miért hagyta ott őket. Legalábbis nekünk, kívülállóknak.
Az interjú kerülgeti a kérdést, de nem szegezi neki Mátyusnak: az “élete álma”-munkát pontosan miért is hagyta ott két hónap után?
Ő nem mondja ki, mi nem firtatjuk, mindenki sejti. Mindez persze lehet egyfajta elegáns stíl – csak ne lenne ott a következő mondat, amiben Mátyus arról panaszkodik, hogy a magyar futballban nem szokás nevükön nevezni a dolgokat. Hogy itt senki sem mondja ki a frankót.
Neki, mindjárt első élvonalbeli tapasztalatairól lett volna alkalma kimondani, ami rossz. Ehelyett konkrét indoklás nélkül lelépett.
Segített ezzel bármilyen problémát megoldani?
Vagy legalább nem elkendőzni?

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Hat fordulót követően a Lombard Pápa a nyolcadik helyen állt, mégis lemondott vezetőedzői posztjáról Mátyus János, akinek ez volt az első élvonalbeli megbízatása. Nem tipikus döntést hozott a korábbi 34-szeres válogatott védő, aki a DigiSport televízió kedd reggeli műsorában beszélt a lemondás okairól és jövőbeli terveiről is.

– Hogy van?
– Nagyon élveztem a semmittevést egy napig. Az első nap eltelt, aztán az embernek fel kell magában dolgoznia, hogy az élete így alakult. Hoztam egy döntést másfél héttel ezelőtt, és ezzel együtt kell élnem – kezdte Mátyus János.

– Nehéz volt a döntés? Sokat őrlődött rajta?
– Valamelyik sajtóorgánum ezt úgy fogalmazta meg, hogy életem legnehezebb döntése, és ez nem állt messze az igazságtól. Borzasztó nehéz volt, de nem egyik percről a másikra döntöttem. Négy-öt napig gondolkoztam, és végül csütörtök délután mondtam le.

– Mit üzenne azoknak, akik ezt egyfajta megfutamodásnak értelmezik?
– Azt, hogy nem ismernek. Lementem egy olyan csapathoz Pápára az első bajnoki forduló előtt öt héttel, ahol hat-hét játékos lézengett az öltözőben. Eljöhettem volna már akkor, hiszen nagyon messze voltunk attól, hogy pályára tudjunk lépni az első fordulóban a Vidi ellen. Aztán elkezdtük a munkát, és nem volt gond, sőt inkább örültem, hogy a saját képemre tudom alakítani a keretet. Húsz játékos távozott Pápáról, én hoztam tizennyolcat, és az első meccsre öt hét munka után egy harcos, ütős, hajtós csapatot alakítottam ki, amit ígértem is. Az első fordulóban ugyan még vereséget szenvedtünk a Vidi ellen, de aztán a következő öt meccsen szereztünk nyolc pontot.

– A Ferencvárost is legyőzték…
– Akkor nem voltam szomorú. A második fordulóban játszottunk a Fradival, és rögtön tudtunk nyerni. Természetesen óriási boldogság volt.

– A fejében már akkor is ott volt, hogy közben a háttérben nincs minden rendben?
– Vártam augusztus végéig, az átigazolási időszak lejártáig, aztán hoztam meg a döntést magamban.

– Erőn felül teljesített a csapata?
– Nincs ilyen, hogy erőn felül. Mi sok meccsen eltüntettük a különbséget a csapatok között, de mi az, hogy erőn felül? Az persze tény, hogy nálunk papíron sokkal erősebb ellenfelekkel találkoztunk, de azt gondolom, hogy hozzáállással, akaraterővel, szenvedéllyel és küzdeni tudással sok mindent el lehet tüntetni a labdarúgásban. Erre jó példa volt, ahogy a Pápával szerepeltünk.

– Haraggal jött el?
– Abszolút nem! Mindenképpen kiemelném, hogy barátsággal váltam el, Bíró Péter tulajdonosnak életem egyik nagy lehetőségét köszönhetem, hiszen első osztályú edzővé avanzsálhattam nála. Életem végéig hálás leszek neki.

– Mi volt a tanulság ebből a történetből egy olyan embernek, akinek az ambíciói között van, hogy tartósan NB I-es edző legyen?
– Mindenképp tanulság számomra, hogy minél korábban szeretném az adott csapatom keretét kialakítani, és ebből a közeljövőben nem fogok engedni. Egyébként a pro licences tanfolyamon az első órák egyike volt, amikor ezt Mezey György kiemelte, hogy ez nagyon fontos lehet a későbbiekben.

– Ezt az útmutatást akkor hosszútávon is a magáévá tette…
– Tudom azt, hogy Magyarországon minden edző két kézzel kapaszkodik a kispadhoz. Nem szeretnék úttörő szerepben tetszelegni, de nekem fontos, hogy egyenes emberként próbálom élni az életemet. Persze az ember sokszor hibázik, de úgy éreztem, hogy el kell jönnöm.

– Mit szóltak a döntéséhez a játékosok?
– Erre is gondoltam, amikor azt mondtam, hogy nagyon nehéz döntést hoztam. A tulajdonos és a szurkolók nyilván nagyon fontosak, de volt futballistaként a játékosok kétségbeesett arca volt számomra a legmegdöbbentőbb. Azóta is rengeteg smst kapok tőlük, szinte minden játékos üzent, és nagyon sajnálják, hogy eljöttem. Értem és érzem azt, hogy miről beszélnek, mert én is voltam játékos és volt olyan edző, akihez nagyon ragaszkodtam. Megértem őket, de azt éreztem, hogy el kell jönnöm.

– Játékosbarát edző volt, és a jövőben is az lesz?
– Ez egy fogalom lett Magyarországon, de én nem ismerek ilyet. Én a rendet, az igazságosságot és persze a győzelmet szeretem.

– Általánosságban az ideális állapothoz képest mi hiányzik a magyar futballból önnek?
– A szókimondás is hiányzik, de igazából a szakmaiságot hiányolom a legjobban, és ehhez rengeteg minden kapcsolódik. Senki nem mer megszólalni, mindenki mellébeszél, nem mondják ki a frankót.

– Miért lehet ez? Senki nem meri megbolygatni a jelenlegi helyzetet?
– Minden edző, minden pozícióban lévő hazai szakember két kézzel fogja az adott posztját, és emiatt belemegy bizonyos kompromisszumokba. Ez nem jó dolog szerintem. Én borzasztóan szeretek edzősködni, és már holnap készen állnék arra, hogy egy újabb első osztályú, vagy bármilyen osztályú csapatot vezessek, de ilyen szempontból nem szeretnék beállni a sorba.

– Gera Zoltán is elmondta, hogy az angol viszonyokhoz képest nagy különbség, hogy itthon milyen autonómiával dolgozhat egy edző…
– Két szempontból is szerencsém van. A szülői hátterem meghatározza az életemet, az egyenességet és az igazságosságot tanultam a szüleimtől. A másik pedig, hogy szerepelhettem külföldön a világ legjobb bajnokságában, a Bundesligában. Játszhattam Nagy-Britanniában is, ahol láthattam, hogy egy edző milyen autonómiával bír, és milyen döntéshozási lehetősége van. Magyarországon nem biztos, hogy ez minden csapatnál így van.

– Meddig teheti meg azt, hogy amíg nem tetsző feladat van, addig nem lesz edző?
– Sok helyen futballoztam, és próbáltam normálisan költeni a pénzt. Nekem most ez nem edzőkérdés. Szeretnénk újfent sok pénzt keresni az edzősködéssel, de úgy mentem Pápára, hogy gyakorlatilag tíz másodperc alatt egyeztem meg a tulajdonossal a pénzemről. Nem azért mentem oda, hogy pénzt keressek, hanem hogy megmutassam magam. Ez nem pénzkérdés, de a későbbiekben természetesen szeretnék újfent sok pénzt keresni ezzel is.

– Hogy áll a tanulással innentől kezdve?
– Életem végéig tanulok. Elvégeztem a Testnevelési Egyetem sportmenedzser szakának alapképzését, viszont az edzősködés miatt a mesterképzés kimaradt az életemből. Szeptember huszonkilencedikén visszaülök a padba, és ha nem lesz addig munkám, akkor be fogom fejezni ezt a másfél évet, ami maradt. Nagyon fontos szerintem, hogy képezzük magunkat. Terveim között nagyon sok minden szerepel. Szeretnék elmenni külföldi tanulmányútra is, illetve az angol és német nyelvtudásomat is szeretném még jobbá fejleszteni.

Ön szerint melyik osztályban lesz a következő állása?
– Dolgoztam másod- és harmadosztályban is, de azt gondolom és abban bízok, hogy első osztályban fogok lehetőséget kapni. Az én személyem megosztó is lehet, hiszen bizonyára rengeteg embert elriasztott, hogy kiállok a saját terveim mellett, de tudom és érzem, hogy lesz olyan tulajdonos, akinek ez szimpatikus.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.