NB I

Artner Tamás látja a fejlődést

A szombathelyiek nyolc forduló után utolsó előttiek a táblázaton, egyetlen győzelemmel. A vezetőedző mégis azt mondja, érzi a vezetők és a közönség támogatását. Radót visszavárja, Rocchi a szorgalmával meggyőzte.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Videoton ellen ismét meccset és játékosokat vesztett a Haladás, amelyből két embert is kiállítottak. Egyikük, Halmosi Péter a sportnapilapban különböző problémákra utalt, valamint arra, hogy túl kevés a helyi kötődésű játékos a csapatban. Artner Tamás vezetőedző a személyi kérdésekkel már nem akar foglalkozni, minden másról készségesen nyilatkozott, a Fradi elleni, idegenbeli találkozóra készülődő csapattal kapcsolatban.

– A játékosállománnyal kapcsolatban már nem akarok nyilatkozni, ezt a történetet már lezártam, elmondtam, amit kellett. Halmosi Peti nyilatkozata ezt megerősítette. Akinek van egy kis józan ítélőképessége, az tudhatja, miért tart itt ez a csapat, akinek meg nincs, eztán se értené. Egy csapat se éli túl könnyen, ha elmennek a fontos játékosai – mondta a Rangadó.hu érdeklődésére Artner Tamás.

– Beszéljünk azokról, akik vannak. Az edző dolga végül is, hogy a meglévő állományból hozza ki a legtöbbet.
– Így van.

– Mennyire reális a Haladás jelenlegi helyezése?
– Szinte teljesen új csapatot kell építenünk, ami nehézségekkel jár. Mi látjuk a folyamatos fejlődést, az eredményeken még nem látszik. A szezon elején rendre az élcsapatokkal játszottunk, a Kecskemét volt a kivétel, ők a mi súlycsoportunk. Hétről hétre jobban összeáll a csapat, most már valóban csapatként futballozunk. A Fradi elleni meccsel lezárul az az időszak, amikor a dobogóért küzdő ellenfelekkel játszunk. Természetesen az Üllői úton is szeretnénk tisztességesen helytállni, pontot vagy pontokat szerezni. De a legfontosabb, hogy az utána következő nyolc mérkőzésre meglegyen az a csapaterő, amit szeretnénk, hogy aztán nyugodtan mehessünk téli szünetre.

– Ilyen rajt után mire lehet jó a Haladás ebben a mezőnyben?
– Úgy látom, a bajnokságban lesz hat-hét csapat, amelyik a dobogóért küzd, három-négy a középmezőnyben, a többiek pedig a hátsó régióban maradnak. Nekünk ezek ellen kell a lehető legjobban szerepelnünk, hogy ne kelljen izgulnunk a bajnokság végén.

– A vezetőség részéről érzi a bizalmat?
– Ők is átérzik a helyzetet, tisztában vannak a körülményekkel. A mostani szereplésünk nem csak a szakmai stáb munkáján múlik, ha így lenne, már felálltam volna a kispadról. Tisztességgel dolgozunk, még többet is, mint tavaly. Nagyon örülök, hogy a szurkolók is látják ezt, és ott vannak a csapat mögött. A mi felelősségünk, hogy ebből a keretből kihozzuk a legtöbbet és erre, ismétlem, a hátralévő fordulókban látok esélyt.

– Mi a helyzet Radó Andrással?
– Radó Andrist Münchenben kezelik jelenleg. Elterjedtek pletykák, hogy nem akar játszani, ezeknek semmi valóságalapjuk nem volt. A Kecskemét elleni meccs után megsérült, beszakadt az oldalszalagja. Bíztam benne, hogy a Pápa ellen már pályára léphet, de erre jelenleg nem látok esélyt.

– Tommaso Rocchi a Videoton ellen a kezdőcsapatban játszott, pedig ön nem is támogatta a leigazolását.
– Eredetileg valóban nem támogattam, mert nem volt jó állapotban és nem is ilyen típusú csatárt kerestünk. Viszont nagyon tisztességesen dolgozik és egy edző az ilyen játékost mindig tiszteli. Remélem, a szorgalma sokáig ki fog tartani, mert akkor képes lesz segíteni a csapaton.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik