Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
– Mennyire volt közös az a megegyezés a Lombard Pápával?
– Amennyire szokott. A tulajdonos közölte az álláspontját, én pedig elfogadtam. Őszintén szólva, már örültem is neki, mert addigra tele volt a hócipőm – kezdte Tóth Bálint.
– Mátyus János esetét látva érzett párhuzamot a sajátjával?
– Amikor hallottam a történetet, az első gondolatom az volt, hogy a fiatalok teherbíró-képessége sokkal kisebb, mint az enyém volt. Mert Mátyus a jelek szerint két hónapig bírta, amit én egy évig. Azt nem tudom, hogy ugyanaz volt-e az ő esetében is a háttérben, mint az enyémben, mert nem beszéltem vele és a tulajdonossal sem.
– Mátyus arra utalt néhány nyilatkozatában, hogy nem kapott megfelelő játékosokat, nem volt elég erős a keret. Az ön munkáját is nehezítette ilyesmi?
– Az edzői pálya Magyarországon nem kívánságműsor. Bíró Péter gyakorlatilag kivette a csapatot alólam. A sztenderd játékosaimnak egyszer csak megköszönte. Quintero, Szabó Ottó, Rodenbücher – hogy csak hármat mondjak – alapemberek voltak, de el kellett menniük.
– Mi volt az oka?
– Gazdasági okai voltak. Pedig a nyolcadik helyen álltunk, versenyben voltunk a Magyar Kupában és a Ligakupában is.
– Ezek szerint lehet, hogy Mátyus Jánosnak volt igaza, hogy nem várta meg, amíg nála is ez történik?
– Igen, de ő ezt már akkor is tudhatta, amikor elvállalta a munkát. Ha jól emlékszem, azt nyilatkozta, nyolc vagy kilenc játékossal kezdte a felkészülést. Ez már nem az a keret volt, amit én hátrahagytam.
– Mátyus nem ment bele visszafelé lövöldözésbe, az elnök nevét sem mondta ki nyilatkozataiban, de elég nyilvánvaló, hogy Bíró Péter nem könnyíti meg az edzői dolgát. Önnek milyen volt a viszonya vele?
– Jó viszonyban voltunk. Kilencvenhét óta ismerjük egymást, háromszor dolgoztam a keze alatt, nem véletlenül hívott vissza többször is. Hogy mégis mi volt a háttérben, ami miatt így alakult, nem tudom – de mint mondtam, addigra már nekem is elég volt. Valóságos megváltás volt, hogy eljöttem.
– És ha most, mondjuk Mátyus lemondása miatt megkereste volna a tulaj, hogy itt ez a keret, csináljon vele valamit?
– Ez már nekem nem kihívás, ez a helyzet egy zsákutca. A fél ország röhögött volna rajtam, ha most megint visszamegyek. De amúgy meg se kért volna, annál jobban ismer.
– Szoktak még beszélgetni?
– Május óta nem beszéltünk.
– Ha MLSZ-ellenőrként Pápára kell mennie, bekopogtat az elnökhöz?
– Nem fogok odamenni ellenőrnek. Kérhetem, hogy hova ne küldjenek.
– A jelenlegi munkája mennyire elégíti ki szakmailag?
– Ez most más, fogalmazzunk így. Megtiszteltetés, hogy az MLSZ alkalmazásában dolgozhatok, persze sok helyen, amikor meglátnak, csak néznek, mint Rozi a moziban, hogy mit keresek én ott. Minden csoda három napig tart, majd megszokják ezt is.
– És ha megkeresné egy csapat, mondjuk egy Lombard-kaliberű együttes, hogy el kellene érni velük is azt a nyolcadik helyet?
– Természetesen konzultálnék az MLSZ illetékeseivel, hogy mit szólnak hozzá. De nem tudok konkrétan válaszolni erre a kérdésre. Azt tudom, hogy valami hiányzik. De nagyon. Olyan ez, mint a narkó. Én a magyar futball narkósa vagyok.
